A Műút Szöveggyár egyik tagját választották legjobbnak Sárváron

Az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete idén harminchatodik alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot és a hozzá kapcsolódó sárvári találkozót, melynek utolsó napján, március 28-án díjkiosztó gálát rendeztek. Vers kategóriában mind a zsűri döntése, mind pedig a közönségszavazás alapján Polák Pétert választották a legjobbnak. Polák Péter a Műút Szöveggyár aktív tagja a kezdetek óta, többször közölte verseit a Műútban, illetve más lapokban és portálokon is.

Ifj. Polák PéterAz Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete idén harminchatodik alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot és a hozzá kapcsolódó sárvári találkozót, melynek utolsó napján, március 28-án díjkiosztó gálát rendeztek. Vers kategóriában mind a zsűri döntése, mind pedig a közönségszavazás alapján Polák Pétert választották a legjobbnak. Polák Péter a Műút Szöveggyár aktív tagja a kezdetek óta, többször közölte verseit a Műútban, illetve más lapokban és portálokon is.

A találkozónak ez évben a sárvári Nádasdy-vár adott otthont, ahol a több mint 300 pályázó közül az ötven legjobb vehetett részt a két és fél napos műhelymunkában. Az előzsűri és zsűri tagjai voltak:
Baán Tibor költő, tanár;
Bertha Zoltán irodalomtörténész;
Gere Zsolt irodalomtörténész;
Jámborné Balog Tünde prózaíró;
Mezey Katalin költő, szerkesztő;
Szénási Zoltán irodalomtörténész;
Papp Márió költő, szerkesztő;
Vörös István költő, műfordító.

A sárvári Nádasdy-várAz eredmények:
Vers kategória:
arany oklevél: Polák Péter (Onga)
ezüst oklevél: Kemény Zsófi (Budapest); Víg Ferenc (Topolya, Szerbia)
bronz oklevél: Purosz Leonidasz (Szeged); Török Anna (Budapest)

Próza kategória:
arany oklevél: Máté Gabriella (Budapest)
ezüst oklevél: Vida Kamilla (Pécs); Purebl Sarolta (Budapest)

Tanulmány kategória:
arany oklevél: Tóth Roland (Rezi)
ezüst oklevél: Győrfy Hajnalka (Barót, Románia); Nyikó Anetta (Székelyszáldobos, Románia)
bronz oklevél: Paluska Zsuzsanna (Révkomárom, Szlovákia)

Sárvár