A számok más(ik) fele

Maynard szerényen, de joggal tradíciónak nevezi, hogy megjelennek az eredeti Puscifer-koncepciók, -kompozíciók újraalkotásai, újrakeverései (ez a projekt negyedik remix lemeze). A digitális kor lehetőségei felszabadítják a művészeket, a felfedezés, újraértelmezés tere végtelen. Minden szerkeszthető. Felidézi, mit tanácsolt a projekt egyik oszlopos tagja (Mat Mitchell) a másiknak (Carina Round), mikor utóbbi gondban volt a Telling Ghosts átiratával: „Fogd fel úgy, hogy az egy félig megírt szám, és te most megírod a másik felét.” A zene ebből a szempontból végleg megváltozott. Más szempontból sosem fog. Ha mégis, akkor értelmét veszti.

Mondtam, nem nyugszik. Tényleg nem. És még mindig örülök.

Maynard James Keenan folytatja. Mindazt, amit emlegettem korábban.

Továbbá azt, amit még. (Nem merem nagyon emlegetni, hogy állítólag a Tool idén… Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe a Blood Into Wine című filmet, ilyen rendhagyó riport a borkészítésről talán még sosem született.)

Nem lepődtem meg, hogy 2013 augusztusában kijött egy újabb Puscifer-remixalbum. Az All Re-mixed Up a Conditions Of My Parole újraírása, a számok listája pontosan megegyezik az eredetivel. Tizenkét szám, tizenkét közreműködő. Ha a Puscifer játszótér a Maynard fejében csapongó, határozott cél nélküli (?) hangoknak, akkor a Conditions… játszótér azok számára, akik annyira benne vannak, hogy átdolgozták valamelyik darabját.

Maynard szerényen, de joggal tradíciónak nevezi, hogy megjelennek az eredeti Puscifer-koncepciók, -kompozíciók újraalkotásai, újrakeverései (ez a projekt negyedik remix lemeze). A digitális kor lehetőségei felszabadítják a művészeket, a felfedezés, újraértelmezés tere végtelen. Minden szerkeszthető. Felidézi, mit tanácsolt a projekt egyik oszlopos tagja (Mat Mitchell) a másiknak (Carina Round), mikor utóbbi gondban volt a Telling Ghosts átiratával: „Fogd fel úgy, hogy az egy félig megírt szám, és te most megírod a másik felét.” A zene ebből a szempontból végleg megváltozott. Más szempontból sosem fog. Ha mégis, akkor értelmét veszti.

Megváltozott az is, ahogy Maynard (és a többi zenész) áll a stúdiómunkához. Egy felvétel már nem végleges számok örökérvényűvé tétele. Mindig van javítható elem. De meg kell találni azt a pillanatot, ahol abba kell hagyni, el kell távolodni. Megérezni, mondom én. Mert az a pillanat nem jelölhető ki előre, nincs benne a naptárban.

Hogy kik játszanak ebben a térben, ahol Maynard „szelleme” hat át mindent, az ő hangja visszhangzik mindenhonnan, az dönti el, kik állnak közel így vagy úgy a zenéjéhez, kik feledkeznek bele annyira, hogy a maguk képére is tudják formálni. Azon túl, hogy nyilván szelektál a változatok között, nem veszi ki az irányítást a többiek kezéből. Mikor a Conditions Of May Parole-t „szétzúzó” Sir Mix-A-Lot megkérdezte, meddig mehet el a változtatással, Maynard azt felelte, „Haver, megkerülheted a bolygót, ha akarod.” Ő maga nem remixel a szónak ebben az értelmében (kivéve a borítót, mely részben az „eredeti” inverze: kicserélte a saját és — a Puscifer fellépésein többször vendégszereplő — Laura Milligan vígjátékszínésznő arcát; emellett az új szereplő, a kiskutya szemei helyére macskaszemeket illesztett — nem is tudom, melyik rettenetesebb).

Azt állítja magáról, frusztrálja a számítógép, a zeneszerkesztő programok — ezt osszuk el annyival, amennyivel akarjuk. De az tetszik, mikor így fogalmazza meg a szerepét: „Énekelek a mikrofonnak ebbe a végébe, és valahogy tudom, hogy a hang kijön a másik végén.” Az a bizonyos hang annyiféle kontextusban szólal itt meg, hogy még nyilvánvalóbb a jelentősége.

Nem hiszem, hogy sokan fognak vállalkozni rá, hogy számonként váltogatva meghallgassák a két albumot. Pedig buli, nekem legalábbis jó volt. A finom, mélyen áramló ritmikai, effektezésbeli változtatásoktól a jelentősebb strukturális, hangszerelési átírásokon át az újraalkotásokig minden lehetőségből kapunk ízelítőt. Mat Mitchell úgy vitte bele a maga preferenciáit, világát a Tiny Monstersbe, hogy — a többiekhez képest — kevésbé nyúlt bele az eredetibe; Matt Fryer megváltoztatta a Horizons műfaját; Alain Johannes szinte „törzsi” zenét csinált a Man Overboardból (Maynard azt mondta róla, olyan, mint egy soundtrack film nélkül, vagyis inkább saját filmmel); John Eustis alaposan megszaggatta a Rapture-t; Sir Mix-A-Lot (aki a nyolcvanas években tűnt fel Baby Got Back című kerekseggimádó slágerével) változata pedig a sokatmondó F. U. B. A. R. (Fucked Up Beyond All Repair) remixcímet viseli.

Maynard tehát kalandozhat, és szerintem nagyon élvezi. A társai gondoskodnak róla. Ezek a remixek jól sikerültek, egyediek, inspirálóak; ő léphet néhányat hátrafelé, meghallgathatja a szerzeményeit, ötleteit újra, módosítva vagy olykor egészen másként, és új gondolatai támadhatnak. Én pedig ezúttal nem csak szórakoztam, ahogy a V Is For Viagra vagy a Donkey Punch The Night remixeit hallgatva. Az All Re-Mixed Up szinte mindegyik darabja magával ragadott. Talán ellentmondás, hogy a Conditions Of My Parole-t hagyományos értelemben is óriási albumnak tartom, és ugyanakkor úgy gondolom, kitűnő „alap” volt a remixekhez. Tőlem lehet az; vagyis akkor minden rendben.

Az idézetek jórészt innen valók:
http://www.spin.com/articles/puscifer-all-re-mixed-up-stream-what-is-dvd/