A férfi, akit megfogadott, a stráfszekér előtt, a befogott ló mellett várta szürkületkor. Visnyainak hívták és éppen nem volt jó kedvében, úgyhogy mikor Csúszó megérkezett, kezében gombócba egybegyűrt zsákokkal, nekiesett mindjárt. Na, csakhogy, mondta, Elég baj nekem ez a sötétség, oszt még késel is. Nem tudtam hamarabb, felelte Csúszó, Mondtam neked, hogy sokáig dolgozok. Én is mondtam neked már egypár dolgot, vágott vissza neki egyből Visnyai, Osztán úgy látom annyi az enyém, hogy elmondhattam. Egyet fogtál be csak, kérdezte Csúszó, ahogy a lovat elnézte. Aszontad kevés holmi lesz, vonta meg a vállát Visnyai. Kevésnek éppen kevés, mondta Csúszó, De csak annak is fel kell érnie a szerpentinre. Te azzal ne törődjél, felelte Visnyai, Csak azzal törődjél, hogy ki legyen fizetve. Mit pattogsz, mondta Csúszó, Azt mondtad, a nagyját lefogod úgyis. Lefogom, ha lesz miből, vágta rá egyből a szekeres. Én megtartom a szavam, mondta, és elővette a kabátja zsebéből és odaadta Csúszó a pénzt, legalábbis amennyi együtt volt belőle. Ajánlom is, morrantotta erre oda Visnyai, ahogy megnyálazta egyenként, s aztán elsüllyesztette valamelyik zsebében. Körüljárta még a szekeret azután mindketten felültek a bakra, Csúszó meg a belső zsebéből előhúzta mindjárt a pálinkát és odamutatta Visnyainak, Hogy jobb kedved legyék. Persze, mondta amaz, Aztán ha megszondáz a rendőr majd leshetek. Mindig van, amin morogjál, rázta erre a fejét Csúszó, Aszondmeg, ezzel a szekérrel ezen az erdei úton eddig hányszor állított meg a rendőr. Inkább azt mondom, vágta rá Visnyai és közben nógatni kezdte a kancát és a szekér megindult velük, Hogy gondolom ha megállít, akkor nekem már úgyis mindegy. Mit mindegy, kérdezett vissza Csúszó, Megmondtam, hogy nincsen semmi benne. Az én holmim az mind, nem másé. Visnyai kifordult a szekérrel az udvarról a sötét utcára és mindjárt maga mellé nyúlt és felkapcsolta a kézilámpát, Csúszó meg azonnal fészkelődni kezdett. Gondolom a rendőrnek elég lesz annyi is, hogy éjszaka szekerezek itt ne, mondta Visnyai, Még meg egy ilyen ritka jóképű emberrel. Abból mindjárt tudni fogja, hogy rosszba sántikálok. Mit morogsz még mindig ezen, mondta Csúszó, Megmondtam, hogy nekem csak este jó. Nem hagyhatom abba a munkát. Nem hát, vágta rá Visnyai, Közben meg nálam dolgozol, de én már két napja színedet se láttam. Nálad is dolgozok, mondta erre Csúszó, Meg Irénke néninél is, mert még tartozok neki. Hát most már nekem is tartozol, mondta Visnyai. Meg is fogom neked adni, megmondtam, nem? Aztán mikor végigzötyögtek lépésben haladva a köves bekötőúton, az elágazásnál, ahol a műútra ráfordultak, Csúszó odanyúlt és lekapcsolta a lámpát. Van itt elég fény, minek pocsékolod az elemet, mondta, de Visnyai már meg is állította a szekeret, ahogy volt, félfordulatban, hogy a lóval keresztbe állt az úton. Mi lesz az erdőbe, ha lemeríted, mondta még Csúszó, Visnyai meg akkor lenyúlt és felvette az üveget, letekerte a kupakot és meghúzta, aztán odaadta Csúszónak, ő meg fogta a gyeplőt és a szekér indult tovább. Oszt még mindég higyjem el, hogy tiszta dologban járunk füstölgött közben, Lopni viszel te engemet, Berci, ne magyarázzál! Azt hiszel, amit akarsz, vonta meg a vállát Csúszó, Különben is annyit számolsz ezért az egy fuvarért, mintha aranyat csempésznél a határon, oszt még azt is elkéred előre. Ha nem tetszik, le lehet szállni még most, mondta Visnyai. Persze, a pénzt elvetted, én meg mehetek. Vagy itt, vagy az erdő közepén, tódította még hozzá a másik. Különbe meg tetszik, kezdett bele Csúszó, hogy végül kivágja magát belőle, Hát hogyne tetszene. Én fizetek, én vagyok a főnök, mondta és elvigyorodott. Na abbaszna be, felelte rá Visnyai és visszavette az üveget tőle egyből.