aznap este három feketébe öltözött
a saját halált adta elő egy pincében
az est után a nézők
a kollektív élmény kisajátíthatóságáról beszélgettek
megoszlottak a vélemények, de a tekintet
pásztázó fölénye ellenszenves volt még azoknak is
akik a személyes tapasztalat elsőbbrendűségében hittek
úgy látszik, közvetítve nem átélhető
az, amit te mindezidőtájt egy avarágyon
az ünnepelt színész
távozóban a vállamra tette a kezét
mintha rólam rugaszkodna el
„ami az árnyékokat illeti”
az erjedést kellene kibírni csak
a levelek fanyar szagát, a sírokra hordott
csokrokból terjengő virágillatot
„kinek nincs háza” stb. Herbsttag
egy varjú diót ejteget az útra
a keménységet így hajlítja meg
a passzívat így teszi együttműködővé
mígnem kinyeri a tápot
kiürített zsebekkel elhevertél szépen
mint téma az utcán
„bottal üthetjük hűlt helyed nyomát”
„mintha csak egy percre ugrott volna le valamiért”
(sikerült belülről bomlasztanod
a csámcsogó bulvársajtó metabolizmusát —
ez már-már diabolizmus)
nyitva hagytad a rácsot
egy belvárosi bérház belső udvarán
kivilágított boltívek
kolosszeum egy gyilkosság éjszakáján
te világarchiváló szerv
lyukasra nézett szem-
süketre hegyezett fül-
tolulásig túráztatott agy-
laposra vert szívtulajdonos
„amikor vége van, akkor nehéz”
a kapszula tele
felhőpornóval, utcán hagyott ruhákkal
vizeletábrákkal, enyvmintázatokkal
hirdetések és falragaszok orgiájával
a nyomhagyó ember értelmezhetetlen jeleivel
festékniagarákkal
kápráztató fényszórók törmelékével
az inszomnia képrejtvényeivel
hibák és sebhelyek izzó aurájával
a szőrzet és a bőr térképeivel
alvadtan buggyanó szurokkal
arcvonásokat hordozó sárral és penésszel
te felnyílt szemű „vak dió”
.
.
.
varjúként ejtegettünk
