Végig kell játszani

Minden alkalommal arról van szó, hogy egy képzeletbeli rendet kényszerítsünk a tehetetlen, formátlan, piszkos keverékre, a Valóból fenyegető kuszaságra.

Minden alkalommal arról van szó, hogy egy képzeletbeli rendet kényszerítsünk a tehetetlen, formátlan, piszkos keverékre, a Valóból fenyegető kuszaságra. A Haláltánc, a holtak középkori Tánca ennek egy másik arcát mutatja, ezúttal geometrikus játékot. Az egymásba fonódó mozgási pályákon végigkeringő, rémisztő halottak táncoló csontvázai csak vidító borzadályok az igazi halálban elrohadt igazi hullák elképzelhetetlen, ábrázolhatatlan tömegével szemben; ha a halál egy görbét rajzol föl, akkor inkább olyant, amilyent Peano képzelt el, folytonos görbe, melynek grafikus ábrázolása pontról pontra kitölti egy négyszög teljes felületét. E görbe rajza, ahogyan Sterne képzelte el a Tristram Shandyben, betölti azt a fekete oldalt, amelyben a szegény Yorick elmerült; ugyanígy képzelem el a Poklokba levezető utat, ahonnan semmilyen fonal nem tud kijuttani. A minoszi labirintushoz hasonló Pokol az egyik legrégebbi változat mindazok közül, amit a hintikkai Logika Lovagja kitalált.

Jacques Roubaud: A nagy londoni tűzvész, Szigeti Csaba fordítása
L’Harmattan–ELTE, 2008, 231.