Kis va(j)dmagyar 2.

A mama kétségbeesett, merész és vonzó (?) asszony. 2014. január 10-én bevett 12 Rivotrilt, és leesett a székről. A tata körülötte matatott, és egy törött nyelű partvissal söprögette a sötét, szinte fekete parkettről a morzsákat. Ebédidő volt, csirkepaprikás, fejes saláta, a mama kedvence. „Nem létezik, hogy nem tudsz rendesen enni”, ezt a tata mondta. A mama látta, ahogy mellette a morzsák belefordulnak a parketták közti mély, mocskos résbe (résekbe). „Nehéz lesz kipiszkálni onnan”, ezt akarta mondani, de a tata nem engedte, hogy használjon szavakat. Csak annak szabad beszélni, akinek reménykedni is szabad, és viszont. A nagy, erős marokban szinte eltűnt a vékony nyél, a mama (nem vékony, nem szőke nő) attól félt, mi lesz, ha a tata egyszer csak összeroppantja. A fehér abrosz (anyám vette a piacon) beitta a paprikás lét, kis foltok keletkeztek, körbepöttyözték a mama tányérját (fodros szélű, fehér, porcelán).

A mama kétségbeesett, merész és vonzó (?) asszony. 2014. január 10-én bevett 12 Rivotrilt, és leesett a székről. A tata körülötte matatott, és egy törött nyelű partvissal söprögette a sötét, szinte fekete parkettről a morzsákat. Ebédidő volt, csirkepaprikás, fejes saláta, a mama kedvence. „Nem létezik, hogy nem tudsz rendesen enni”, ezt a tata mondta. A mama látta, ahogy mellette a morzsák belefordulnak a parketták közti mély, mocskos résbe (résekbe). „Nehéz lesz kipiszkálni onnan”, ezt akarta mondani, de a tata nem engedte, hogy használjon szavakat. Csak annak szabad beszélni, akinek reménykedni is szabad, és viszont. A nagy, erős marokban szinte eltűnt a vékony nyél, a mama (nem vékony, nem szőke nő) attól félt, mi lesz, ha a tata egyszer csak összeroppantja. A fehér abrosz (anyám vette a piacon) beitta a paprikás lét, kis foltok keletkeztek, körbepöttyözték a mama tányérját (fodros szélű, fehér, porcelán).

A mama még testesebbnek tűnt, pedig nyolcvanöt éves korára eléggé lefogyott. Mintha felpüffedt volna a hasa, a melle meg (két fonnyadt, bánatos körte) erre az óriási hasra folyt. A tata a partvisfejjel szakszerűen dolgozott. Nem érintette a testet, csak körbesöpörte, a morzsák a mama rövidre nyírt hajába, virágos ruhájára, paprikás ujjára tapadtak, de a parketták közti mély, mocskos rések is feltöltődtek. Apám csak később jött, amikor a tata, mint aki jól végezte a dolgát, már a széken ült.

2014. január 20-án jelentette be a tata, hogy újranősül. A fiatalasszony takaros volt, friss, üde szépség, ott dolgozott, ahonnan, mióta a mama nem főzött, a tata rendelte az ebédet. (Az ablakon keresztül vette át.) Apám azt mondja, hogy a családom női ága hajlamos az öngyilkosságra. A mama anyja például felkötötte magát, az első unokatestvére kékkövet ivott, amikor már nem tudta takargatni a hasát, anyám kereszttestvére pedig a vonat elé vetette magát. A sógorom abban reménykedik, hogy anyám is hasonlóan ér majd véget, ebben, gondolom, minden eszközzel a segítségére lenne. Erről nem beszélünk, pedig az egész család számára nyilvánvaló, anyámra, akárcsak a nővérére, nyugtató-túladagolás vár. A nővérem halálra éhezteti majd magát, az unokatestvéreim meg hajszárítót ejtenek a fürdővizükbe. Nekem egy sütő (Karancs 3T) jut, ebbe dugom a fejem, de előtte ünneplőbe öltözöm.

Ha az ember vékony, szőke nő, könnyebben elviselik, ez a mama véleménye volt. 1947-ben az első vőlegénye az oltárnál hagyta ott. 1951-ben ismerkedett meg a tatával, egy volt a munkahelyük. Apám két évre rá született. A mama a virágos ruháját még a központi Nadjaruhazban vette, szerintem azt akarta, hogy a tata majd ebben temesse el, de anyám nem engedte. „Ilyen piszkosban mégsem lehet.” A fekete pongyolát én örököltem, de a többi ruhát az új asszony kapta. Ebben a pongyolában mászkálok a lakásban (ez már Magyarország), a széles övvel masnit kötök a derekamra. Ha felcsönget az alsó szomszéd, azt lesi, a középen egymásra hajtott anyagból kibuggyan-e a mellem.

A tatának jó nyugdíja van, 35 ezer dinár, ez nem kevés. Anyám a Skype-on mondja, „Beültetett közénk egy idegent”. A tata új felesége a mama székén ül, kezében a kés, a kanál, a villa szépen áll. Rengeteget morzsál, igaz, tömi is magába a kenyeret, a tata meg nem söpröget. „Mindent ellep majd a morzsa”, ezt mondja apám a szívében, a mama nem létező tekintete (tragikus, határozott, abszolút igaz?) meg kijavítja, „Feltölt”.

(A fenti szövegben idézetek vannak.)