14.01.01. (4. javítás)

A meredek lejtő közepén járhatott, amikor megállt a karjával egy fának támasztva ki magát, mert ott föntebb még fagyott volt a föld és az elrohadt avar csúszott és aztán a nyakát behúzva lekémlelt a vízmosás aljába, de sehogyse tudta kivenni az erdő homályában Balog, hogy vajon ki jár ott. Azt mindjárt végigmondta magában, hogy már így is akkora zajt csapott, hogy akárki az, igazából minden csak rajta múlik. De amennyit a másikból látott, abból úgy tűnt, nem fordult felé. Megkerülni, hogy szemből érje, sokba telt volna, azt egyből látta, és hozzá nagy dérrel-dúrral sikerülhetett volna csak. Közben meg nagyon is lehet, hogy éppen erre vár, mondta magában, Hogy csak menjek oda elé szépen magamtól.

A meredek lejtő közepén járhatott, amikor megállt a karjával egy fának támasztva ki magát, mert ott föntebb még fagyott volt a föld és az elrohadt avar csúszott és aztán a nyakát behúzva lekémlelt a vízmosás aljába, de sehogyse tudta kivenni az erdő homályában Balog, hogy vajon ki jár ott. Azt mindjárt végigmondta magában, hogy már így is akkora zajt csapott, hogy akárki az, igazából minden csak rajta múlik. De amennyit a másikból látott, abból úgy tűnt, nem fordult felé. Megkerülni, hogy szemből érje, sokba telt volna, azt egyből látta, és hozzá nagy dérrel-dúrral sikerülhetett volna csak. Közben meg nagyon is lehet, hogy éppen erre vár, mondta magában, Hogy csak menjek oda elé szépen magamtól. Leguggolt és egy darabig úgy figyelte mozdulatlanul és hangtalan, de akkor is csak annyit látott belőle, hogy nem tágít onnan a kunyhó elől. Fogta magát és fatörzstől fatörzsig kapaszkodva jóformán guggoltában oldalazva közelített a vízmosás pereméhez, hogy kisebb zajt csapjon, de még így is csörgött és zörgött körülötte az egész mindenség a saját fülének legalábbis, a kisbalta meg, amit a kezében szorongatott, egész végig zavarta persze közben. Nem lehetett ötven méterre se onnan, ahol a lejtőt levágta az árok hirtelen leszaladó fala, és az a valaki meg éppen a partoldal takarásában állt ahol a legmélyebb, és nem jött előrébb, se meg nem fordult volna. Ugyan mit nézel annyira amarra, mondta magában Balog, Engem vársz onnan, vagy valaki mást. Akkor megint meglapult, és a vízmosás túloldalát fürkészte, dehát odakint hiába sütött a nap, az erdőben ki se világosodott, már egyből szürkülődött, ahogy novemberben szokott, úgyhogy reménytelen volt a bükkök meg a tölgyek meg a bozót közt meglátni akármit. Ha a haverod megjön így is, úgy is baszhatom, fűzte tovább magában Balog. Aztán amikor az erdőkerülő végülis előjött odalent, Balog valamivel fölötte a fák között a földre lapult amennyire tőle telt, és már csak azon volt, hogy most akkor szépen menjen csak oda vissza, ahonnan előjött, vagy legalább valahova elfele, de a kerülő sehova nem ment. Balog még várt egy kicsit amikor megint takarásba került is, aztán meg úgy összegömbölyödve egyre lejjebb lopakodott, hogy a vízmosás hajlatán túlra kerülhessék, ha egyszer végre leereszkedik innen. Amikor megcsúszott akkor már nem látott oda a férfira, és egy pillanatra megmeredt estében is, azután felkapta a földről a baltát és sebtében leugrott a sekély árokba és összehúzta magát és kivárt és semmi sem történt. Akkor megnézte a kezét és a tenyerén kiszívta a sebet és lerázta és addigra tiszta sor volt, hogy csak egy horzsolás. Utána onnan begörnyedve a bakancsa hegyére nehezedve osont a kanyarig, nagyon odanézve, hogy hova lép. Már a hideg se tűnt fel annyira, se az egykedvűen pergő szitálás. Az erdőkerülő valami tönkön ült a bedőlt viskó előtt, Balog meg azt mondta magában, hogy Ha megjön a másik mégiscsak jól nézek ki. Akkor hirtelen megpördült, mert a vízmosásban egész addig egyáltalán nem is nézett maga mögé, de ott nem volt senki, úgyhogy vissza leengedte a baltát, amit különben az arca elé kapott egyből. Az erdővédelmi őr aztán az árok másik végéből, a tisztás felől jött oda a kerülőhöz, Balog meg nem tudta volna megmondani, hogy ugyan mit is keres ő még ott annyira közel ahhoz a kettőhöz. Dehát nem látta sehol náluk a kiskocsiját. Az erdőkerülő fiatalember volt, terepszínű ruhát viselt sapka nélkül, de a hullámos hosszú haja úgyis fedte a fülét. A légpuska meg a kismotor nem volt sehol. Az őr talpig feketében, csak a sildes különítményes csákóján volt elől valami színes embléma. Az övén gumibot lógott, a spray meg biztos a zsebében lehetett, kézközelbe készítve, merthogyha már az is kellett, nem nagyon lehetett tapogatózni utána. Balog akkor már a partoldalt méregette, hogy merre nyílik most neki onnan egérút, dehát láthatta, hogy csakis visszafelé, amerről jött, csak éppen nincsen neki olyan szerencséje, hogy azt még egyszer megtegye észrevétlen. Az őr levette a fejfedőjét és megtörülte vele a tar feje búbját, mert a hideg ellenére ugyanúgy leizzadhatott, ahogy Balogon is csurom víz volt már az összes hacukája. Köddé válni, mondta ki magában Balog az egyetlen épkézláb megoldást, Elpárologni, tett hozzá még egy másik ugyanolyan jót. Azután eldörrentek a lövések valahol a fák között és attól Balog úgy rándult össze, hogy a nyaka hangosan kattant egyet, amikor megrántotta. Elnézett arra, amerről a hang jött, bár igazából visszhangzott az tompán mindenünnen. Amazok ketten addigra már láthatóan készenlétben álltak, a kerülő felállt és nyújtózkodott, és nem sokkal később fel is bukkant a fák között a vadkilövő a vállán a puskájával, akinek úgy látszik még akkor is lövöldözni kellett, amikor az erdőben úgy különben már emberek jártak-keltek. Jó tudni, dünnyögte magában Balog, meg hogy Ezeknek most nem kellene az útjukba kerülni.