Aznap a szokásosnál később kelt fel. Általában zaklatottan aludt, mióta a felesége leszoktatta a nyugtatókról. Fiatalabb korukban, amíg mindketten aktívan dolgoztak, a gyakran éjfélig tartó tárgyalások, értekezletek után kénytelenek voltak bevenni valamit, mert másképp egyszerűen nem tudtak volna elaludni. Aztán a felesége néhány évvel azelőtt kitalálta, hogy sürgősen abba kell hagyniuk a nyugtatók szedését. A férfi utóbb belátta, hogy a gyógyszerektől való függés megszüntetésének sürgető kényszere nagyjából egybeesett annak a ténynek a felismerésével, hogy egymásra viszont egyre kevésbé volt szükségük. A felesége ettől kezdve egyfolytában azt hangoztatta, hogy a függés tönkreteszi az ember jellemét, a nyugtatók tulajdonképp rosszabbak, mint a heroin. Mintha egyszerre meggyűlölt volna mindent, ami a szokásosnál nagyobb kötődés létjogosultságát bizonyítja. A nyugtatókról a nő állhatatosságának köszönhetően sikerült is leszokniuk, néhány évvel később azonban elváltak.
Mivel aznap nem kellett dolgoznia, úgy döntött, sétálni megy. Kicsit sokat ivott az előző esti céges bulin, mert nem akarta megsérteni a feletteseit, hogy nem koccint velük az előző félév sikereire. Úgy gondolta, jót fog tenni, ha kicsit kiszellőzteti a fejét. A bevásárlóutcára érve az egyik galéria nyitott ajtaja előtt fiatal diáklányokból álló turistacsoportba ütközött. Közülük többen egyforma fekete pulóvert viseltek, melyen a The Girls Choir of Young Believers felirat szerepelt. Néhányan a nagy meleg miatt a derekukra kötötték a felsőt, a férfi így nyugodtan gyönyörködhetett a vékony topokon keresztül kirajzolódó idomaikban. Ahogy megállt egy pillanatra, észrevett valamit a galéria falán. Közelebb lépett a kirakatüveghez. A festmény ábrázolásmódja annyira fényképszerűnek tűnt, hogy a férfit egyértelműen emlékeztette azokra a bizonyos körökben eléggé népszerű hiperrealista festményekre, melyeket nem nagyon kedvelt, azonban a kompozíció miatt az ábrázolásmódot ezúttal sokkal többnek érezte, mint az absztraktra adott formális választ, amit az üzletfelei irodáinak falain lógó méregdrága alkotásokban általában felismerni vélt. A képen három ember ült világos irodai öltözékben három monitornál. Az alakok elrendezése meglehetősen furcsa volt, a székek és az asztalok ugyanis nem látszottak, viszont a szereplők olyan közel ültek egymáshoz, hogy egy, az irodai bútorokat pontosan ismerő ember számára lehetetlen volt elképzelni olyan berendezést, ami körül az a három ember ilyen testtartásban elfért volna. Emiatt attól függetlenül, hogy a mellkastól felfelé történő ábrázolás indokolta a bútorok megjelenítésének hiányát, a férfi számára mégis úgy tűnt, mintha a kép szereplői lebegnének. A legérdekesebb mégis az volt az egészben, hogy az ülő munkát végzők számára optimális testhelyzetben, bár kissé merev tartással ülő alakok fején egy-egy piros gumilabda volt. A férfi azonnal megvásárolta a képet. Néhány nappal később felhívta a galéria vezetőjét, hogy szervezzen meg egy találkozót a művésszel. Nem volt nehéz dolga, mivel a legnagyobb gyűjtők sokszor kérnek hasonlót. A találkozásra a galériában került sor, a művész az egyik sarokban ült, és unottan kavargatta a kávéját. Ahogy a férfi leült vele szemben, rögtön melléjük telepedett a galériás, és elkezdte sorolni a festő eredményeit, kiállításainak pozitív sajtóvisszhangját. A festő mindeközben rezzenéstelen arccal bámult maga elé, ujjaival dobolt az üres kávéscsésze oldalán, láthatóan unatkozott. A férfi ezért a galériás szavába vágott, és rögtön megkérdezte, amiért jött: „Mire szolgálnak azok a labdák a képen: a testtartást javítják, mint amikor valaki könyvet egyensúlyoz a fején, vagy csak még jobban elkülönítik egymástól az embereket, hogy ne tudjanak oldalra fordulni, ránézni egymás monitorára?”
A galéria vezetője a kérdésből rögtön rájött, hogy nem szeretne új képet vásárolni, ezért arra hivatkozva, hogy a festőnek még sok dolga van, villámgyorsan lezárta a beszélgetést. Annyit még futólag odavetett, hogy komoly kritikai visszhangja van a festő munkásságának, ezért érdemes elolvasni ezeket az anyagokat, ha többet szeretne megtudni a művészetéről és annak lehetséges értelmezéseiről. Mikor az ajtóhoz lépett, a festő mintha egy pillanatra felemelte volna a tekintetét, és búcsúzóul biccentett volna, azonban ebben sem lehetett biztos.
Néhány héttel később nyaralni vitte a fiát. Nem sok időt tölthettek együtt, minden második héten egy hétvégét, és nyáron tizennégy napot. A fiú azonban még abban a korban volt, amikor a napok és a hetek még csak az idő, és nem a távolság mértékegységei, ha ritkán találkoztak is, nem halványodott az együtt töltött órák emléke. Az apa azonban tudta, hogy ez néhány éven belül változni fog, és nem lesz más a gyerek életében, mint jelentéktelen mellékszereplő, a találkozások pedig mindkettőjük számára teljesítendő kötelességekké üresednek. Addig is minél több örömet akart okozni a gyereknek, ezért a tengerpartra vitte nyaralni. A fiú egy piros gumilabdával játszott, de egy óvatlan pillanatban túl messzire dobta, és már nem tudott érte menni. Kérte az apját, hogy hozza vissza. A labda túl messzire sodródott, a férfi pedig máskor azt mondta volna, nem baj, majd veszek helyette másikat, most azonban gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát. Még egy darabig hallotta a strandolók keltette zajokat és fia kiabálását, de néhány perc múlva teljesen eltávolodott a parttól. Fel sem tűnt neki a csend, és hogy mennyire egyedül maradt, mert csak a labdára koncentrált, amíg végre el nem érte. Földöntúli, szinte gyerekes örömet okozott neki, hogy megszerezte. Ahogy szorongatta a fia játékát, egyszerre megsejtette, hogy mit is jelenthetnek a labdák a fejeken, és a felismeréstől elszomorodott. Csak ezután nézett körbe. Olyan mélyre úszott, hogy nem látta már a partot, és nem közeledett a vízen hajó. A tenger teljesen sima és üres volt, mint egy leszedett asztal valami nagy lakoma után. Magához szorította a labdát. Lenyomta a víz alá, és megpróbált ráhasalni, a labda azonban nem tartotta meg. Hirtelen arra gondolt, mi lenne, ha nem térne vissza a partra, és hogy vajon fájna-e az egész, mielőtt azonban dönteni tudott volna, egy hirtelen jött áramlat szépen lassan sodorni kezdte a part felé.