A külső ajtó után a belső ajtónál is megvártuk a berregő hangot. Az ajtó kinyílt, bejutottunk az irodaközpontba. Több százan dolgoznak itt, mindenki a maga munkaállomásán. Egy helyiségre tíz állomás jut, és a helyiségeket üvegfalak választják el egymástól. Keskeny folyosók keresztezik az épületet csillag alakban, s a középpontban metszik egymást. Az épületből négy irányba vezet út, a két fő folyosó végén található kiléptető ajtós átjáróknál. Az egyik oldalon, ahol beléptünk, a belső udvar található, ez a tulajdonképpeni kijárat. Szemben vele, a főfolyosó túlsó oldalán van a kantin, itt ebédelnek a dolgozók. Tízes csoportokban, munkahelyiségenként mennek enni, a csoportok ötpercenként indulnak. Amint az egyik csoport tagjai elfoglalják a helyüket az asztaloknál, indulhat a következő csoport. A másik főfolyosó egyik végénél a hálókörzetekbe lehet átmenni, ugyanígy tízes csoportokban, a másik végénél pedig a könyvtárba. A középpontban található a felügyelői állomás. Az épület nagyon világos, ez megkönnyíti a munkát, de a munkatársak nem láthatnak ki, ugyanis a falaknak csak a tető alatti felső harmada készült üvegből, illetve a tető felső része is.
Gyönyörűen áttekinthető az egész, amikor korábban munkafelügyelő voltam, gondolatban gyakran adóztam hálával azoknak a tervező mérnököknek, akik ezt a logikus elrendezést kidolgozták. Középről, a felügyelői helyről a legkisebb rezdülés is kitűnően látszik, azonnal észleltük, ha bármi gond felmerült.
Mira most az üvegcsillag közepén állt, a munkafelügyelői állomásnál. Az asztalra támaszkodott, a száját meg kissé eltátotta, mint egy bámuló kisgyerek. Nana, intettem magamat óvatosságra, jó lesz vigyázni ezekkel a ragaszkodást kifejező hasonlatokkal.
A kiképzésen tanultunk nyelvi tudatosságot és gondolati önellenőrzést is. Szükség is volt rá, hiszen nehéz volt elsajátítani azt a beszédet, amelyben nem lehetett használni az egyes szám első személyt. Mivel gyerekkorban ez nem tilos, az átállás nem egyszerű, de aztán persze, hála a kitűnő képzőknek, megy ez gördülékenyen. Azok kerülhetnek középvezetői beosztásba, mint például én, munkafelügyelőnek, akik az átlagnál gyorsabban sajátítják el az új beszédmódot.
Ezen a képzésen tanultuk meg a második szintű nyelvi önreflexiót is, amelynek lényege a gondolataink nyelvi formájára való tudatos odafigyelés. Ösztöneinket és nem tudatosított szándékainkat tudjuk így fülöncsípni és kordában tartani. Ha nem járunk sikerrel — ennek jele lehet a fokozódó nyugtalanság, esetleg a rossz álmok, illetve a túlzott érzelmi élet —, bármikor bizalommal fordulhatunk egykori képzőnkhöz. Ahogy Mira bámuló tekintetét és félig nyitott ajkát figyeltem, és ahogy egy kedves gyermeket láttam benne, rádöbbentem, hogy már időtlen idők óta nem jártam a képzőmnél. Pedig nagyon nagy szükségem lenne rá, gondoltam, hogyhogy nem mentem el? Milyen hosszú ideje gyötörnek a furcsa álmok, vezetem a naplót, és csak most jut eszembe, hogy ezek mind az önfegyelmi szint vészes csökkenésének a jelei. Már régen fel kellett volna keresnem a képzőmet.
Mira forogva nézte a munkaállomásokon dolgozó embereket. Nagy sokára szólalt csak meg, akkor is suttogva.
— Senki nem néz rám. Észre sem vesznek. Nagyon furcsa lehet itt dolgozni.
— Elmélyülnek a munkájukban — feleltem. — Fel sem pillantottak. A falak hangszigeteltek, ugyan nem száz százalékig, de azt biztosan nem hallották meg, hogy bejöttünk.
Lopva Mirára pillantottam. Rázta a fejét, de hangosan nem tiltakozott. Magamban igazat adtam neki. De nem tettem hozzá, hogy engedély nélkül tilos felpillantani. Nem éreztem helyesnek, hogy ezt is eláruljam neki. De, jöttem rá egy másodperccel később, nem azért, mert nem részletezték a parancsban, hogy miről beszélhetek neki, és óvatos voltam. Sokkal inkább azért, mert úgy éreztem, már így is kiadom magamat. Attól féltem, olvas a gondolataimban.