„Végtelenül bölcs lehet az, aki pontosan meg tudja mondani, hogyan lett a feltámadásra emlékező ünneppel azonos időpontba szintetizált, „pogány” eredetű, a termékenységkultuszból eredeztethető locsolkodás hagyományából a gyermekkorúak számára az anyagi javak, a felnőtt férfiaknak pedig a minél gyorsabb és alaposabb, de egyszersmind legális (sőt már-már el is várt) berúgás hajszolása.” (kl)
Elöljáróban leszögezem: nem tudom pontosan megmondani, és nem tartom magamat végtelenül bölcsnek. Tanult kollégám problémafelvetése, és empirikus adatfelvétele[1] azonban a hagyomány további értelmezésére sarkallt.
A feltámadás az írások szerint vasárnapra esik, de az évszázadok alatt a keresztény világ sonkazabálási hajlandósága erősödött, önfegyelme ellenben lazult, így az amúgy egyéb kérdésekben nem éppen rugalmasságáról híres katolikus egyház is megtette azt az engedményt, miszerint nem is vasárnap volt az, hanem már szombaton, egyetek békével.
Az ünnepi rítusok összetettségét nem pusztán a pogány ünnepi hagyományra ráépülő keresztény hagyománnyal való bonyolítás adja, hanem a hangsúlyok újbóli szekularizált irányba történő eltolódása.
A zsidókeresztény tradíciók szép egybefonódását jelzi, hogy míg Landesmann rabbi már a kilencvenes évek elején ráirányította a figyelmet a bő gatya-fütyülős barack kombóra, mint a magyar entitás erős kettős teljesítményére, ezt a korát megelőző összefoglalást és próféciát csak 2014-re sikerült véglegesen utolérni, s egyben meghaladni Abban az időben egy másik nagy magyar hagyománnyal, az elbukott szabadságharccal is sikerült összekötni a pálinkafőzés- és ivás echte magyar attribútumát.
Az idődimenzióban a szorosan vett ünnep tekintetében is zavar keletkezett azonban, hiszen az eredetileg vasárnapra esedékes feltámadást a katolikusok már szombat este megünneplik (mint azt már említettük), a „magyar bárányt az olasz vágóhidakra” program pedig értelemszerűen már a tavaszi napéjegyenlőség idején megkezdődik, ugyanakkor a magunk főzte magyar pálinka ünnepe húsvét hétfőjére esik, ebből fakadóan a szorosan hozzá kapcsolódó evidens feltámadásigény viszont csak a következő napon, kedden manifesztálódik.
A mennybemenetel az írások szerint csak negyven nappal később következik, ugyanakkor erre már lényegesen kisebb az igény, mint a húsvétot követő keddi feltámadásra. Ez ugyancsak a magyarság közmondásos szerénységének — nagyokat álmodik, de kicsi, és mégis elérhetetlen célokat követ szívósan — tudható be, miszerint megelégszünk a feltámadással, a mennybemenetelre nincs is szükségünk. Ha választhatnánk, minden bizonnyal becserélnénk a mennybemenetelt hat-nyolc feltámadásra, ami, ha figyelembe vesszük a katolikus értékrend árazását, ez ismét csak egy szerény kérésnek tűnik.
[1] Kklóóór: Képeslapok Húsvétra