Paweł Huelle emlékére
Paweł Huelle lengyel író szerette, ami öröknek tűnik a városokban, az épületeket és a környező tájat, a régi utcák nyomvonalát, de azt is, ami folyamatosan egymásra rétegződik, a különböző korszakok emlékét rejtő jeleket, feliratokat. Gdańsk egyik külvárosában, néhány villamosmegállónyira a Balti-tenger partjától és az egykori Hanza-város történelmi központjától a Bernard Chrzanowskiról elnevezett utcában, az egykori Hubertusburger Alléban nőtt föl. Tízkilométeres kört rajzolva a szülői ház köré olyan területet kapunk, ahol a közép-európai múlt teljes kelléktára felvonul, hatalmas gótikus téglatemplomok, a Hanzára jellemző gazdag polgárházak, a magtárak, a 15. századi kikötői daru, az 1980-as sztrájkok alatt legendává vált hajógyár, pusztuló temetők és szocialista lakótelepek, az újjáépített óváros és az évtizedekig málladozó romok. Ez a világ formálta történelmi képzeletét és keltette fel kíváncsiságát az irodalom által életre hívott városok iránt, mint Kavafisz és Durell Alexandriája, Saramago Lisszabonja, Pamuk Isztambulja és Günter Grass Danzigja. Egyik esszéjében eljátszott egy interaktív irodalmi térkép létrehozásának gondolatával, amelyen egy-egy város nevére kattintva megjelennek a róla írt szövegek.
Huelle városa a háború utáni Gdańsk volt, az ő prózája helyezte el a virtuális térképen, ahol már létezett egy korábbi, de másik város, Günter Grassé. Az irodalmi utazásokat harmincéves kora után követték csak valóságosak, Huelle először akkor kapott útlevelet, amikor 1987-es pályakezdő regényével, a Weiser Dávidkával elnyerte egy genfi alapítvány irodalmi díját. Keresztül-kasul bejárta Európát, eljutott Amerikába, és eljutott Jeruzsálembe is. Megszerette Budapestet, ahová többször is visszatért. Magyar dédanyjának emléke is szerepet játszott ebben, de vonzották a panelházak tövében megbúvó római romok, a Dunapart, a hidak, a Palotanegyed és a budai villák, a gyermekvasút és legkedvesebb könyvbemutatójának helyszíne, a Nyitott Műhely.
Életét a tízkilométeres körben élte le, az erdővel borított morénahalmok és a tengerpart közt futó sávban, egymáshoz közel eső lakásokban. A szülőháza szomszédságában futott a német időkben épült vasútvonal, amely a környező falvakat kötötte össze, amíg a II. világháború végén le nem bombázták. Akárcsak első regényének szereplői, Huelle is sokat játszott a semmibe futó töltések és lerombolt hidak közt rozsdás fegyverek, fel nem robbant lövedékek és más háborús relikviák után kutatva társaival. Tizenhárom éves volt, amikor Gdańskban ismét igazi fegyverek dördültek el, lángolt a pártház, és halottak hevertek az utcán. Az 1970-es sztrájk véres leverése meghatározó volt a háború után született gyerekek számára, a rendszer propagandagépezete ezután már tehetetlen volt velük szemben. Huelle az egyetem polonisztikai szakára iratkozott be, 1980-ban csatlakozott a Szolidaritás mozgalomhoz, és független diákszervezetet alapított, majd a Szolidaritás sajtóirodájában kezdett dolgozni. A hadiállapot elején az irodát bezárták és utcára került, ekkor kezdett írni.
A Weiser Dávidka egy csapásra híressé tette, a kritika az évtized regényének kiáltotta ki, és több mint húsz nyelvre lefordították, köztük magyarra is. A háború végén született elbeszélő, Heller az 1957-es nyár történéseit rekonstruálja, attól kezdve, hogy iskolatársa, Weiser Dávid észrevétlenül átveszi az irányítást, és néhány kiskamasszal titokzatos és veszélyes dolgokat művel. A címszereplő váratlan eltűnését sem az ügy felderítésével megbízott hatóságok, sem az időközben felnőtté vált társak nem tudják megmagyarázni. Már itt megmutatkozott, hogy Huelle lebilincselően tud mesélni, meggyőzően teremti újra a múlt elfeledett tartományait, miközben a nosztalgiát iróniával, a közép-európai groteszket a mágiával vegyíti. Esszéi, elbeszélései, regényei középpontjában a Város áll, ahol felnőtt, és amelynek lengyel irodalmi legendáját ő indította útjára. Prózája az ezredforduló olvasói számára, akiknek zöme már sem németekkel, sem szovjetekkel nem találkozott, Gdańskot mitikus hellyé tette, ahol azok a szálak, amelyeket a történelem elvágott, újra összeérnek, ahol lehetséges az átjárás a reális és az imaginárius, a német és a lengyel világ közt. Gdańsk pazar programsorozattal ünnepelte meg Weiser huszadik születésnapját, megjelent egy irodalmi kalauz, amely fényképek, térképek és szövegrészletek segítségével mutatta be Huelle műveinek topográfiáját. Az előszó az írót az elválaszthatatlan fényképezőgépével, jegyzetfüzetével és fehérboros termoszával idézi meg, ahogy bejárja korábbi és leendő regényeinek helyszíneit. Mikor néhány éve visszaköltözött szülei egykori lakásába, a ház közelében levő viadukt maradványait már a Google térkép is „Weiser hídja”-ként jelölte.
Tíz évvel ezelőtt jelent meg utolsó regénye, amely afféle összegzésként is olvasható. A korai elbeszélések témái, a szövegekben szétszórt családi legendárium, az autobiografikus részletek új kompozícióba rendeződtek, a szerző továbbszőtte, majd elvarrta a gdański szálakat. A regény lengyel címe — Śpiewaj ogrody — egy Rilke-ciklus, a Szonettek Orpheuszhoz egyik szonettjét idézi, a Singe die Gӓrtent, ami szó szerinti fordításban Énekelj kertekről lenne.
2022-ben kiadott még egy elbeszéléskötetet, de amikor terveiről kérdezték, azt válaszolta, hogy a gdański házi feladatát már megírta, így egyelőre felhagy városa palimpszesztjének tanulmányozásával. Két új regénytéma foglalkoztatta. Az egyikben dél felé vette útját, egy görög költőt állítva a középpontba, akinek néhány versét meg is írta lengyelül. A másik történet szálai a német megszállás alatti Vilnába vezetnek, ahol két zsidó férfi és egy színésznő sorsa kapcsolódik össze egy apokrif Báál Sém Tov-életrajz tanulmányozása közben — ezeket már nem tudta befejezni. A Chrzanowski utcai lakásban érte a halál tavaly ősszel.
Vegyük hát szemügyre az utolsó, még le nem fordított regényt. Az Énekelj kertekről regénycím máris az egyik fontos szereplőhöz, Ernst Theodor Hoffmanhoz, a zoppoti erdei opera tehetséges zeneszerzőjéhez vezet, aki csak nevében, de nem személyében azonos a nagy Ernst Theodor Amadeusszal. A komponista a feleségének, Gretának szerez zenét a Rilke-versekhez. Az 1930-as évek fasizálódó Danzigjában játszódó cselekményszál előzményének tekinthető Költözködés című novella magyarul is megjelent, Huelle itt formálta meg először az idős német asszony, Greta Hoffmann alakját, akinek az ablakon kiszűrődő zongorajátéka az 1960-as években teljesen lenyűgözi a szomszédban lakó lengyel fiút. Amikor a költözködésük előtti estén behívja, a gyermek még nem tudja megnevezni kedves dallamait, csak a hozzájuk fűződő emlékek alapján tud utalni rájuk: a darab, amikor a hóesést nézték az ablakból a mamával, vagy az az etűd, amelybe külföldi szignálok vegyültek, mert az apja a világvevő rádiót szerelte. A legmélyebb nyomokat a júniusi éjszaka dallama hagyta benne.
Mintha e köré a fiatalkorában megírt epizód köré vont volna újabb és újabb történetszálakat az érett Huelle, aki már az 1990-es években elkezdte regénnyé bővíteni Greta történetét, de hosszú évekre félretette, és csak 2014-ben publikálta. A regény azzal kezdődik, amivel az elbeszélés véget ér, magával a költözködéssel, a régi ház és a régi dallam emlékével. A dallam, egy kiadatlan opera nyitánya, felidézi a német asszony férjének, Ernst Theodornak az emlékét is, akinek az életét egy budapesti utazás teljesen megváltoztatta. Az író szívesen helyezett el magyar vonatkozású epizódokat a műveiben: hol egy magyar kereskedő csap botrányt egy német fürdőhelyen, hol egy lengyel zongoraművésznő magyar felmenőiről esik szó, hol egy a jövőben játszódó történetben álmodik valaki a budavári siklóval. Egyik budapesti könyvbemutatója után határozott úgy az író, hogy készülő regénye hősét mégsem Németországba vagy Ausztriába küldi, hanem ezt a fontos epizódot a Múzeum körútról indítja el.
Ernst Theodor tehát berlini és bécsi átszállással megérkezik a Nyugatiba, mert Fiedler, hősünk atyai barátja meghívta, hogy nézze át zenei ritkaságait, mielőtt végleg lehúzza a rolót, hogy kivándoroljon Palesztinába, talán akad köztük kedvére való. Így jut a zeneszerző birtokába egy befejezetlen Wagner-opera partitúrája. A regény fókuszában két fiktív zenemű áll, az opera és az Orpheusz-szonettekhez komponált zene: az utóbbiról csak a narrátor, illetve Greta megjegyzései alapján alkothatunk képet, viszont az operával kapcsolatban megbízható fogódzót kínál a bayreuthi mester életműve. A librettó persze fiktív, de a történet korántsem ismeretlen, mivel a Budapesten felbukkant műben Wagner a hammelni patkányfogó legendáját dolgozta fel. Utolsó regénye budapesti fejezetének három részletével a ma egy éve elhunyt Paweł Huellére emlékezünk.
Budapest, 2024. november 27.