magyar vagyok
a másik irányból — persze, csak az én megszületésem szempontjából, és egyáltalán nem földrajzilag —, sokkal kevésbé lehetek határozott, a másik irány innen, ahol most ülök, részben kevésbé keletre fekszik, mert azért túl van a Tiszán, én meg Budapesten (nem fekszem, hanem ülök), de azért innen a Körösön és a Maroson, másrészt viszont jóval keletebbre, és ha nem is az üveghegyen, de az Urálon mindenesetre jócskán túl
az anyai nagyapám, Grigorij Nyemcov orosz hadifogoly volt az első világháborúból, ittragadt valahogy, fogytak a férfiak, szemet is vetettek rá a lányok, Bucsai Rózsikát választotta, ő lett ötven évvel később a nagyanyám, nem szívesen adták a lányt, mert volt két nővére is, akik közül az egyik már úgy maradt, az orosznak meg mindegy, de az orosznak mégsem volt mindegy, úgyhogy vicsorogva bár, de odaadták a Rózsikát, de onnantól nem mehettek haza egy karéj kenyérért sem, pedig volt, mikor kellett volna, főleg eleinte, de valahogy mégis életben maradt mind a három leányka, pedig anyám születésnapját is csak másnapra írták be, mert a hótól nem lehetett eljutni a községházára, azért nekünk azóta is huszonnegyedikén van 1932. február huszonötödike, igaz, másutt számon sem tartják, és akkor már nem készült haza Grigorij Nyemcov, csak az első években, amíg az első kislány meg nem született, de addig a Rózsika is úgy volt, hogy ha az ember hazamegy, megy vele ő is, de jött a levél huszonnégyben, hogy jobb, ha nem megy, mert maguknak sincsen mit enni, meg a vörösök elvittek mindent, úgyhogy ha ott meg tud élni, maradjon, hát maradt, ez volt az utolsó levél meg egy fénykép, amit Grigorij (akkor már György) ki is rakott a falra, és az akkor is ott volt, amikor negyvennégyben bejöttek az oroszok, és vitték tolmácsnak, de azért utána bementek a házba is, a nagyanyám akkor még nem az a hajlott hátú öregasszony volt, és Erzsike, aki huszonkét év múlva az édesanyám lett, mutatta nekik büszkén a nyikolaj és dimitrij bácsi fényképét, végre van, aki érti, és tényleg, leköpték a szovjet katonák a gyenyikin egyenruhás nagybácsik fényképét, de nagyapám élve jött meg a tolmácsolásból, és az egyik tehén is megmaradt
szóval az anyai nagyapám, Grigorij Nyemcov, orosz hadifogoly, 1917, született Krasznojarszk, 1887, és a múlt ősszel is eltűnődtem a sírnál, amikor mindenszentek előtt egy nappal ott álltam a tiszaföldvári temetőben, eltűnődtem azon, hogy az van a sírjára írva, hogy Nyemkó György, hogy ötezerhétszáz kilométerre onnan, ahol született, az üveghegyen túlról jött, mint a mesebeli királyfi, és hogy vajon mit szólna ehhez, hogy mesebeli királyfi, meg hogy egy olyan nyelven van a fejfájára írva a neve, amiről élete első harminc évében azt sem tudta, hogy létezik, és akkor arra gondoltam, hogy talán mégis jól van ez így, mert hogy arra a fejfára még az is oda van írva, hogy Nyemkó Györgyné, Bucsai Rozália
Bucsai Rozália felmenőiről szinte semmit nem tudok, ez kétségtelen
magyar vagyok
Származástechnika 2.: a megszállók
az anyai nagyapám, Grigorij Nyemcov, orosz hadifogoly, 1917, született Krasznojarszk, 1887, és a múlt ősszel is eltűnődtem a sírnál, amikor mindenszentek előtt egy nappal ott álltam a tiszaföldvári temetőben, eltűnődtem azon, hogy az van a sírjára írva, hogy Nyemkó György, hogy ötezerhétszáz kilométerre onnan, ahol született, az üveghegyen túlról jött, mint a mesebeli királyfi, és hogy vajon mit szólna ehhez, hogy mesebeli királyfi, meg hogy egy olyan nyelven van a fejfájára írva a neve, amiről élete első harminc évében azt sem tudta, hogy létezik, és akkor arra gondoltam, hogy talán mégis jól van ez így, mert hogy arra a fejfára még az is oda van írva, hogy Nyemkó Györgyné, Bucsai Rozália