Anna Golubkova a Volga nevű irodalmi folyóiratban egy nagy visszhangot kiváltó kiadói akcióról számol be Pétervárról, ami nemcsak a péterváriak, hanem az egész könyvszerető nyilvánosság figyelmét felkeltette, s Moszkvában is termékeny vitát folytattak róla az ottani bemutatkozáson. Egész nyáron át minden hétfőn a Szvojo Izdatyelsztvo (Saját Kiadó) kiadott egy-egy kortárs verseskötetet, amit a projekt részeként hétfőnként be is mutatott. Tizenegy verseskönyv jelent meg tizenegy héten át ebben a Hirtelen verseknek elkeresztelt sorozatban. Néhány közülük: Iván Szokolov: Halottaim; Viktor Szamojlov: Halott grúz; Alekszej Kujanyica: Mások; Darja Szuhovej: Nem lesz később; Vagyim Kejlin: Libr, a szörnyű vadállat; Ligyija Cseregyejeva: Ártatlan gyengeségek; Vaszilij Borogyin: Eső-levél; Andrej Muzsdaba: A házban egér él; Pjotr Orlov: A felszín egyenetlenségei (kiejtve: Nyiróvnosztyi pávérhnosztyi). A cikk szerint ezek majdnem mind első — vagy szerzőjüktől általában hosszú szünet után kikerülő — kötetek. (Mint látjuk, az oroszok szintúgy bajlódnak a „kezdő”, „fiatal”, „elsőkönyves” szerző kategóriájával…) A vállalkozás azon melegében keresi, értelmezi is helyüket és veti össze a könyveket egymással. Újdonságukkal, frissességükkel, a kortárs költészeti folyamatokba, irányzatokba és a hagyományba történő bekapcsolódásukkal a kortárs orosz lírára irányították újra a figyelmet. Nekem — szerény eszközeimmel — csak rövid bemutatásuk a célom itt és most; egy (néhánnyal ezelőtti) kikötői tudósításom után, íme, megint mai orosz verseskötetekről számolok be.
Az akció kurátora Darja Szuhovej, ismert ifjú pétervári költő és kultúramenedzser (aki amúgy maga is szerepel a kiadott szerzők névsorában). Némi vitát váltottak ki májusi fesztiváljukon meghirdetett elvükkel, miszerint nyitottak bárki előtt, jelentkezhet kész kéziratával, aki akar, a sorozatba. Az anyag átolvasása során döntöttek aztán a válogatás szempontjairól, vállalva az irodalmi mező szélesítésének irányát, s a kötetekből pillanatjelentést létrehozva a líra helyzetéről a mai Oroszországban.
Ivan Szokolov kollázsszerű verseiben az egyes részleteket expresszionista lendület forrasztja össze a hangsúlyos szimbólumokon, emblémákon át. Viktor Szamojlov szillabotonikus (kötött szótagszámú hangsúlyos) verselésével tűnik ki a többi költő közül — nem jellemző ma ennek a versformának a használata. Ő ráadásul még prózai részleteket is felhasznál kötetéhez. A kétféle szövegtípust összekötő aforisztikusság, szüzsészerűség, a mindennapi élethelyzetek beemelése érdekes módon — a kötött versforma ellenére — a versek poétikáját is az élőbeszéd irányába viszi el. Alekszej Kujanyica szabadverseiben a nagyvárosi lét egzisztenciális sztoicizmusát a hatalmas városi térségeket befogó tekintet, a térbe való belevetettség megkínzott ritmusai mellett a helyhez történő szentimentális kötődés is jellemzi. Neki nem ez az első kötete, a kilencszázas években már megjelent tőle egy, azonban e hosszú szünet miatt újrakezdőnek számít. Ligyija Cseregyejeva kötete többek szerint a sorozat kiemelkedő darabjának számít. Hazájában régóta és jól ismert szerző, akinek mégiscsak ez az első saját könyve. Ő az olyan szabadverset részesíti előnyben, ami helyenként átfordul prózai leírásba. Ahhoz túl keskeny a kötet, hogy messzemenő következtetéseket vonjanak le belőle, de az ismert, mindennapi szituációkból kinövő fantáziák — mint a könyvtár polcán felejtett majom a Vigyázzanak a holmijaikra! című darabban — emlékezetessé teszik őket. Vaszilij Borogyin az egyetlen a sorban, akinek néhány éve rendre jelennek meg már kötetei. Átfogó, megalapozó kritikák is szólnak ráadásul költészetéről. A fonetikai és a montázselv alakítja ki a mostani kötet poétikáját, rajzolja ki érzelmi-időbeli dramaturgiáját késő májustól kora szeptemberig. Darja Szuhovej neve szintén nem ismeretlen az orosz publikum előtt. Sokat ír, kötete is jelent meg már (2001-ben), legtöbbet az Élő újságban publikál. Ciklusokban gondolkozik, ezek alkotják a jelenlegi kötet kompozícióját is, s kissé széttartó a végeredmény. Meghatározott hétköznapi eseményhez kötődnek ezek a vershelyzetek, s minduntalan valamilyen nyelvi érdekességhez is. Ezek összefüggéseit a költő felolvasásai során kommentálja, magyarázza.
S hát Vagyim Kejlin sem elsőkötetes. Időnként bejelenti, hogy többet nem ír, aztán mégiscsak… Láthatólag nem tud lemondani a költészet(é)ről. Ami örvendetes, a kritika szerint ugyanis éppen ez a könyvecske az egyik legtöbbet ígérő, legváltozatosabb darabja a sorozatnak, minthogy nem elégszik meg egyetlen versformával vagy egyszer s mindenkorra kiválasztott költői stilisztikával. Költészeti és költészeten kívüli eszköztára sokrétű, egyre-másra meglepetéseket tartalmaz, ám nemcsak formailag: a „jelentő” és a „jelentett” síkján is igényes. Nem közömbös számára az, amiről megnyilatkozik. Tartalmi vonatkozásai újszerűek, azaz a nyelvi szituáció mögötti viszonyok ugyancsak foglalkoztatják. Érzékeny arra, amire utal a formailag érdekes találat. Szintetizáló képessége folytán perspektivikusan megnyilatkozik lírájában a modern orosz költészet ellentétes irányainak összefogására való hajlam, készség.
A kritikusok sikeresnek nyilvánítják a nyári versakciót, bátorítva a kortárs költészet további performatív megnyilvánulásait.