I.
Jozefinának szerdán 11:17-kor küldtem
át a disszertációmat, így kezdődött.
A feleségem szerint a kripli
nők a gyengéim, volt a tolókocsis, a siketnéma és most Jozefina. Van ebben valami,
talán a hiányok.
Múlt szerdán küldhettem át Jozefinának a disszertációmat,
igen, február második szerdája a Messenger szerint. Február 14-én az Ősi Vulkánok konferencián tali?,
ezt írta utoljára.
Valentin-napon találkozunk,
ez jel, addig ő elolvassa, véleményezi, vagy csak
olvassa. Ezt csak telefonon beszéltük. Elolvassa, vagy olvassa. Beleolvas.
Amikor letettem, még tudtam, aztán megzavart az abanovák a falon, és már csak remélem, hogy azt mondta,
elolvassa. Örültem a bolhapiacon, hogy hetvenezer, a szakértő még nem válaszolt, fotókat kért, kép elölről, kép hátulról, kép a szignóról, majd Jozefinára gondolva megrémültem, hogy valódi, hogy tényleg egy abanovák, rosszabbkor nem is jöhetett volna egy abanovák, mint amikor jött.
II.
Jozefina a csonkkal nyomja a termoszt Valentin-napon az Ősi Vulkánok konferencia büféjében, a kávé világosbarna, a csészébe csorog, és én beleszeretek.
Mert mi lesz, ha valódi, ha sokmilliót ér? Osztozni kell a feleségemmel? Ügyvédet kell fogadnom, és ki kell fizetnem az abanovákból, gondolom a konferencia büféasztalánál. És akkor hozzám és Jozefinához kerül az abanovák?
Nagyon érdekes, hogy az apró földpát kristályok andezitnél is látszanak, Jozefina ilyen általános mondatokkal szórakoztatja a hallgatóságát.
Kávétermosz, kosárban pogácsák,
Girella. Csokis fogak, repedezett az ajka. Jozefina bal karja könyöktől
hiányzik. De csak a bal. Úgy képzelem, autóbaleset.
Én találtam, én alkudtam kilencvenezerről
hetvenezerre, engem illet. Jozefina állna az ásványok között a nappalinkban, határozott ellenérzésekkel az abanovák miatt. A feleségedre emlékeztet, a feleséged
kezére, hogy két keze van, ő fel tudja akasztani, meg tudja támasztani, hogy ne mozduljon el, amikor porolja, mondaná,
és ingerülten ide-oda rángatná vállból a csonkot.
III.
Február 13-án, tegnap, de lehet,
hogy 12-én, tegnapelőtt a kádban ültem, megnyugtat a hideg, falevelet sodort be a szél a nyitott
ablakon
a vízfelszínen lebegett.
Elképzeltem a feleségem
temetését. Koporsón átvetve a nagyanyjától örökölt
teveszőr bundája, gyönyörű.
Fehér ravatalozó, lakkozott koporsó, benne a feleségem
bosszantóan tökéletes teste, rajta a neve aranybetűkkel.
Fehér szalag lebeg, örökké szeretlek, és az én nevem.
Cseréltem a borotva fejét, húzta a bőrt, és elképzeltem, hogy a feleségem öngyilkos lesz, amikor megtudja, hogy Jozefina meg én 14-én, Valentin-napon az Ősi Vulkánok konferencián a termosz felett visszafordíthatatlanul egymásba szeretünk.
Inkább mellrák, Kékgolyó utca, sárgászöld
hányás a kemótól. Szürke szöszök pontozzák a szomszédok gyapjúmamuszát,
félholt test a karjaimban,
sorfalat álló szomszédok az ajtókban,
emeletenként három, együttérző, elismerő pillantások.
Jozefinának megírnám, hogy már fel sem tud jönni, én hoztam karban a harmadikra, most mi lesz?
IV.
A feleségem öngyilkos lett, súgnám oda Jozefinának a temetésen, zeng a tebennedbíztunkeleitőlfogva, főzök egy jó húslevest, feleli.
A temetés után átjön,
hagyd a cipődet, nem volt idő.
Kék láng, gőzölgő leves. A csonkra igazítja
a kockás konyharuhát, hogy a forró fazekat alul megtámasztja, másik kezével a fülét markolja. Kanálon remegő zúza, pulykanyaka, a nyakból szívom
a velőt, a feleségem mindig is olyannak tűnt,
mint aki öngyilkos lesz, mondanám.
Bizonyos szempontból. A csontocskákat
a tányér szélére gyűjtjük.
Összehúzott lábujjak,
feszül a vádlim,
nem lépek oda Jozefinához ezen az Ősi Vulkánok konferencián, erre gondolok, amikor a csonk pontosan a termosz nyomógombjához illeszkedik, ránehezül.
