Kis va(j)dmagyar 3.

Azt, hogy a mama meglehetősen kutyául van, csak én tudtam, de én se vettem komolyan. Amikor apám felhívott és a tudtomra adta, hogy a mama így meg úgy, ma délután elhunyt, és hogy ő nem tartaná, ez a személyes meggyőződése, fölöslegesnek, ha ezekben a pillanatokban otthon volnék, azaz hazamennék Szerbiába, nem volt kérdés, muszáj volt taxit hívnom. A taxis anyámék szomszédságában lakik, és azért kellett vele utaznom, mert este már nem volt se busz, se vonat, a magyarországi taxisok pedig megfizethetetlenül drágák, és apám sem volt olyan állapotban, hogy értem jöjjön, autóba szálljon.

 

„sírgödröt ások”

Azt, hogy a mama meglehetősen kutyául van, csak én tudtam, de én se vettem komolyan. Amikor apám felhívott és a tudtomra adta, hogy a mama így meg úgy, ma délután elhunyt, és hogy ő nem tartaná, ez a személyes meggyőződése, fölöslegesnek, ha ezekben a pillanatokban otthon volnék, azaz hazamennék Szerbiába, nem volt kérdés, muszáj volt taxit hívnom. A taxis anyámék szomszédságában lakik, és azért kellett vele utaznom, mert este már nem volt se busz, se vonat, a magyarországi taxisok pedig megfizethetetlenül drágák, és apám sem volt olyan állapotban, hogy értem jöjjön, autóba szálljon.

Egy kicsit hibásnak éreztem magam, hogy karácsonykor, amikor utoljára otthon voltam, nem szóltam anyáméknak a mama állapotáról, de a helyzet az, mióta a mamát ismertem, mindig is többé-kevésbé kutyául volt.

Az úton hazafelé a taxissal zenét hallgattunk, és rögtön a határ után megálltunk, hogy a benzinkúton sört vehessek. Miközben ittam, a taxis a mama haláláról érdeklődött, nekem meg azt kellett hazudnom (anyámék ezt akarták), az infarktus vitte el. A taxis amúgy ismeri az egész családom, ő fuvarozta minden szombaton a piacra a mamát és a tatát is, de elmondása szerint már nem sokáig taxizik, néhány hónap múlva, ha megjönnek a magyar papírok, kiköltözik Ausztriába. Ott lakik a nővére, és ott jobb az élet, több a lehetőség, több a pénz.

Egyenesen a halottas házba vitettem magam. A mama ott feküdt a ravatalozóban kiterítve, ájultan. Már mindenki a lezárt koporsó mellett virrasztott, de én vagyok a legfiatalabb és a legmesszebb lakó, nyilván én érkeztem a legkésőbb. Ez a definíció.

Nem nézhettem meg.

A temetés másnap délután kettőkor volt, mert Szerbiában nem húzzák az időt, ahogy Anna barátnőm mondaná, „Ebben az egy dologban nem szarakodnak”.

Úgy beszéltük meg, hogy majd nem sírunk, bár a nővérem szerint a könnyeknek megálljt parancsolni nem lehet. Apám azt mondta, „Így csak egy nő beszél”. A szekrényekből anyám szedte elő mindenkinek a gyászruhát, és ő öltöztette fel a tatát is. Mivel nekem nincs fekete kabátom, a nővérem régi szövetét kellett felhúznom, aminek a bélése még évekkel ezelőtt kiszakadt, de anyám azt mondta, ezt úgysem látja senki sem.

A temetésre eljöttek apám barátai is. Énekes Karesz (villanyszerelő) katonai zubbonyban, Tibike (piktor) prémes gallérú bundában. Nekem kellett beinvitálnom őket a ravatalozó melletti helyiségbe. Énekes Karesz egy kicsit be volt nyomva, de ettől függetlenül a tatával jól elbeszélgettek. Anyámék Fantát, Coktát, ásványvizet (szénsavas és -mentes), Kruskovácot, nápolyit és pogácsát vettek. A tata két pofára tömte magába az utóbbit, de senki nem döbbent meg ezen.

A mama haláláról Arankának, anyám nővérének nem szóltunk, mert anyám feleslegesnek tartotta. A családnak az a része amúgy se jött volna el. De helyettük ott voltak a szomszédok, a tata még élő rádióamatőr barátai, a mama még élő munkatársai, a mama és tata még élő unokatestvérei, anyám anyja, anyám kereszttestvére, annak férje, fiai és feleségeik, anyám, apám, a nővérem és én.

Az utolsó, örök búcsúvétel szövegét anyám írta a megszokott sablon alapján, apám átnézte, a kántor elénekelte, de a tata nem volt vele megelégedve. A mama az apósa (Antal) fölé került, a tata azt mondta, ő meg majd az anyja (Erzsébet) fölé fog.

Nem dobtunk göröngyöt.

Amikor a sírásók a földet lapátolták, a tata a sír szélére állt, és a márványtáblába kapaszkodott. A gyászolók jó része azt sugdosta, „Mennyire hiányzik Feri bácsinak Magdi néni!”, de apám, anyám, a nővérem és én tudtuk, közelről is látni akarja, a sírásók szakszerűen végzik-e a munkájukat.

A Kruskovácból nem ivott senki sem, pedig azt hittem, ez fogy majd a legjobban. Amikor vége lett a temetésnek, a tata haza akarta vinni, hogy ne vesszen kárba, de apám odaadta a sírásóknak. A sírásók négyen voltak, a legfiatalabb alattam járt egy évvel az általános iskolában, és az egyik távoli ismerősömnek a fiúja. A másik hármat nem ismerem.

A tata 89 éves, nehéz, de élő. A mama 85 éves volt. Mióta ismertem, mindig azt mondta, „Az élet nem ünnep. Nem vár ránk semmi.” Egész életében a halált akarta. Apám nem tud neki megbocsájtani. Én sem. A tata arcátlanul örül, hogy ő még él, pedig azt hitte, ő hal meg előbb. Mindenkinek azt mondja, „A Magdi olyan életerős volt. Úgy szeretett enni”, noha a mama szívében a halál lakozott. A lelke helyén meg a félelem.

Amikor a mamának és a tatának karácsonykor elmondtam, hogy megint a családról írok, a tata örült, a mama nem. Bár már akkor is éreztem, még mindig nem tudom pontosan megírni, de hittem, idővel azért egyre inkább. A mama nem akarta belátni, nem tilthatja le. Kutyául volt, de csak úton hazafelé, a taxiban értettem meg, hogy rettegett.

Apám most rózsákat ültet a mama szárítókötele alá. A tata hozatja az ebédét. (Az ablakon keresztül veszi át.) Egy külön kis mappában felírta a temetés költségeit, a temetés résztvevőit, leltárba vette a mama hátrahagyott holmijait. A nővérem a fiókjában őrzi a mama vastag aranyláncát, karkötőjét, nekem a fekete pongyola jutott. A taxis a magyar papírjait várja, Ausztriába költözik. Oda, ahol jobb az élet, több a lehetőség, több a pénz.

Miközben apám a földbe a rózsáknak gödröt ás, én írok. És miközben írok, attól félek, hogy mindez végül irodalommá válik, habár persze az irodalom ezekből az igazságokból áll. A mama, az én mamám halálából, a temetés, a temetése költségeiből, a túlélés, a túlélésünk arcátlanságából. Egyedül ez a bizonyos.

 

(A fenti szövegben többek közt, szó szerinti vagy torzított formában szó szerinti vagy torzított formák vannak.)