És attól a pillanattól kezdve egyáltalában nem tettem semmit, hogy segítsek magamon; egyszer s mindenkorra eldöntöttem, hogy a kisujjamat sem fogom megmozdítani megmentésem érdekében. Fogalmam sincs, miért döntöttem így. A legkülönfélébb ürügyeket gyártottam magamnak, de a legvégső ok alighanem a kétségbeesés lehetett. Minden reménytelennek tűnt; a jelenlegi világhelyzetben, a totális káosznak ebben az állapotában, úgy éreztem, valami egészen drasztikus intézkedésre van szükség a részemről. Hathatósan ki akartam fejezni undoromat az egész világ iránt, valami különlegesen elképesztő, érthetetlen, megbotránkoztató dolgot művelni. Könyörtelen idealizmusomban úgy határoztam: egyetlen tennivalóm nem tenni semmit. Cselekvésem mindenfajta cselekvés nagyvonalú visszautasítása lesz. Ha úgy tetszik, esztétikai tétel rangjára emeltem, mintegy civilizált köntösbe öltöztettem nihilizmusomat.
Paul Auster: Holdpalota, ford.: Vághy László, Európa, 1993, 31.