Csere

Azt álmodtam, hogy rájöttek,
hogy figyeljük őket, úgyhogy
a nő nem jött el. Egy másik nő
jött helyette, és ő várt a férfira.

Megjelent a Műút 2013036-os számában.

Azt álmodtam, hogy rájöttek,
hogy figyeljük őket, úgyhogy
a nő nem jött el. Egy másik nő
jött helyette, és ő várt a férfira.
A férfi végül meg is érkezett,
pontosabban megérkezett egy
férfi, de ő sem az volt, akire
számítottunk, hanem egy másik.
Úgy látszik, rájöttek, hogy
figyeljük őket — mondtam neked,
de te csak legyintettél. Figyelj! —
mondtad, és én figyeltem is.
Közben ez a másik nő és másik
férfi az eredeti helyszínen
szeretkezni kezdtek, de olyan
nagy odaadással és beleéléssel,
ahogyan azok, akik helyett
jöttek, sose tették. Mi szükség
van erre? — kérdeztem, de már
láttam is rajtad, hogy erre
szerinted sincs semmi szükség.
Abba is hagyták. De valami
oka csak kellett legyen —
morfondíroztam. Aztán ismét
rájuk pillantottam. Úgy tűnt,
hogy töprengeni kezdtek.
Legalábbis a férfi.

Megjelent a Műút 2013036-os számában.