Rég volt-e, most van, nem eldönthető. Szerkesztjük még a lapunkat, a Holmit, történnek körülötte események. Dúsgazdag család vendégségbe hív. (Támogatnának? Mennyivel?) A renovált cifra házról képes albumot nyomnak a kezünkbe. Hozzuk el a barátainkat is. (Valami visszarémlik: Szántó Piroska! Amikor először voltam fent náluk.) A szín változik. Még nagyobb album, benne képek és történetek, hártyapapír védi a képeket: Litvai Nelli könyve, életre kel majd, színház a lakás. Radnóti Sándor egy prüszköléssorozatot áriává formál bevezetésül. Egy pamlagon három régi fekete telefon szól, Kardos Julit keresik mind a hármon. Felkapja és leteszi a kagylókat egymás mellé, visszahívlak, kiáltja, és kimegy. De Kántor Péter meg fog halni. Ő még nem tudja, szervezzük az emlékszámot. Én kedveset és nem szokványosat szeretnék írni. Járkálunk az utcán, céltalanul, és akkor megkérdezem: Te merre szeretsz sétálni? Azt mondja Péter: végig a körutakat jó lenne bejárni, az összest. Megint tele a lakás, megint készülődés. Az anyagokat hozzák egyre-másra az emlékszámba. Lapzárta előtt egy epigrammát még gyorsan megírnék, papírt kerítek. „Azt kérdeztem tőle”, itt szakít félbe az ébredés.
