Tudod, mi a megbánás?
Tudtad, de elfelejtetted.
Mindenki tudta már, de mindenki elfelejtette. Ez a csúf, beteg, sárga legény időnként el tudja magát felejtetni. Halovány arca egyre haloványabb lesz, nyurga teste egyre fogy, rekedt hangja egyre gyengül és ő egyszer csak — eltűnik. — Elfelejted.
Azután derűs, szép napok járnak feletted, békében élsz a tegnapokkal, a szíved nyugalmas áriákat kalapál, de egyszer megint zavaros, fekete tegnap lopózik orvul a hátad mögé, a szíved táncolni kezd, szűköl és remeg, mint az eb, futnál már, de késő: a sárga képű, beteg legény hátulról megkapja a nyakadat, odahajol hozzád, hogy érzed a bűzös leheletét és a füledbe súgja:
— Hopp, komám, itt vagyok!
Keserű méreg rágja a szívedet és ösztökél, hogy csináld vissza, amit tettél. — Megteszem! — mondod, és már akkor le is csapott rád a halálos erőtlenség és torkodon izzó nyál folydogál alá.
Hanem nincs senki. Egyedül vagy. Teljesen egyedül.
Cholnoky László: Prikk mennyei útja
Ch. L.: Piroska (hat regény), Noran, 2000, 81.