A Színházi Élet 1930. évi utolsó, karácsonyi számában jelent meg Karinthy Frigyes Igazolásom Capilláriáról című írása, amely fényképeket is közölt azt bizonyítandó, hogy Capillária című fantasztikus regényének vízalatti világa valóban létezik, ő pedig ténylegesen járt ott. Az elsőn mélytengeri búvárra hajazó, kacsacsőrű lényt látunk, ezzel a képaláírással: „Jólsikerült, Capilláriában készült fényképem”. Magáról a képről pedig így ír: „A mű-kopoltyúval ellátott csuklya ellenére, ami az akkori divatot követi, szabadjon remélnem, hogy szemeim őszinte és nyílt tekintetéről első látásra fel fognak ismerni tisztelőim.” A fotóra nézve alighanem megfordul a fejünkben, hogy 1.) a képen Karinthy merőben új arcát mutatja, vagyis a hasonlóság közte és e furcsa lény között fel sem merül, illetve, hogy 2.) mégiscsak mennyire hasonlít ez a kép arra a Karinthyra, akiről Oláh Gábor ezt írta: „megbámultam csodálatosan állati arcát, veszett nagy állkapcsát … olyan volt a profilja, mint valami szmokingba öltözött kacsának”, hogy 3) mennyire lényegtelen, hasonlít-e hozzá, vagy sem, és 4) éppen ettől lesz a fotó cáfolhatatlan és tökéletes bizonyíték, csakhogy 5) a különös lényben nem Karinthyt, hanem Gullivert kellene felismernünk, hiszen a regény az ő utazásáról számol be Capillária víz alatti világába, vagyis 6) a fotóknak már csak ezért sem lehet semmiféle bizonyító érvénye, hiszen szó sincs arról, hogy maga Karinthy járt volna ott, de 7) ez mindegy is, hiszen egy regény valósága nem olyan természetű dolog, hogy egy fénykép bármit is rábizonyíthatna, illetve 8) a fénykép valósága sem olyan természetű dolog, hogy bárminek a valóságáról bizonyítékul szolgálhatna, és 9) épp e kettős képtelenség fényében válik figyelemre méltóvá a fotók elkészítésének láthatóan nagy apparátusa és gondossága, 10) de aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy 11) eredetileg nem Karinthy írásához készültek, hanem 12) egy korabeli fantasztikus film víz alatti világának képkockáit látjuk, amelyeket 13) Karinthy egyszerűen kisajátított egy tréfa erejéig. Miután pedig mindezt egyetlen átfogó pillantással végigzongorázzuk magunkban, világossá válik, hogy az Igazolásom Capilláriáról, mintegy mellékesen, az irodalom és a képiség valóságvonatkozásának számos kérdését mozgásba hozza, megpörgeti és megcsillantja, miközben ez az egész hányaveti és bonyolult cirkuszi képlet egy blődliben sül ki, aminek az az alfája és ómegája, hogy a fotóknak az égvilágon semmi közük sincsen Karinthyhoz.
A szöveg és a fotók egymás apropói itt, miközben a képek nem az íráshoz készültek. Egyszóval szöveg és kép kapcsolata épp oly szoros itt, mint amilyen laza. Érdekes képlet, melyhez az is hozzátartozik, hogy az írás egyetlen újraközlésében, a Szalay Károly szerkesztette Karinthy Frigyes összegyűjtött műveinek Humoreszkek VI. (1930–1935) című kötetében a fotók nem szerepelnek, annak ellenére, hogy Karinthy tételesen veszi számba mind a hatot.
Kérdés marad viszont, és nem is érdektelen kérdés, hogy akkor miféle fotók ezek, melyik — ha jól sejtjük korabeli — filmnek a fotói. E kérdés megválaszolásában tapodtat sem tudtam volna előremozdulni, ha Kránicz Bencének nem sikerül bravúrosan beazonosítania őket, amit ezúton is köszönök neki. A film valóban korabeli, Verne Rejtelmes szigetének amerikai adaptációja, az 1929-es The Mysterious Island. Magában a Színházi Életben nem sok nyomát találtam a filmnek. 1925 októberében ugyan olvasható a lapban egy rövid hír, miszerint az első hollywoodi Verne-regényadaptáció A rejtelmes szigetből készül, és Jack Conway fogja rendezni. A következő hír csaknem öt évvel későbbi. A Mit hoz az új szezón a színházakban és a mozikban? című körkérdésben említik (Színházi Élet, 1930., 30. sz., július 20–26.) az érdekesnek ígérkező filmek között, hozzátéve, hogy Nemo kapitányt Lionel Barrymore játssza (a filmet végül nem Jack Conway rendezte). Hogy aztán vetítették-e a nálunk a mozikban vagy sem, nem tudom. A lapban mintha ez lenne az utolsó híradás róla. Különösebb feltűnést aligha keltett, és Karinthy cikkéhez is épp ismeretlensége miatt jöhetett kapóra. Mindez persze inkább csak feltételezés, mert sem a bemutatott filmek listájára, sem e filmek reklámjára, képkockáik magyar lapokban való esetleges közlésére nincs rálátásom. Ugyanígy puszta feltételezés az is, ha megpróbálok belegondolni, miképpen kerülhettek Karinthy szeme elé ezek a képek. Úgy képzelem, hogy a Színházi Élet szerkesztőségébe érkező, ott hányódó promóciós fotókat ajánlhatta valaki a lap munkatársai közül Karinthy figyelmébe, aki — minthogy hetenként szállított írást ide is — alkalmi cikket, könnyed, jelentéktelen, ámde leadható írást kanyarított belőle, afféle pszeudo-írást, hiszen a képek és a Capillária összepászításának hívószava, ötlete nyomán, maga a cikk, némi íráskészséggel, szinte automatikusan legyártható. Ám ezúttal megtörténik az, ami néha megtörténik hasonló esetekben: a forszírozottság, a humor kiszámíthatósága és mechanikus alkalmazása olyan nyilvánvaló, hogy a dolog átfordul, és maga a kiszámíthatóság, a mechanikusság és a túltolás válik a humor szekundér forrásává.
De hadd térjek vissza még a cikk első fotójához. Ez a fénykép ugyanis nem szerepel a Karinthyról készült fotókat összegyűjtő, Kovács Ida szerkesztette 1982-es kötetben, és ennek 2016-os jelentősen bővített változatában sem. Ezen persze nincs is mit csodálkozni. Mégis meggondolandó, hogy nem lenne-e érdemes fölvenni ezt egy későbbi, még teljesebb gyűjteménybe, ha másként nem, afféle függelékként. Vajon nem jellemző-e ez a fénykép ugyanúgy Karinthyra, mint a kötetben szereplő többi kép? Vajon lényegi különbség van-e „Capilláriában készült” fotója, és aközött, amelyen Karinthyt cowboykalapban, pisztollyal látjuk egy jelmezbálon? Persze ellenvethetné valaki, hogy cowboykalap ide, pisztoly oda, ezen a képen azért világosan felismerhető az író. Nem tudom, jó válasz-e ez a kérdésemre, minthogy az említett rekvizítumok korántsem voltak lényének szerves tartozékai, de haladjunk tovább akkor mégis ezen a vonalon. A Karinthy-fényképkötet közöl ugyanis egy röntgenképet az író koponyájáról is, arról a koponyáról, ami körül aztán utazásnak indult. Vajon ezen a röntgenképen felismerhetőbb, beazonosíthatóbb Karinthy, mint azon, amely Capilláriában készült?
Mondhatjuk persze, hogy ez utóbbi kép nem az írót ábrázolja, hanem egy film, a Rejtelmes sziget képkockája, márpedig a filmben írónk nem szerepel. Csakhogy a cikkben közölt képek közül jószerivel egyik sem feleltethető meg a film képkockájának. Vagy más kameraállásból készültek, mint amit a filmkép mutat, vagy olyan képkockák, amelyek kimaradtak a filmből. Egyszóval standfotók: nem a filmből valók, hanem a filmhez, annak reklámozása, promóciója, reprezentációja céljából készültek. És hogy a végsőkig feszítsem a húrt, addig, amíg nem kerül elő e kacsaszerű, csatabárdot tartó, vízalatti, úszóhártyás lény egészalakos promóciós fotója, nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a képen látható jelmezt egyenesen Karinthy számára, a fotózás kedvéért készítették a Színházi Élet műhelyében. Sőt, ami azt illeti, ezt a lehetőséget még akkor sem zárhatjuk ki véglegesen, ha valahonnan előkerülne egy efféle fotó.
No de a helyzet ismeretelméleti kiélezése kedvéért kissé elkanyarodtam. Hiszen e „portréfotó” státusa nem azon fordul meg, hogy a képen látható lény valójában Karinthy Frigyes-e vagy sem, hanem azon, hogy cikkében Karinthy kisajátítja ezt a fotót, és mint valami jelmezt magára ölti.