Hétfő hajnalban Mirát telefoncsengés ébresztette. Sötét volt, bőven lett volna még ideje aludni, félálomban először azt is hitte, az ébresztőóra csörög, aztán meg azt, hogy rosszul állította be. Mire felvette a telefont, már le is tették, de a csöngetés azonnal újra is kezdődött. Felült, sőt, meg is ijedt, mi ilyen sürgős. Alíz volt az.
— Ébredj fel — mondta sürgetően —, utaznod kell. Utasítás jött a központból, a szerdai Hegyi Napba be kell tennünk egy anyagot. Ma utazol, éjjel visszaérsz, reggel megírod, délutánra ellenőrzik.
— Micsoda? — Mira fel sem fogta, mit hall. — Milyen anyagot? Hová utazom?
— Lentre mész — mondta Aliz most már nyugodtabb hangon. — Hála Istennek, elértelek. Már azt hittem, sosem veszed fel a telefont.
— Ne haragudj — motyogta gépiesen Mira. Még mindig nem esett le neki a tantusz.
— Kelj fel — sürgette Aliz —, fél óra múlva ott lesz érted az autó.
Mira most már teljes figyelmével koncentrált.
— Hová is megyek pontosan? És miért nem te utazol?
— Tegnap este kificamodott a bokám: Úgy néz ki, mint egy padlizsán.
— Jaj, szegénykém. Mi történt?
— Tangópartin voltam — sóhajtott Aliz. — Most egy ideig biztosan nem megyek újra. De nem ez a lényeg. Hanem hogy lentre mész.
— Még sosem jártam ott.
— Tudom. Most intézik az engedélyed. Már éjfélkor elindítottam az ügyet. Az előbb hívtak, hogy rendben van. Leinformáltak és megkaptad az utazási engedélyt.
— Leinformáltak? Hogyan?
— Ezzel ne törődj. A sofőr majd odakanyarodik a központba, és ott a portán megkapod az engedélyedet. Ő is átveheti ott az útirányt meg a menetlevelet.
— Rendben — komolyodott el Mira. — De hová megyek, mit nézek meg, és mit kell írnom, mi legyen benne az üzenet? Mennyi a terjedelem?
— Ez a beszéd! — kiáltott Aliz. — Tudtam, hogy számíthatok rád. Egy üzemben készítesz tudósítást arról, hogy hogyan folyik a munka, és hogyan élnek az emberek. Megnézed a szállásukat is. Arról, hogy pontosan mit állítanak elő az üzemben, nem kell részletesen beszámolnod, sőt. Jobb, ha ez aspektus kissé elmosódott: ne is érdeklődj túlzottan. Inkább általános képet rajzolj, arra kíváncsiak az olvasók, hogy milyen ott az élet, milyenek a mindennapok. Feltétlenül ki kell érződnie a cikkből, hogy az élet odalent békés, a dolgok jól mennek.
Mira bólogatott. Papírt és tollat vett elő az éjjeliszekrénye fiókjából, a telefont a vállához szorította, a felhúzott térdén jegyzetelt.
— Ezen a telepen még én sem jártam. Nem ismerem az ottaniakat. Annyit viszont még elmondok neked, hogy azt hallottam, némi aggodalom alakult ki egyes olvasókban a néhány héttel korábbi lenti földrengés miatt. Itt is lehetett érezni.
— Tehát akkor beszéljek a földrengésről az ottaniakkal?
— Nem feltétlenül. Sokkal inkább az a cél, hogy az olvasókat megnyugtassuk: a földrengésnek semmilyen következménye nem volt. Hogy minden rendben van. Hogy odalent minden csendes.
— De miért ne lenne?
— Létezik egy babona — halkult el Aliz hangja —, amely szerint a földrengést az váltja ki, ha valaki ki akarja nyitni az ide vezető kaput.
— Erről már hallottam én is. Igaz lenne?
— Egy frászt igaz! — csattant fel Aliz. — Nehogy elkezdj nekem tényfeltárni! Írd meg szépen a beszámolót. Semmiféle ajtóról nem beszélsz senkivel egy szót sem.
— Rendben, rendben. Mindent úgy csinálok, ahogy mondtad. Fotózzak is?
— Nem. Képeket majd kapunk.