meghalt pár évvel fiatalabb barátom mondhatom szép barát az ilyen csak úgy szó nélkül elém tolakszik hogy magamra hagyjon kétségbeesésemmel régóta tudom hogyne tudnám hogy meg kell halni századok mélyéről visszhangzik isa por és homu vogymuk hallom Babits hátborzongató fejhangján is de ez a tudás egészen más egy barát kihűlt teteme mellett kisgyerekként találkoztam először a halállal de nem ismertem föl mint a Mikulást sem a szomszéd atyuska akinek a nevét se tudtam felborult a székkel ahogy pipázgatva napozott a rózsalugas előtt a koraőszi napsütésben törött pipája füstölt még egy darabig hogy meddig nem tudom mert bezavartak a házba gondolom azért hogy ráérek még megismerkedni a halállal mára már utoléltem atyuskát kifogyott belőlem a nyár ücsörgök a bágyadt napsütésben miközben meg-megreccsen alattam a szék
Nem vetted föl
nem volt érzelmes búcsú nem volt megrázó dráma csak nem vetted föl a telefont illetve fölvetted de nem szóltál bele őszi erdő hallgatása volt az a némaság amit bármely pillanatban megzavarhat egy puskadörrenés nem ezt szerettem volna hallani talán más lett volna ha fáj kicsit nem hallottam rólad azóta azt hiszem mégsem vetted föl a telefont
Téli szőlő
ő az a gyűrött arcú öreg aki egy szőlőfürtöt nyomott a kezembe és most észrevett bár nagyon más voltam akkor ott
tél volt hideg szívem vacakolt rám rogyott az ég ízetlen volt a szőlő és olyan fekete mint a fonnyadt kisöreg szeme
nézek csak utána hova lett elnyelte a hullámzó tömeg és beleveszett ősz üstöke mint a füst a szürke semmibe
