A sétánnyá változott kislányok

Vasárnap a kislányok felsorakoztak egymás mellé,
a várkertben, a domboldalon.
Esténként lovakért sírtak,
és féltek, hogy ha lefekszenek,
nem kelnek fel soha többé.
Most szoborszerűen emelkedő ruhákba bújva
mosolyogtak, csupasz testű öregasszonyok.
A fotós egy utolsó pillantást vetett
ködlő hajukra.

14.01.03.fenyvesi_orsolya_kep

Vasárnap a kislányok felsorakoztak egymás mellé,
a várkertben, a domboldalon.
Esténként lovakért sírtak,
és féltek, hogy ha lefekszenek,
nem kelnek fel soha többé.
Most szoborszerűen emelkedő ruhákba bújva
mosolyogtak, csupasz testű öregasszonyok.
A fotós egy utolsó pillantást vetett
ködlő hajukra.

Háttal zuhant a fény a puha talajra.
A kislányok sétánnyá változtak,
perceink egymásutánját fűzték önmaguk mélységévé,
szorgalmasan, mint azok, akiket nem érintenek soha.
Messzire futottak, a mozdulatlanságig és vissza,
és ha árnyékot vetettek,
a vertikalitás hátterévé bomlottak.
A kifaraghatatlan valóság űzte őket magasabbra,
és csak ha sárga fürtjeikről álmodtak,
fért szájukba a reggel.