A 2023. december 6-án megrendezésre került éves Miklós-napi Mészöly-találkozóról.
2023. december 6-án került sor az éves Miklós-napi Mészöly-találkozóra. Az eseményt szokás szerint a PIM-ben, ezúttal a Lotz-teremben vezette Kelemen Pál, a Mészöly Miklós Egyesület alelnöke.
Idén a megszokott konferenciajelleg helyett workshop várta az érdeklődőket, aktív részvételre hívva a teremben ülőket, mind a közönség felé nyitott U-alakúra összetolt asztalnál helyet foglaló résztvevők, mind a közönség részéről — tulajdonképpen meg is szüntetve résztvevők és közönség közötti határvonalat. A résztvevők — Osztroluczky Sarolt, Tanos Márton, Nyerges Csaba, Szabadhelyi Anna, Kelemen Pál, János Tamás, Fülöp Barnabás, Bagi Zsolt és Moldvai Tamás — jól előkészített, de mindvégig kötetlen beszélgetésébe szabadon bekapcsolódhatott bármely jelenlevő, a nap során így végig jól működött a műhelyjelleg, egy sokszólamú beszélgetésben vehettünk részt.
Kelemen Pál rövid bevezetőjéből megismerhettük a délután főbb témáit, a későbbi beszélgetés tengelyeit: a személyesség és személytelenség kérdése Mészölynél, különösen az ember és az állat, az ember és a növény közötti viszonyban — lásd pl. az animal studies mellett a szintén feltörekvőben levő (critical plant studiest) —, Mészöly modernitáskritikája és a Mészöly-mű ökokritikai értelmezésének lehetőségei.
A beszélgetést Osztroluczky Sarolta rövid prezentációja indította be, aki Mészöly lírai szövegei (pl. a Helyzet, a Garancia és a Táj című versei) kapcsán vetette fel a — nem jogi értelemben vett — „természetes személy” kérdését. A hiányok érzékelése és a narrátor szerepe felől kiemelt aspektussá vált a szövegkép, vagyis a tördelés kérdése, amely egyúttal az olvasás tempóját is befolyásolja.
A szót Tanos Márton vette át, aki a magyar nyelvben problematikus múlt időt és feltételes módot vizsgálta a Családáradásból, A pille magányából és a Filmből kiemelt részletek segítségével. Az időbeliségnek olyan lehetőségei merültek fel bemutatásában és a hozzászólásokban, mint a félmúlt vagy a szakaszos múlt. „Az idő teresítésé”-nek Mészölynél bevett kritikai toposzát igyekeztek a résztvevők konkretizálni. A pille magánya kapcsán szoros olvasással próbálták a jelenlevők megfejteni az emberi arc tájra másolódásának képét, mind az ember önmagáról megbizonyosodásának, mind az őt elvileg kitüntető „emberi” feledésének alakzataként. Innen nézve vált különösen érdekessé a természetnek tulajdonított intencionalitás, a metafizikai látásmód lehetőségének mérlegelése.
Nyerges Csabát az a kérdés foglalkoztatta, hogy az ökokritika vezethet-e ismeretelméleti krízishez? Aktivizmus-e vagy tudomány? Rejt-e magában politikai potenciált? És egyáltalán: hogyan jelenik meg a politikum Mészölynél? A Teréz krónikája című, az életműben épp a normativitásából fakadóan rendhagyónak számító novelláján és Szolláth Dávid 2020-as, az ÉS-ben megjelent tanulmányán keresztül kerestük ezekre a kérdésekre a válaszokat.
Szabadhelyi Anna A stiglicből vett részletek kapcsán vetette fel az idegenség, az egzotikum és a hatalom kérdését, behozva a beszélgetésbe a városökológia (eredendően gazdasági) fogalmát, amelyet egyfajta hibrid életközösségként értelemezett. Az elbeszélés városökológiai szempontú feldolgozása során számára a legerősebb fogódzót a térábrázolás nyújtotta — pl. a szűk, mocskos, alkalmatlan terek, az elképzelt jövőbeli múzeum, a vágóhíd, a kalitka. Végül a novella visszatérő „misztériuma”, Lajoska, a mozgalmár tinédzserfiú alakja is górcső alá került.
Ennek az alaknak az elemzésébe kapcsolódott be Kelemen Pál, aki a bogáncs és virág ellentétéről beszélt A stiglicben. Megfigyelése szerint a novellában a virág szemben áll a bogánccsal, a bogáncs pedig különös növényként viselkedik. Amíg a virág metaforizálódik és az emberi/történelmi világ részeként jelenik meg, a bogáncs ennek ellenáll és inkább a háttérben felsejlő nem emberi földtörténet szereplője. Érdekes aspektus, hogy a bogáncs a stiglic német és angol nevének egyik variációjában is fellelhető: bogáncspinty (Diestelfink), és Bosch A gyönyörök kertje című festményén a pinty együtt szerepel a bogánccsal, de Mészöly elbeszélésében (a bogánccsal való etimológiai rokonság miatt) nem merül ki a szerepe a keresztény szimbolikában, hanem ökológiai cselekvőként jelenik meg.
Következőként János Tamás beszélt Mészöly egy kevéssé ismert, Négy zöld levél Kisorosziból című kései esszéje alapján a közösség és az együttlét újfajta, ökofilozófiai alapú elgondolásáról. Ennek metaforájaként a francia és angol kert mészölyi szembeállítása szolgált. Az természetes (angol kert) és mesterséges (francia kert) közötti különbségek számba vétele közben felmerült a kérdés, hogy az angol kert lényege abban rejlik, hogy nincs benne folytonos beavatkozás. Megjelenik tehát a pluralitás, de nem találunk szabadon hagyott természetet. A hierarchiát felváltja az egyenértékűség. Nincs mélystruktúra, helyette az együttélés, közösségalkotás és egyfajta demokrácia dominál, amelynek közege Mészöly szerint nem lehet valamiféle emberen túli vagy inneni, vagyis ember nélküli „természetes természet”, hanem csakis az emberi társadalommal összefonódott természetben bontakozhat ki.
Végül Fülöp Barnabás kapott szót, aki az Oldás és kötés című Jancsó-film részleteit elemezte, amelyben maga Mészöly is szerepelt. A meghasonlás különböző változatait mutatta be, először a társadalmi integrálódás, majd a vidéki otthonhoz kapcsolódás lehetetlenségét. Ezúttal is központi szerepet kapott az egyenlősítés és egyneműsítés („szocialista humanizmus”) helyett fellépő saját individuum, amelyhez a dolgok szingularitásán keresztül vezet az út. Fülöp úgy kapcsolta a filmet az eddigiekhez, hogy szerinte a filmben megjelenő Mészöly-figurában is a modernitás folytatásaként és korrekciójaként értett társadalmi differenciálódás, munkamegosztás és a kooperativitás jelenik meg.
Ezt követően Borbás Andrea és Török Petra vezetésével meglátogattuk a Polcz Alaine-kiállítást (amely 2024. március 23-ig volt látható). Polcz komplex hagyatéka — amely többek között a PIM anyagából és a szekszárdi gyűjteményből tevődik össze — a legkutatottabb hagyaték ma Magyarországon. Számos különlegessége közül az egyik az, hogy Polcz Alaine felkészülten, a muzeológusok nagy örömére előválogatás nélkül készítette össze saját és férje hagyatékát. Láttunk többek között igen személyes hangvételű leveleket (a házastársak között és barátaikkal, Lengyel Balázzsal és Nemes Nagy Ágnessel folytatott beszélgetéseket), Polcz kedvenc nyakláncát, szakácskönyveit, fényképeket Erdélyből és Budapestről. A kiállítást a Polcz által meghonosított és továbbfejlesztett világjáték kérdései tagolták.
A napot rövid beszélgetés zárta Polcz Alaine-ről, aki szerzőként manapság már népszerűbb tudott lenni férjénél, és aki egy barátnője kedvéért beszélt elsőként a második világháború során átélt traumáiról Asszony a fronton című, nagy sikert hozó regényében. A pódiumbeszélgetés Török Petra, Jéga-Szabó Krisztina és Nagy Csilla között folyt, Kelemen Pál vezetésével. A beszélgetés megerősítette, hogy a sokrétű és hihetetlenül fontos életművet hátrahagyó Polcz Alaine, aki egyébként szívesen mutatkozott írófeleség és háziasszony szerepben, a pszichológia és a női irodalom úttörőjeként már életében igazi kultusszal bírt, amely a mai napig kitart. Tanulságos érdekesség, hogy az írónő 69 évesen publikálta a már említett első kötetét, az pedig tudvalevő, hogy nehezen olvasható kézírása miatt kazettákra mondta fel történeteit. Élete vezérelve a szolgálat volt, írói munkásságát sem az irodalmi piacra termelte és az irodalmi közélet részének szánta, hanem segítségnyújtásként.