A tárgyak visszavonultak önmagukba. Már nem adnak jelet nekem. Mintha kihűlve, az anyagba hullva nem mutatnának utat, és nem adnak életet.
A tárgyak, ó! Hogy az élőket megőrzik. Az egykori érintés nem hűl ki: szabad. Bár nem látható, ki babrált vele, az ujjnyom kihűl. S örökre megmarad. A pillantást magába issza papír és toll. Vagy egy kép. Szobor. A hűvös anyag nem felel jelenünkre. De a nemlétből kiránt és elősodor. Sorban dolgok leszünk mindahányan. Füvek, kövek, betűk a föld alatt. Most tanuljuk kibetűzni, milyen ábrát lát, ki fölöttünk áthalad.
Summa
Voltam gyáva s néha félelemből bátor. Őszinte is néha, mint a láng, melyet egy kéz eltart magától. Voltam töredelmes vagy haragos. Legtöbbször megbocsátó. Tüzet hánytam és betűket vetettem. Túl sokszor kellett búcsúznom Betlehemtől vagy egy hazától.
Egy fényképalbumhoz Cselényi László emlékére
Hányszor akartunk felszállni egy vonatra. Hányszor szerettünk volna leszállni. De ugyanezt szerették volna a szembejövők. A le-és felszállók egyszerre, és ugyanakkor! Ott tülekedünk a vonatlépcsőn, ahol egész életünk zajlott — folyton indultunk és érkeztünk.
Igyekszünk felkapaszkodni egy vonatra, amely majd elröpít céljaink, vágyaink színhelyére. Igyekszünk megérkezni, de sosem érünk már földet.
Hova szerettünk volna indulni? Hova szeretünk volna megérkezni? És most hol vagyunk?
Sarki fény
A világ és a hideg végén ott a fény. Messze az életünktől. Hiába tudunk róla. Kemény, ordas távolság tartja fönt. Ha minden kihuny majd a Földön, sötétbe fullad Párizs, s a mély hideg mindent, szobrot, embert, erdőt elönt: világít a jég, a senkinek, a semminek ég a világ nélküli fény, az Aurora Borealis.
Schulz Kati emlékére
Mennyi véletlen sodort össze minket Kolozsváron, Zugban majd Budapesten. Minden Karácsony kezdetén téged és páros éned fölkerestem. Előttünk kávé és mákos tekercs. Átbeszélgettük a telet, a Földet.
Két éve, egy este, véletlenül találkoztunk, álltunk egymással szemben. Ez az arcod él bennem, így, beszélgetve és nevetve. Ki tudja, melyik hír, melyik arcunk volt igaz vagy hamis.
A véletlen olyan vékony és víg, akár Te. Szétterpesztett ujjakkal játszik.
