tavasz van (még egy darabig),
de mintha nem olyan lenne, amilyenre számítottam, nem is tudom, mintha ez a tavasz nem hozta volna azt az érzést, amelyet a tavasztól várok általában, ostobaság, a tavasz nem hoz érzéseket, azok bennünk keletkeznek, ha jön a tavasz és ha nem keletkeznek, az azt jelenti, hogy a tavasz jön ugyan, és ugyanolyan, mint tavaly, csak én nem vagyok ugyanolyan, mint tavaly és nincs értelme a hőmérsékletre meg a légnyomásra meg a csapadékra hivatkozva azzal érvelni, hogy nem ugyanolyan, mint tavaly, mert mindezek dacára sokkal ugyanolyanabb, mint én,
tavaszvárásban ugyanolyan vagyok, de tavaszfogadásban már nem, a világkorszakok sem úgy működnek, hogy akkor most vége van, és tartunk egy kis szünetet, amíg mindenki átgondolhatja, mi is volt ez, minek is lett vége, aztán ha letelt a szünet, akkor folytatjuk, esetleg meg is kérdezik mindenkitől, egyenként, hogy mehet-e, mint az iskolában, akik előbb végeztek a korszak feldolgozásával és már unatkoznak, de a tanítónő ad nekik szorgalmit, a többiek meg kétségbeesetten, nyirkosodó tenyérrel rettegik a csengőt, és mindig lesz, aki nem készül el időre, mert még az iskolában sem várnak meg mindenkit, néhányan unatkoznak, néhányan pedig nem készülnek el, aki látott már Gauss-görbét, annak ez nem meglepetés,
a tavaszi meglepetésekről olvashatunk és hallhatunk a reklámokban is, de higgyék el nekem, nem ezekre a meglepetésekre gondolok, az meglepetés, amivel önmagunkat lepjük meg, vajon tudunk-e még tavaszul, vagy már elfelejtettünk, mert évente egyszer van tavasz, vagyis elég ritkán, már ahol egyáltalán, ugye, mert a tavaszhoz évszakok kellenek, még legalább három, ahol pedig nincsen évszak, ott tavasz sincs, bár egyes iskolák szerint például szép Tündérországban híre sincs a télnek, ott örökös tavasz pompájában élnek,[1] ami persze nem kizárható, de ezt is csak János meg Iluska tudja róluk, mert ők tudják azt is, mi a tél, a tündéreknek ellenben fogalmuk sincs arról, hogy mi az az örökös valami, aminek a pompájában élnek,
tavasznak hívják, mondja szép Tündérországnak boldog fejedelme,
nem kurvára mindegy, mondja egy köztündér és ez az ő erős szempontja.
[1] Petőfi Sándor: János Vitéz