A padláson találtam meg. Oda volt
támasztva, az egyik gerendához ahogy mondani szokás így
passzív szerkezetben. A sötétből nézett rám csak sokára
találtam meg, úgy hogy nem is kerestem körülnéztem csak
mi maradt itt, a ēsőház pallásán, holnap jönnek a gépek, csupa
új holmi csak amit feleslegként süllyesztettek el idefent, a régi
haraburdokot, az öreg holmijait elvitték má ríg. Csak ez
maradt itt, akad meg a szemem rajta, a legporosabb a pókálló-
szövedékes amely még áthatolhatlan. Ez itt maradt
akkor. De már előtte feleslegessé vált. A vërandaablakot
rögtön az öreg halála után kicserélték. Megëtte a szul
mondta, és már évek óta nem nyitotta az ablakszárnyat,
nehogy vígű még szíjjēpottyannyon. Láss csodát, nem
pottyant, itt tanúskodik a pókállós padláson, hogy
el nem emésztette a romlás, ha belé is esëtt ríg. Hogy Ő
az öreg idejének az egyetlen túlélője az azt hírdeti hogy
amikíppen Krisztusurunk a halált, vagy legalábbis a
romlást legyőzte, akár a holt szentek lepipálva az ablak-
szárnyfesztávolságot, fütyülnek a szellemi test szabadságára.
Pedig kimozdították helyéből rég. Kifordították sarkaiból és
feltették a padlásra. Ím a keretnek
apró lyuggatása mutatja a szú nyomát. A pánt rozsdájából a
szegek feje domborodik ki, a reteszben a kallantyú elegáns íve
avítt. Vagy riglinek mondta ezt is? A szárny még a gépek
előtti korból származik. Kezek alkotása. Csak a kallantyú volt
tömeggyártmány. Tán a negyvenes évek elejére datálhatjuk, tán
egykorú a verandával, ami már a ház elkészülte után épült hozzá.
Hozzátódottuk, monta az öreg az asszonyra simlizve az egyes
szám többes személyből. Hogy a párja hova lett, örök titok.
Kimozdítom a szárnyat feleslegességének nyugvópontjából. Hátha
párosan pihen itt, de nem, egyedül van. Lomhán potyog róla a
por, ahogy a visszatolom s koccan a gerendához.
Az idők piszka sosem hull le. Elnézem
négyes felosztását, a kereszt, a négy kocka, a világ térképe. pince
és pallás vëranda és ēsőház A szárnypár ritmusa kint és bent
kelet és nyugat tegnap ma nyit csuk. Mind a négy üvege ép, szinte
hihetetlen, pedig a gitt már az emlékezet előtt kihullott sarkaiból.
Egyiken sem látni át, a kosz meghiúsítja az üveg létokát. A kosz
az idők hordaléka, idők rozsdája, korok rakódása, napok
pora. Rétegekbe tömörül, s most ennek a tegnap
finom és jelentéktelen üledéke hullott le róla. Koszos volt
az szárny üvege már verandaablak korában is. Az alsó
kocka rétegei ábrát rajzolnak ki, a
legalsók, a legrégibb réteg, áttetszik a szűrt fényben. Lenyomat:
valaki tán ronggyal, ingujjal az ablakkockát törölte meg. Az
öreg volt az, hogy átlásson rajta. Emlékszem. Senki sem mosta
már akkor az ablakot jó ideje. Ajjé, Öreganyád óta nem nyút
azokho sënki fijam, legyintett, és már nem is fog. Mondta,
mikor felhoztam a dolgot. Így is történt, jövök rá utólag, itt
és most, a palláson, tanúm az ablakszárny. Rálehelt a jobb
alsó kockára, az ingujjal megtörölgette, szétkente a piszkot.
A mozdulatot ím kirajzolta az idők pora. Így él tovább
az öreg, mozdulatának lenyomatában, mely örökre elmúlt
megismételhetetlensége pedig birokra kel az örökkévalósággal.
Pedig most egyetlen mozdulattal eltörölhetném, semmissé
a piszok szétkenését, s a pillanat felszámolná tüstént (s a pillanat
végbevihetné, mit korok pora is csak elhomályosítani tudott.)
Vajon meddig marad a porréteg, óvatlanul egyszer csak lehull
A szomszédos kocka poros üvege is mintha ábrát adna ki.
Felülete nem olyan egyszínű, mint a felső kettőé. De nem
látszanak törlés nyomai, nem elkent koszba ülepedik. A
fénytől mintha mélyülne. Akár a felhők moccanatlan
kaleidoszkópja lomhán tán ez is mozdul? Pedig nem mutat
semmit. Nem lehet kivenni belőle. Így is tudom mi az
ábra. Ezen az üvegen, ezen a kockán az öreg nézett ki rám,
amikor utoljára nála jártam. A riglit sem nyitotta, ekkor
már az udvarra sem jött ki, csak a tekintetével kísírtëttki a uccajtóig, ahonnét még visszatekintettem a jobb alsó
ablakkockában inkább csak sejthető, semmint látható
arcnak. S most tudom, nem látom, de tudom az arc
lenyomatát, az arc képét, amelyet akkor is csak sejtettem,
s érzem, az ablakszárnyból az öreg követő tekintetét.
Búcsúzik. Int. Mozzan.
