Régi fényképen parkol a múlt idő: fél négy van, s ez örökre tart. Műodvában a műkakukk pihenhet.
És a faggyút sem falja tovább a láng. Szőlőszemben aszó glükóz. Minden könyv marad így, elolvasatlan.
Elhagyott könyvtár. Raklapokon közöny. Ember nélküli létezés. És nem bánod a létezők hiányát.
Jó ez így. Ne küldj ránk ezotériát, látvány! Jobb ez a rímtelen és lassan fakuló fotópoézis.
A fehér páva kottáját tanulmányozom
Ködlő, ópiumos dallamok ősze ez! Szoprán hévkitörést pávafarok legyez. Ékes kéjpaloták éjjeli árnyain holdfényből az ezüst bilincs.
Csonkként rád mered egy szirma veszett virág. Szebb így, meztelenül. Bár nem elég finom. Mért is járna a nyáj túl szabadon, hiszen villanypásztor a kottalap!
Giccskészlet-lerakat, egzotikus bazár! Félénk rajzolatú fürtben a hangjegyek. Nem túl jól adagolt, talmi varázserő. Bűvésztrükk az egész madár!
Anakreón-variáció tisztes távolból
Egykor még lehetett a gyorsvonatban is szexelni, de változott a helyzet. Erkölcsöd kamerákkal őrzik, óvják, nincsen már hova bújni!
Fejben mester a kéjleső kalandor, fiktív játszadozásba kezd a süldő vágy, és bontakozó erekcióink gyáván visszalohadnak.
Lám-lám, orvosi szóval itt finomkodsz! Nem vall rád ez a túlagyalt szemérem! Míg száguld a vonat, fejedben elszánt pornófilm-dramaturg vagy.
Mondd, gondolsz-e vigasztalan sötétre? Melynek nyirka hideg s a csontodig mar? Hádész is kamerázva kukkol, s egyszer hűtőboxba pakol majd!
Ott ült fönn a varangy
Ott ült fönn a varangy, turgyagozó-tunyán, nyálkás bőre alatt érleli mérgeit. Rám pillant: szeme már hűl ki, az ajkain kékes rúzs fagya dermedez.
Egy járókeretet tart, csupa ránc, redő, hervadt húsa alatt nyákol a sok mirigy. Undormány, de azért mesteri mű ez is: dícsértess, evolúció!
Bárhol jársz, a varangy képe veled halad. Hájlassú simaság fékezi lépteid. Lassúbb lett ez a vers is, csupa lomhaság: izmos nyák, csigaháztalan.
