Kolónia

Érteni, érezni a föld belsejét, a
kivételes aurát, belelátni a
rétegekbe, és mélyebbé tenni
mindet, az nem tréfa- és katona-
dolog.

1
Sárcsótány, a be- és leszakadt szakadt város.
Be- és leszakadt mentálisan, történelmileg,
beszakadt hamisan, meg valódian,
de erkölcsileg mindenképp. Hiszen ő volt
egykoron egy feslett régió legmagasabbra
szögelt büszke csillaga. Kis Moszkva, hívták
és ő jött, polkázott az ideológia közepén,
Kis Moszkva egymaga hatvanezer lakos.
Semmi nyet, csak az örök da, megtépett
silány ördög-mandala. Gyárak egy városszerű
telep közepén, kerítések idegileg, bikacsökök,
és részeges felvonulások május  elsején. „Apád
már megint elissza a konyhapénzt, gyerek!”
Hagyománya egy tömegbelövetés a megye-
tanács előtt per ötvenhat, pár bányaomlás
könyörtelenségből és a közöny, amit minden
párt máshogy hívott, hív ma is. Mondjuk
összefogásnak, mondjuk realitásnak. Pedig
ott a téren együtt feküdt a vicsorgó kockakövön
a tót, a román, a cigány és a magyar. Markolták
egymást össze nem tartozó kezek, mert a halál
nem válogat, a golyó nem  kerül meg, ha munkásőr
az apád, akkor sem, ha anyád gépeli a feljelentések
szövegét, mert a spicli nem tudja, akkor sem.
Semmi nyet, csak örök da, erre nevelt a kommunista
általános  iskola. Hagyománya a szégyen, amit
nem töröl le semmilyen kackiás újfasiszta szimpátia,
az nem olyan, hogy csak úgy le lehet. A mérleg-elvet
itt Isten nem működeti, vagy nem úgy. Sárcsótány
így az elvi középről annyira a margóra térdelt,
hogy  a rendszerváltás sem vette észre, még
a Mátra is fintorgott, az úri szépasszony, még a
Karancs-hegység is kiköpött, a kocsonyás szemű
dzsentri, a majdnem palóc. Homlokán a gyűlölt
partizánszobor, közkeletű nevén Pléh Öcsi.
Semmi nyet, csak örök da, vigyázott a nép
nyelvére a nyalka vaskatona, Nógrád megye, te
vastagon ostoba, még most is gereblyézed
emlékeit. Mert Pléh Öcsi mindent lát,
lehet, még most is. Mert Pléh Öcsi hiába
letarolva, annyira beégett jelenléte, annyira
beégett jelene. Da.

2
Sárcsótány a be-, le-, és szétszakadt
város, szétfakult látómező, hályog,
meg tályog európai szemeken, ó, igen,
Európa, talán vaskályha márkának
hiszik itt a fakó elmék, Frankenstein-
értelmiségiek. Határszéli csahos
kutya, ugat, de foghíjas mára, harapni
csak térdtől lefelé, alattomosan
hátulról. Sok vérvonal keveredett itt
egykoron, szépek, jók, gonoszak,
félelmesek. Bányászok, üvegművesek,
és a fényes átlag telepedett ide,
tele misztikával, saját törvénnyel,
lélekkel, bizony. A lélek azért jól
jön mindenkinek. Jól áll, még ha
megromlik is, mint a tíznapos
csirkepörkölt. A várost a bánya és
az üveggyár miatt építették, ebbe
a kettős keretbe préselődtek bele
a sem nem bányamunkások, se nem
üvegfúvók, a széles kivételek. Etnikai
matjoska-baba, semmi nyet, örök da.
Három egység, három nép, mesebeli
háromkirályság. Bányászok, Üvegfúvók,
és a Köztesek.

3
Visszaszívott város, megye, az ország
slejmje. Annyira groteszk, szinte
el sem mesélhető: posztmodern után
vakuzunk, de Moszkvicsok az utakon,
a megyehatáron be nem jön nyugati autó.
Akárha vákuumidőben mozogna itt
minden, különálló porták, rejtélyes,
gusztustalan utak mellett, és az „ejtőernyősök”
mosolya még a szántóföldeken is
látható. Ejtőernyősök, ugye még ismerős
fogalom. És a kafkai K-vonal, a húsos
telefonszám, és a földből vadásztanya
nő. Mágikus ellenpontok tára: bent a házban
internet, kint a téren Sztálin-szobor, vigyorgó
szocreál épületek felújítva szépen, partizán-
dalok minden temetésen.

4
A Bányászok. A régi vágású
helyiek, büszke ősök, őslakók.
Varázslat az orcájuk, varázslat
két kezük, jó huszárkanyarok ők
erős régiekhez. A hegyet éltetik,
melynek húsát vájják, de kellő
tisztelettel, külön nyelvük van, nem
illik más nyelvekhez egyáltalán.
A hegy gyomrába hordják szívük,
megálljt nekik csak sors parancsol,
nem ész. A bányászok, igen, bezártak
minden kiskaput, mikor északról az
Üvegfúvók, ki tudja, honnan meg
a renyhe Köztesek szédelegtek
vidékükre. Csilléjükben akkor
pár csatát megfőztek már, de a két
világégés még előttük. Az íz már
a szájban, a rettenet a szív felett
kicsit.

Érteni, érezni a föld belsejét,  a
kivételes aurát, belelátni a
rétegekbe, és mélyebbé tenni
mindet, az nem tréfa- és katona-
dolog.