[Szerzőnk a Nőtérfélen megkezdett sorozatát itt folytatta.
A történet most tovább halad.]
— Na, milyen volt a látogatás? — kérdezte Aliz.
Mira korán reggel ment be dolgozni, mire Aliz is beért, már javában írta a cikket.
— Mindjárt meglátod, húsz perc, és elkészülök — nézett fel a számítógéptől.
— Rendben!
Egy munkanap odalent
Csáki Mira útibeszámolója
Óriási kíváncsisággal vágtam neki az útnak — még soha nem jártam odalent. Biztos vagyok benne, hogy olvasóink közül is sokan így vannak ezzel. Ezért úgy szeretném megosztani Önökkel ennek a napnak a tapasztalatait, hogy úgy érezhessék, Önök is ott jártak. Legfőképpen azért, mert hallottam azt a mendemondát, hogy valami nincs rendben odalent. Gondolom, Önök is hallották.
Alíz felpillatott, csóválta a fejét.
— Mondtam, hogy nem hozhatod szóba ezeket a pletykákat. Azt kell elérnünk, hogy senkinek eszébe se jusson ilyesmi. Ráerősítenünk végképp nem szabad.
— Szerintem sokkal megnyugtatóbb, ha szóba hozzuk — felelte Mira —, csak ügyesen kell csinálni. Úgyis mindenki tudja, miről van szó. Mindenkihez eljutott a hír. Hisz éppen ezért küldtek oda cikket írni, nem? Mert aggódnak az emberek, és jogosan, mert nem kaptak tájékoztatást. Ezért kaphattak lábra a pletykák egyáltalán. Tetejében pedig gyanakszanak is, hogy nem írjuk meg az igazat. Ha azt mondom, én is féltem, ugyanúgy, mint ők, elhiszik azt is, amikor megnyugtatom őket. Kihúzom a dolog méregfogát.
— Miért, ezt el kell hinni? — horkant fel Alíz. — Talán nem is igaz?
Mira erre nem felelt. Alíz tovább olvasott.
Én is aggódtam, hogy milyen lesz egy földrengés sújtotta településre menni. Látni az összeomlott házakat, a kétségbeesett, feldúlt, zavarodott embereket, a káoszt. Sőt mi több, én is hallottam, még a nagyanyámtól, arról a babonáról, mely szerint ha odalent földrengés van, ez azt jelenti, valaki át akart jutni hozzánk. Meg akarták zavarni a nyugalmunkat. Ezért kaptak büntetést.
— Mit jössz a nagyanyáddal? — morgott Alíz.
— Nem tetszik? — kérdezte Mira. — Hadd mondjam el, miért csináltam így. Szerintem itt pont a helyén van ez hivatkozás. Szóba hozom az összes félelmüket, vagyis kibeszélem helyettük, és aztán azzal, hogy oda is kötöm valahová, de azért hagyom is a homályba, a régmúltba veszni, egyből semlegesítem. Már nem félelmetes.
— Hallgass már! — mondta Aliz. — A csuda vigye ezt a nagy tudatosságodat.
Nos, mindenkit megnyugtathatok. Odalent minden rendben van. Jártam a csillagcsarnokban — ez a lenti település legnagyobb munkaállomása. Ettem a kantinban. Megsúgom, nem a legjobb ebéd volt, amit valaha elköltöttem. Inkább az iskolai menzák rosszabb napjaira emlékeztetett, mint az édesanyám főztjére. Egy fiatalembert kaptam kísérőül. Ő biztonságiak főnöke, de, ha szabad ezt is elárulnom, egyálalán nem zord vagy szigorú, hanem amellett, hogy határozott, kedves és előzékeny. Beszédesnek azért nem mondanám. A település beléptetőkapujánál várt rám. Ott átültem az ő autójába. Körbevitt a településen, mindent megmutatott. Türelmesen felelt a kérdéseimre.
Napközben mindenki a munkaállomáson tartózkodik, az utcák néptelenek. Ez először meghökkentő volt, de a nap végére már fel sem tűnt. A családi lakóépületek a munkaállomástól kissé távolabb, a település szélén találhatók. A hálókörzetek átvezető-folyosókkal csatlakoznak a munkaállomáshoz, ahogy a könyvtár és a kantin is. A kisgyermekes családok a hétvégéket együtt töltik a lakóépületekben, a gyermektelenek hétvégén is a hálókörzetekeben maradnak. Nekik egy szabadnapjuk van, a gyermekeseknek kettő. Az épületek szabályosak, áttekinthetők, rendezettek. A logika szépsége tükröződik bennük. A munkakörülmények ideálisak, a munkahelyek világosak, kellemesen hűvösek. Az estéket a dolgozók a könyvtárban és a kantinban töltik. Gyakran vesznek részt szervezett fejlesztő játékokban. Olvasnak, sakkoznak. Labdajátékokat hetente két este játszanak.
A földrengést valóban érezték néhány héttel ezelőtt. Az épületekben esett némi kár, voltak kisebb balesetek. Súlyosan senki nem sérült meg. A hálókörzetekből hajnalban kiözönlő emberek körében valóban kialakult némi zavarodottság, de ez az adott körülmények között teljes mértékben érthető volt és indokolt. A biztonságiak pedig, hála a kitűnő kiképzésnek, nagyon hamar úrrá lettek a helyzeten. Az embereket ideiglenesen átkísérték egy másik hálókörzetbe. Azóta már be is fejeződtek a helyreállítási munkálatok.
Ezt tudtam meg a látogatásom alatt. Sajnos nem volt igazán sok időm. Reggel érkeztem, késő délután indultam vissza. Éjjel írtam ezt a cikket, másnap reggel fejeztem be. Frissek az élményeim. Szép és érdekes a lenti világ, nagyon más, mint a mienk. Kíváncsi vagyok rá. De ami most a leglényegesebb: odalent minden rendben van. Talán turistacsoportokat is indíthatnánk. Szívesen visszamennék még egyszer.
— Nem tudom — mondta Alíz. — Ezt a cikket ellenőriztetnem kell a központban. Nekem tetszik, de nem dönthetek egyedül. Már önmagában az ügy is extra kényes, az új írástechnikád miatt pedig ez már végképp túl van a sugalmazói hatáskörön. Mi sugalmazunk, de nem mi találjuk ki, mit kell mondani. A tartalmi utasítások a központból jönnek.
Mira bólintott. Alíz elindult kifelé, de az ajtóból még visszanézett.
— A turistacsoportokat pedig felejtsd el szépen. Még azelőtt kihúzom azt a mondatot, hogy továbítanám a központba az írást. Biztos bukta lenne belőle. Nem is értem, hogy gondoltad.
Mira zavartan nézett Alizra, ő pedig élcelődve folytatta.
— Te lennél az idegenvezető, ugye? Miért is vágyódsz vissza? Gondolom, nem a kantinbeli kaja vonz.
Mira vette a fáradságot, hogy elpiruljon.