A tegnap egy felolvasóesten házigazdaként azt mondtam, hogy nem aggódom az irodalom jövőjéért. Ezt el szeretném mondani itt is. De előbb elmondom, hogy nagyon nehéz volt az idei Deákpoézisen zsűritagnak lenni. Kiválasztani a harminc meghívottat még gyerekjáték volt, mert legtöbben egy elég egyértelmű színvonalat képviseltek. Szóval jók vagytok, nem vitás. Kiválasztani az első tízet már igen nehezen ment, és részemről azt is elmondom, hogy van köztetek kb. 13, akiknek szívem szerint mind odaadtam volna az első díjat. Ahogy az Oscar-díjátadón mondani szokás, itt nincsenek győztesek és vesztesek, aki itt van, az mind nyertesnek érezheti magát. Tehát nehogy feladjátok, esik szét a világ, jönnek az oroszok vagy nem, jönnek a cunamik, de Luther Mártontól egyszer megkérdezték, hogy mit tenne, ha holnap eljönne a világvége, és erre ő azt válaszolta, hogy ültetne egy almafát. Szóval írjatok továbbra is ilyen jó verseket, ha törik, ha szakad. Mert volt egy költő, aki azt mondta, hogy „én, József Attila, itt vagyok”, aztán a vonat elé dobta magát, és volt egy másik, aki azt mondta, hogy „én már nem vagyok Málik Roland”, és elnyelték a hullámok — sose lehet eligazodni ezeken a költőkön, és különben sem lehet tudni semmit, mégis úgy érzem, hogy ma, egyik legnagyobb költőnk születésnapján, itt, Miskolcon, nem messze Ongától, amiről egy másik legnagyobb költőnk azt mondta, hogy aki onnan jött, az nem felejt, szóval ma én, Horváth Előd Benjámin, itt vagyok, és nem is akarok máshol lenni. Megtiszteltetés a Deákpoézis 2014 zsűrijében lenni, megtiszteltetés volt titeket olvasni, megtiszteltetés itt állni és beszédet mondani, ebben a pre- vagy posztapokaliptikus időben, ahol tényleg senki nem tud már semmit, és a mosópor intelligensebb, mint valaha. De nem viccből mondom, tényleg nem lennék és nem élnék máshol, se máskor.
Én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ne örüljek semminek, mégis túl öregnek érzem magam sokszor ahhoz, hogy bármitől is lelkes legyek, de mindig rájövök, nincsenek ilyen igazságok, idők vannak, és mostanában nagyon lelkes vagyok. Valami olyasmit akartam itt, hogy méltassam kicsit konkrétan a verseket, adjak pár jótanácsot, mint egy böcsületes zsűritag, de ahogy egyszer Orbán János Dénestől hallottam, ami jó, ahhoz nincs mit hozzáfűzni, és rengeteg féle pályamunka beérkezett, de olyan sokan vagytok itt, akik ugyanolyan erős színvonalon írtok, hogy nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Legfeljebb annyit, hogy köszönöm, hogy lelkes lehetek, mert miattatok vagyok mostanában lelkes. Azt szeretem ebben a nemzedékben, hogy már kezdi kinőni a közelmúlt mindenféle izmusainak bénító tehetetlenségét. És ez nagyon fontos, mert fontos az elvonatkoztatás. Fontos megismerni minél több dolgot minél több oldalról. A legújabb költők nem csak költők, mert slammerek, zenészek, festők, írók és még rengeteg egyéb dolgot csinálnak, mert van hozzá merszük, és sokan mindeniket jól is csinálják. Ha lelkes leszek, megjön az életörömöm, ha megjön az életörömöm, megjön a hitem, ha megjön a hitem, azt jelenti, van okom rá. Az okom pedig mostanában leginkább ti vagytok. Miattatok hiszem, hogy érdemes nekifogni az égvilágon bárminek, és érdemes csinálni, érdemes abbahagyni, és újat kezdeni. Új verset, új napot, új életet, új világot. Minden gyorsan változik ebben a keletkezésben, ezért fontos, hogy az ember időről időre kinyilatkoztassa magát, hogy ereje legyen a folytatáshoz. És az irodalom elsősorban ezt csinálja. A szó ennek a kinyilatkoztatásnak a tette. Én vagyok, nem én vagyok, itt vagyok, nem itt vagyok, de valahol, valahogyan veletek vagyok. Valahol, valamit képviselek, és elszáll vagy nem, de ha meg tudom ragadni egy pillanatra is, és meg tudok belőle valamit mutatni, akkor azzal talán más is tud kezdeni valamit, ami neki jó lesz, és ez nekem pont elég, ez nekem is jó. Köszönöm, hogy írtok. Köszönöm, hogy inspiráltatok. Köszönöm nektek, köszönöm József Attilának, köszönöm Málik Rolandnak, köszönöm anyukámnak, köszönöm mindenkinek. Büszke vagyok rátok. Szóval elmondom még egyszer: Nem aggódom az irodalom jövőjéért. Jó kezekben van. Jöhet a vízözön, jöhet a jégkorszak, jöhet bármi. És ha már az Oscarokról volt szó, ahogy a True Detective utolsó részében mondja a Matthew McConaughey borús egzisztencialistája: legtöbben rosszul látják, mert azt hiszik, hogy a sötétség fog nyerni, de nem így van. A fény fog nyerni. Én egyre inkább hiszek benne. Nem tudom, mi lesz a vége, de szerintem jó lesz. Köszönöm. Béke. Roknroll.
Elhangzott 2014. április 11-én Miskolcon,
a Deákpoézis 2014 pályázat eredményhirdetésén