A minap jártam a kazak varázslónál, akiről nem tudom eldönteni, hogy szélhámos gazember csaló, vagy pedig gyógyító. Egyelőre csak azt tudom, hogy valóban jobban lettem, miután nála jártam, de hogy ez mitől van, abban még nem vagyok egészen biztos. Na szóval, a kazak varázsló asszisztense sem járt túl az Uralon, amint elmondta, otthon járt, persze, és az az otthon Moszkván azért túl van (de az Uralon még innen).
Az otthon egy falu, ahol a férfiak mindig részegek. De nem úgy részegek, mint itt, hanem nagyon — kereste a szót a kazak varázsló orosz asszisztense —, teljesen, egyformán, mindenki, mindig. Ott minden egyszerre történik, születés, halál. Ott három napig a halott a házban marad, és mindenkinek előre megvan a koporsója, hogy ha úgy adódik, ne kelljen várni, hanem azonnal lehessen ravatalozni, ahogy illik. A gyerekek sem úgy születnek, mint itt, egy családba. Ott ha valakinek gyereke születik, akkor mindenkinek születik, és ha valakinek meghal valakije, akkor mindenkinek meghal valakije. Ha születés van vagy temetés van — és mindig van, mert nagy a falu —, akkor a férfiak részegek, mert ha valaki meghal vagy valaki megszületik, akkor inni kell, mert ilyenkor minden mást el kell felejteni. És kétszeresen el kell felejteni mindent, ha valaki pont akkor születik, amikor valaki más meghal, és akkor még ott vannak a háromszoros, sőt, négy-ötszörös felejtések, mert ennyi élet, ennyi születés, ennyi halál túl sok az embernek, túl szép és túl fájdalmas, egyszóval elviselhetetlen, gondolják a férfiak és lerészegednek, ahogy Moszkván innen soha.
Elviselhetetlen az, ahogy a férfiak lerészegednek, gondolják az asszonyok (ahogy Moszkván innen soha), mert azért a Moszkván inneni meg a Moszkván túli elviselhetetlen között még mindig van különbség, És hogy ő nem tudna ott élni, mert nem tudná elviselni, azért is jött el onnan, mondta a kazak varázsló orosz asszisztense. De hogy valójában mégis az volna az élet, sokkal inkább az volna, mint például ebben a városban, Budapesten, ahol ugyanígy itt van mindez, születés, halál, élet, vagy majdnem így itt van, talán csak nem látszik annyira. És hogy ő azért szeret itt, mert itt legalább nem látszik.
De azért néha mégis muszáj hazamennie, elutaznia Kelet felé, Moszkván túlra de még az Uralon innenre, mert úgysem szabadulhat, mert néha meg attól bolondul meg, hogy nem látja, nem érzi. És akkor vonatra száll, és elutazik oda, ahol látja és érzi. És persze megint nem bírja elviselni, és visszajön, de azt a helyet mégis úgy nevezi: haza.