Árnyékok LED-kánona közt vezet át az utam ma. Tarka galaxisként a cseresznyefa lombja az égen, lábam előtt sziromösvény, visszaverődik a léptem hangja az árokból, a kerítések kövein dús, méregzöld mohaszőnyeg bársonya villan a fényben. Kis kádárkockák folyosóira szűkül a tér itt, őrkutya horkol a kert végében, lánca csilingel. Nincsen az utcán rajtam kívül senki ilyenkor, én egyedül, meg a félelem attól, hogy hazaérek, mégse leszek majd otthon, hogyha bezárom az ajtót.
ISO 400
Agfacolor-kék hajnali fénysuhanás, halogének, okkersárga-moszatzöldes depresszionizmus, lencseszerű felhőzetet alkot a kőtakaró a víz fenekén, pár fűzfalevél most andalog éppen át a sötét látótéren, csobogás, csevegések, messze talán egy kis sziget árnyai vesznek az éjbe, mint tavirózsa terül mosolyom szét, és a ruháim, lassan halkul a dal, szép csendben elúszik a város.
