Mondtam, nem nyugszik. Tényleg nem. És még mindig örülök.
Maynard James Keenan folytatja. Mindazt, amit emlegettem korábban.
Továbbá azt, amit még. (Nem merem nagyon emlegetni, hogy állítólag a Tool idén… Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe a Blood Into Wine című filmet, ilyen rendhagyó riport a borkészítésről talán még sosem született.)
Nem lepődtem meg, hogy 2013 augusztusában kijött egy újabb Puscifer-remixalbum. Az All Re-mixed Up a Conditions Of My Parole újraírása, a számok listája pontosan megegyezik az eredetivel. Tizenkét szám, tizenkét közreműködő. Ha a Puscifer játszótér a Maynard fejében csapongó, határozott cél nélküli (?) hangoknak, akkor a Conditions… játszótér azok számára, akik annyira benne vannak, hogy átdolgozták valamelyik darabját.
Maynard szerényen, de joggal tradíciónak nevezi, hogy megjelennek az eredeti Puscifer-koncepciók, -kompozíciók újraalkotásai, újrakeverései (ez a projekt negyedik remix lemeze). A digitális kor lehetőségei felszabadítják a művészeket, a felfedezés, újraértelmezés tere végtelen. Minden szerkeszthető. Felidézi, mit tanácsolt a projekt egyik oszlopos tagja (Mat Mitchell) a másiknak (Carina Round), mikor utóbbi gondban volt a Telling Ghosts átiratával: „Fogd fel úgy, hogy az egy félig megírt szám, és te most megírod a másik felét.” A zene ebből a szempontból végleg megváltozott. Más szempontból sosem fog. Ha mégis, akkor értelmét veszti.
Megváltozott az is, ahogy Maynard (és a többi zenész) áll a stúdiómunkához. Egy felvétel már nem végleges számok örökérvényűvé tétele. Mindig van javítható elem. De meg kell találni azt a pillanatot, ahol abba kell hagyni, el kell távolodni. Megérezni, mondom én. Mert az a pillanat nem jelölhető ki előre, nincs benne a naptárban.
Hogy kik játszanak ebben a térben, ahol Maynard „szelleme” hat át mindent, az ő hangja visszhangzik mindenhonnan, az dönti el, kik állnak közel így vagy úgy a zenéjéhez, kik feledkeznek bele annyira, hogy a maguk képére is tudják formálni. Azon túl, hogy nyilván szelektál a változatok között, nem veszi ki az irányítást a többiek kezéből. Mikor a Conditions Of May Parole-t „szétzúzó” Sir Mix-A-Lot megkérdezte, meddig mehet el a változtatással, Maynard azt felelte, „Haver, megkerülheted a bolygót, ha akarod.” Ő maga nem remixel a szónak ebben az értelmében (kivéve a borítót, mely részben az „eredeti” inverze: kicserélte a saját és — a Puscifer fellépésein többször vendégszereplő — Laura Milligan vígjátékszínésznő arcát; emellett az új szereplő, a kiskutya szemei helyére macskaszemeket illesztett — nem is tudom, melyik rettenetesebb).
Azt állítja magáról, frusztrálja a számítógép, a zeneszerkesztő programok — ezt osszuk el annyival, amennyivel akarjuk. De az tetszik, mikor így fogalmazza meg a szerepét: „Énekelek a mikrofonnak ebbe a végébe, és valahogy tudom, hogy a hang kijön a másik végén.” Az a bizonyos hang annyiféle kontextusban szólal itt meg, hogy még nyilvánvalóbb a jelentősége.
Nem hiszem, hogy sokan fognak vállalkozni rá, hogy számonként váltogatva meghallgassák a két albumot. Pedig buli, nekem legalábbis jó volt. A finom, mélyen áramló ritmikai, effektezésbeli változtatásoktól a jelentősebb strukturális, hangszerelési átírásokon át az újraalkotásokig minden lehetőségből kapunk ízelítőt. Mat Mitchell úgy vitte bele a maga preferenciáit, világát a Tiny Monstersbe, hogy — a többiekhez képest — kevésbé nyúlt bele az eredetibe; Matt Fryer megváltoztatta a Horizons műfaját; Alain Johannes szinte „törzsi” zenét csinált a Man Overboardból (Maynard azt mondta róla, olyan, mint egy soundtrack film nélkül, vagyis inkább saját filmmel); John Eustis alaposan megszaggatta a Rapture-t; Sir Mix-A-Lot (aki a nyolcvanas években tűnt fel Baby Got Back című kerekseggimádó slágerével) változata pedig a sokatmondó F. U. B. A. R. (Fucked Up Beyond All Repair) remixcímet viseli.
Maynard tehát kalandozhat, és szerintem nagyon élvezi. A társai gondoskodnak róla. Ezek a remixek jól sikerültek, egyediek, inspirálóak; ő léphet néhányat hátrafelé, meghallgathatja a szerzeményeit, ötleteit újra, módosítva vagy olykor egészen másként, és új gondolatai támadhatnak. Én pedig ezúttal nem csak szórakoztam, ahogy a V Is For Viagra vagy a Donkey Punch The Night remixeit hallgatva. Az All Re-Mixed Up szinte mindegyik darabja magával ragadott. Talán ellentmondás, hogy a Conditions Of My Parole-t hagyományos értelemben is óriási albumnak tartom, és ugyanakkor úgy gondolom, kitűnő „alap” volt a remixekhez. Tőlem lehet az; vagyis akkor minden rendben.
Az idézetek jórészt innen valók:
http://www.spin.com/articles/puscifer-all-re-mixed-up-stream-what-is-dvd/