A ház
évente egyszer elhaladok előtte
temetőbe menet
temetési menet bokáig érő hóban
fekete a fehérben éles kontraszt
szinte fáj ami akár szép is lehetne
már csak ilyen az élet kisfiam
nagyanyám aszúszemmé töpörödve
Isten tenyerén arca a konyhai
megvakult öreg tükörben a vakfoltos
emlékezetben kellett-e Istennek arról
nincs tudomásom tudásom csak
a nyitott sírgödörig ér amely ragyog
a vakító téli napsütésben
Távoli vers
első látásra beleszeretett
egy szonettembe amely egy
megsárgult újságban bújt meg
és ahogy kézbe vette zörgött
mint megcsalt szerető árnyéka
barátom távoli rokona volt
messziről kéne hát kezdenem
de a fény nem ismer távolságot
besütött az életembe két napot
töltött rokonainál bennem
elidőzött még egy kicsit hogy évek
múltán belebújjon ebbe a versbe
ami sajnos nem áll jól neki mint az a
kék bikinifelső amiben olyan prímán
érvényesült mellei pneumatikája
