Seggfejek

Jön a tél. Winter’s coming, vagy mi a rosseb, valami sorozatból van ez is, ilyen népszerű mondás, mostanában ezen röhögnek a jobban értesültek. Én még nem láttam, de hát elég nehéz is így az utcán lépést tartani. Azért nem kell lenézni minket, sok mindent fel lehet csipegetni, annyi lapot meg könyvet dobálnak ki, meg hát amit itt-ott hallani lehet, egész félműveltséget össze lehet szedni, azt meg ugye senki sem hiszi, hogy mások ennél mélyebbre látnak a világ dolgaiban. Olvastam pár éve valami regényt, hát jó, nem az egészet, Parti Nagy volt asszem, elég igazságtalan volt, nem tetszett, abbahagytam. De hát érted, ott vagyunk egész nap az utcán, mit lehet csinálni, olvasunk amit csak kidobnak, mindent, tőzsdehírt, regényt, napilapot, mikor mi akad. Az unalom a legrosszabb az egészben. Na ott hagytam félbe, hogy jön a tél. Most ezen rugózunk, hát így én meg a sleppem, de persze hülyeség. Volt tavaly is, ha megérjük, lesz jövőre is, hideg van, persze, de azért nem nagy cucc, nagyobb a hisztéria, mint a lángja, úgymond. Azoknak ott még mindig szarabb, múltkor is jött valami két rendőr, aztán elkezdik, hogy itt már hamarosan nem lehet tartózkodni. Kérdi az ember, akitől kaját szoktam lejmolni, hogy oké, de akkor mégis hol. Azt ők nem tudják, mert jogilag hovatovább sehol, kérdezi, hogy akkor ő jogilag dögöljön-e meg, rendőr zavarba jön, hogy ilyet nem mondhat, vagy hát izé, nem mondana, de voltaképp erről van szó. Értse meg őket. Érted, ott ül az ipse, van valami fél pokróca, pár éve valaki ellopta a felét, még rendes is volt vele, mert késsel elvágta, amíg ő aludt, hagyott neki egy felet, egy fél pokrócot bazmeg. Most ezt mondja a biztosuraknak, hogy még az is emberségesebb volt vele, pedig az ilyen a legalja, egymástól nem lopunk, sőt ezt kapják ki, mástól sem. Van persze olyan is, de azt kiközösítik, ez itt egy becsületes banda, a többi is, jegyzem meg halkan, elég sokat láttam már, tartjuk a távolságot többnyire, mégiscsak más fajta az olyan, de akkor is, hát látom őket, hallom, amiket beszélnek, aki járókelőtől lop, meg főleg aki egymástól, az mehet a picsába egyedül boldogulni, a rohadék. Na szóval, hogy ő értse meg a szegény rendőrt, mert hogy ő se tehet mást, kapja felülről az eligazítást, hogy itt (meg kábé mindenhol) többet nincs életvitelszerű tartózkodás, nem hogy koldulás vagy ilyenek, faszt, nem ülhet le oda. Nem aludhat. És akkor mi lesz, lelövik, nem, beviszik. Van erre most már külön gyűjtőterem vagy mi, rendőr elpirul, mondja a faszi, gyűjtőtábort akart mondani a kedves biztosúr, nem, nem, hogyisne, erről szó sincs, egy ilyen terem van, váróterem, vagy mi, oda viszik majd be büntetésvégrehajtásilag vagy mit süketelt, még ő sem tudja pontosan, de nagyon emberséges lesz a dolog, ezt mondták neki, fűtés van, meg amíg várnak, kapnak vizet. Na és mi a faszra várnak majd ott, hát azt ők még nem tudják, majd nyilván lesz valahogy, beküldik őket szállóba, ha van hely vagy akármi. Nekik ettől még ez a munkájuk, a munkát dölyfösen mondja, értjük, mert hogy nekik van, ők a tisztes polgárok, parancsot teljesítenek, személyes álláspontjuk, hogy úgy mondja, valamelyest más az érintett kérdésben. Torkát kéne érinteni a kérdésben, úgy, hogy aztán föl se keljen, ez meg az én személyes álláspontom, de hát nem mondom, nem az én ügyem, engem nem érint. Vagy hát a jóég tudja. Ezen megy most másik részt a para, hogy ez akkor ránk is fog-e majd vonatkozni. Hozzánk még így nem jöttek oda, legfeljebb elhajtottak, hogy hessünk a picsába, de ehhez nem kell rendőr, szokta ezt más is. Most már elkotrunk eleve, ha közelebb jön bárki. Fogunk is majd haverkodni ezekkel a seggfejekkel. Van néhány rendes tag, nem azért mondom, kiülnek a parkba, dobálják a kaját, aztán ott megy a díjbírkózás, hogy kinek jut még, meg ki mekkorát tud hazavinni. Haza idézőjelben, érted. Valahova, ahol nem tépik meg vagy döfködik össze érte. Nem is nyelünk rendesen, csak úgy leküldjük a torkunkon, hogy lenn legyen mielőbb, úgy már elég nehéz volna elvenni. Hát ennyi. De aztán a parkban sem szeretik már ezeket, meg hogy itt szemetelnek a köztéren, bárhol, jön a járókelő, nettó százötven kiló, abból ötven smink öregasszony, minden faszom cicoma, vakít a rúzstól meg a rovarirtó szagú pacsuliját érezni már a szomszéd kerületből, jön, hogy az ne szórja az ételt, érted bazmeg, a saját kajáját, az eszem megáll, mert hogy, ilyet szól fátyolos hangon, Afrikában meg éheznek. Hát itt is, baszod, egyszer húznál le velünk itt egy hetet, megdöglenél, te rúzsozott görény, ha nem tűnt volna föl, mi ezt esszük, bazmeg, a koszból. Felteszem, te otthon azt se zabálod meg, ami lejárt vagy hajszál van benne, meg egyéb ilyen szarok, mi meg eszünk kábé mindent, páran már a rohadt húst is, ami van. Ezt úgy bírom, a szociális érzékenységet, hogy legyen tiszta az utca, ezt is idézőjelben, persze, mert ha kimész és végigtipegsz, rossz nézned, ahogy mi itt megdöglünk. Hát igazán sajnáljuk, hogy okozzuk a kellemetlenséget, kurva állatja. Na mindegy, azért jut kaja, amennyi, már egész jó technikáink vannak, főleg az ilyen rutinosabbaknak, mint én, hogy megtaláljuk. Egész magabiztos vagyok már, ha sok, még adok is, főleg az ilyen kisebbeknek, én majd úgyis találok valamit, azok a kis faszok meg fél perc alatt éhendöglenek itt, nem keltető ez, lószart nem tudnak az életről, hát adok nekik, dögöljenek meg majd két hét múlva, az is valami, az élet az szentség, a többi ilyen vajákosságban nem hiszek, ebben még igen, inkább szenvedjen két héttel többet, de addig is él. Érted, vannak benyomásai, gondolatai, lát, érez, szagol, hát a semminél még ez is jobb. Na szal nem tudjuk, minket is el fognak-e vitetni, mondjuk pénz az van rá, az van váróteremre, meg külön osztagra, mindenre, ami kell. Ha eszükbe jut, majd megszervezik a mi elszállításunkat is. De azt aztán nézhetik, hogy engem begyűjtsenek, mondom, nem tom, tervben van-e ilyen, de ha lesz, leshetik. Nem mondom, öreg vagyok én már az ilyen kergetőzéshez, de azért lehagyom a dagadt posztos faszokat, ha majd jönnek hozzám is, hogy itt ne tartózkodjak, meg életvitel, mi a faszom. De még akkor sem ezeket utálom a legjobban, undorodom a fajtájuktól, rohadt egy görény kevés kivétellel mind, hát oké. Na de a mieink. Ezek a hobbiemigránsok, na ezektől jön rám a rángatózhatnék, hogy kilibben külföldre pár hónapot, aztán jön haza, nagy a pofája, csipogja így akcentussal, hogy fű meg fú a külföld, hogy milyeneket evett, meg meleg van, meg az emberek is egész mások, nem ez a mocsok nagy magyar valóság, mert érted, arról aztán annyit tud, eszem a kis pofáját, ha egyszer mindig lelép. Meg ez, hogy hogy kinyílt előtte a világ, meg az összes ilyen szar fennkölt póz, meg az a tartás, hát azért már belebasznék a torkába szívem szerint, hogy így felszegett fejjel, behunyt szemmel mondja, hogy addig nem is élt, amíg nem látta a világot, nem lehet így beszűkülni, vagy beszürkülni, nem is tudom, így beleragadni a magyar posványba. Hogy ő mennyit tapasztalt, mennyi mindent látott, és akkor jön, hogy ő a nagy jani, mert miket megélt már. Hát csezdmeg, húzz le itt egy telet, öcsém, aztán burukkoljál nekem, hogy miket átéltél, arra legyen nagy a pofád. Én itt kepesztek már évek óta, faszom se akar elmenni, bár ha ez így folytatódik, még az sincs kizárva, néha találkozom bécsi emigránsokkal, hazajönnek látogatni, azok is elég arrogánsak, de azért más szint, meg nem ezeket, na jó, nem csak ezeket a fennkölt faszságokat mondják, ott mondjuk tényleg jobb az élet. Nekem meg család se, az valahogy kimaradt, mert hát mindig kellett élni valahogy, aztán ez így háttérbe szorult, szóval ennyiből még könnyebb is volna, semmi könnyes búcsú, csak venni a levegőt, meg a lendület, oszt agyő. Azért azokhoz is odaszarok párat. Amikor lelépnek kajáért, nem szégyellem, odamegyek, odaszarok. Otthagyom nekik, na ebből tanuljatok a nagybetűs életről, ezerszer mélyenszántóbb lecke a világról, mint hogy mit üdültetek spanyolba, vagy hova a faszba szoktak ezek elhúzni. Az határoz meg, hogy hova szarsz, legalábbis ebben a mi szubkultúránkban. Vagy hát engem mindenképp. Néha sajnálom, hogy kevés a kaja, nincs több szarom, ha három héten át megállás nélkül fosnék, akkor se jutna mindenhova, ahova kéne. Ez az egyetlen, még azt se mondom, fegyverünk, csak hát ilyen mód, hogy nyomot hagyjunk a világban. Azt mondom, rendben van, ha épp olyan, hogy fertőz, annál jobb, ezt érdemlitek bazmeg, a kis összkomfortos pofátokba, oda. Van pár ház, ahol kifejezetten utálnak, egyszer belém is rúgtak. Véletlen volt, majdhogynem az én hibám, mármint érted, nyilván nem, a faszért akar belémrúgni, hát most mit bánja, ha ott vagyok, fele olyan kövér nem vagyok már, mint pár éve, meg amúgy sem foglalok sok helyet. De azért az ciki volt, hogy így nagy a pofám, hogy mekkora kibaszott túlélő vagyok, aztán egyszer meg kihagy a reflex. Nyár volt, meleg volt, gondolkodtam valami elvi faszságon, asszem épp azon a regényen, vagy valami cikk volt, ornitológiai tanulmány, fasz se tudja már, hát elbóbiskoltam egy pillanatra, vagy hát így elbambultam, erre bamm, belémrúg a geci. Fél oldalam le volt bénulva egy hónapig, alig vonszoltam magam. Aztán így elugrottam, vagy hát most így nagyzolok, ugrás, jó, hogy nem mondok mindjárt szökkenést vagy repülést, frászt, a jó lábammal odébbhúztam magam, akkor talán magába szállt a rohadék, mindenesetre leállt egynél. Akkor ott szabályos halálfélelmem volt, a hely közelébe nem mentem, amíg így béna voltam, de aztán visszamentem én, fél évig akkorákat tojtam oda, hogy azt hittem, kireped a seggem, egész nap gyűjtögettem oda a szart, a kapujuk alá, de hát megérdemelték. Vagy hát az az egy seggfej, de szerintem a többi is, ez egy ilyen rúgos fajta, fene a kurva anyjukat, na mindegy, remélem, azért párszor belelépett. Szóval én már nem fosok a téltől, most ilyen átvitten értem, akkor se, ha már ellenünk is jönnek majd, most mondja az egyik haver, hogy ez nonszensz, nem vagyunk mi akkora pontok, hogy kivezényeljék a jardot, én meg erre, hogy ez hülyeség, ezek nem így működnek, ágyúznak ezek verébre is, ez mondjuk abban a szituban poén volt, épp ott kotlott valami verébféle, hát bedobtam ezt a szóképet, szal mennek ezek mindenre, hatalmuk van, belebolondultak, kegyetlenek, megtehetik. Ezek azok, amelyikek gyerekkorukban tépdesik a bogarak szárnyát, meg kibelezik a macskát, láttam ilyet, eleget, ugyanaz a reflex, csak most már nem piszkítják be a kezüket személyesen. Csak tisztítják az utcát, idézőjel, hát azt leshetik, én most már sokat nem tervezek élni, de azt elhatároztam, hogyha egyszer jönnek ellenünk, én bespájzolok, amit tudok, minél hígabb, annál jobb, aztán végigfosom azt a hülye fejüket. Ezt se gondoltam volna, hogy mekkora demokratának születtem, mindig ilyen balos elveim voltak, eleinte még az istenben is hittem, hogy hát mind az ő teremtményei vagyunk, de mostanra meg, hát én nem szégyellem, kimondom, belémköltözött valami ilyen faji büszkeség. Szóval basszátok meg, ha megdöglök, remélem, még sokáig nem takarítanak el, majd igyekszem úgy elpatkolni, hogy fertőzzön a hullám, a szép tiszta utcátokat. Ezt kapjátok ki, vénségemre büszke galamb lettem. Seggfejek.