Állítólag a testek felülnek a kremában

Apám teste nem ült fel, ő olyan volt, hogy nem. Biológiailag élt még két hónapot, de apám távozott a kilobbant sejtcsomókkal, utána csak üres tekintetű éber kóma. Egy maga alá szaró lesoványodott kolonc. Halál. Suttogta volna apám, ha még van annyi benne, belőle, lőjetek fejbe, mondta volna. Így csak a kényszerű várakozás a kánikulában. Intenzív, idegosztály, ápolási, tüdőosztály, csendesen exitált, mondja be a telefonba az éppen ügyeletes orvos hangja, megjátszott rutin részvéttel. Apám teste megszűnt. Nagyapámmal közlöm a hírt, hogy meghalt a fia, apám. Halál. Napközben egy 13-as villáskulcs vagyok, két munkahely, hogy kifizessem a tartozást, amit nagyapámra hagyott a fia, apám. Az orvos idetelefonál. Az ebédlőben ülök, reggelizni kell, mert élek. Közlöm a hírt az öcsémmel, aki most a főnököm a gyárban. Citromos zöld tea, valami szendvics, ő hívja anyám. Halál. Intézem a temetést, a hamvasztás eltolódik augusztus 20-a miatt. Apám teste a hullaházban a többi halottal hever a hosszú hétvége alatt. Teszem a dolgom az első munkahelyemen, hőségben jövök, megyek, este jegyet szedek. Olyanokkal találkozom, akiknek szintén nincsen már apjuk. Egyikük titokként elmeséli, hogy a halál növeli a potenciát, legalábbis nála így volt, mikor hazaért a ténnyel barátnőjéhez, basztak, mondja, majd még iszunk egy behert, megölel, aztán megyek. S valami ilyesmit tapasztalok is, nem különös, én mindig, de van benne egy új érzés, hogy örökítenem kell a DNS-m, hogy jó apa legyek, nem úgy, mint apám. Helyette is. Halál. Épp elégetik apám testét, nem ül föl, ő nem olyan. Leolvad a bőre, a kevés maradék húsa, az amalgám kifolyik fogaiból, elhevülnek csontjai. Már szombaton is temetnek? Nem, csak bepótolós munkanap van, pont. Reggeli temető, hivatásos gyászbeszédmondó, akit azelőtt slam poetry-versenyen konferáltam, (z)sor(z)s fintora. Közhelyes beszéd, pedig kértem, hogy ne, de hát a halál közhelyes, jut eszembe. A kibaszott közönség. Család, nagyapám tengerkék szemei, sosem látott vénasszonyok, akik rosszul lesznek a melegben. Minek jöttek ezek ide? Apám borbarátai közül egy se jött el, kivéve egy furcsa figura, rövidnadrágban, akit sosem láttam, régi cimbora lehetett, de bírom a stílusát, apám kurvái közül is csak egy áll körünkben. A kutyáját is hozhattuk volna. Hőség van, a napszemüveg mögött csukott szemmel állok, alig várom, hogy vége legyen. Rágórják a földet a fehér urnára, a nehéz betonfedelet visszateszik, csokrok, koszorúk. A sírásó hiénák tartják markukat, jól betanult szomorúságot erőltetve arcukra, érzem, hogy ittak, hiába tartják, kapnak majd fizetést. Egy követ teszek a sírra. Kedvessel távozunk hamar, fagyi, szex, alvás, este meló. Halál. Egy igazi, hamísítatlan fasz volt. Nem mondom, hogy hiányzik, mindig elszívta a füvem és anyám pinájáról beszélt, azt se mondom, hogy nem. A gyerekkort hagyjuk, volt, amilyen, felnőttem, pont. Felnőttként meg már láttam, hogy milyen gyenge, múltban élő piás, háta mögött az elszalasztott lehetőségek szellemével. Halál. Már nem írok verseket, nyugtatom magam. Akkor ez mi? A Halál?