A szerelem színe hideg-fekete. Az egymást szeretőknek nincs jövője. A Hold nem ajtó. A víz nem tükör. Mereven bámul a képedbe egy kép. Egy körforma. A Nap nem melegít, hanem éget, vakká tesz. A lélekhez nem szól semmi és senki. A szerelem ridegebb, mint a halál, színe hideg-fekete, felfedi magát azáltal, hogy elhajlítja fényt. No future for you, no future for me. No future, no future for you. Körülnézve a szeretők csak önmagunk tükörképeit látják, mintha egy kristály mellett állnának, és mindegyik másolat a múltba mutat.
Langyos nyár, Szelena Szeverinnel találkozik a műcsarinál, és mint a galaxisok peremén a béna csillagok, összeszűrösödnek. Szeléna sokáig keresi Szeverint, többször is meginterjúvolja a Hősök terén sétálókat: hol a műcsari?, de nem tudja senki. Aztán mégis megtalálja Szeverint, aki gyakran mondogatja, hogy a kurva életbe, nem adom fel, de mindig feladja.
Ahogy Szeléna is, mindketten nagyon rottyon vannak, mégis vonszolja őket a buzinyár, a buziremény. Kíváncsiak, mint a buzikutyák.
Augusztus tizenhét
szombat
éjszaka tizenegy
Szeléna mozdulatlanul fekszik, egyetlen moccanás nélkül, hosszú perceken keresztül, majd eltelik talán egy óra, vagyis ebben a mozdulatlanságban hosszú idő, órákig ugyanabban a pózban, bal lába lecsüng a kettéosztott ágy egyik feléről, galériaülepet néz, nagyon nyugodt, mint egy süket, habokba ütődött gyerekagy, aki nem tudja, hol fekszik, ágyon-e vagy vízen, csak maradna ez a lebegés, mondja, de ezzel nem mondott semmit, mintha beszívott vagy eleget ivott volna, de nem emlékszik, hogy füvezett és/vagy ivott volna, nem tudja a pontos állapotát, ami nem jelenti azt, hogy nem létezik pontos állapota.
Szeverin az ágy másik felén ül, és Szeléna tökéletes mozdulatlanságát dicséri, mely értelmet, szépséget ad Szeverin szabálytalan otthonának, az augusztusi hőségnek, illatnak, képnek, majd a kvantumról prédikál, meg hogy kössék össze az életüket, mert minden mindennel összefügg, és hogy Szeléna lehetne élőbb, nem elég halott.
Szeléna gyöngédségről, szenvedélyről álmodik, mert gyönge, gyöngy, gyöngéd, gyönyör, gyöngyi, gyötrő, gyötrelmes, gyötört apály, mások tudata által beomlasztott hullám, holdig emelkedő dagály. A víz és a hold között is víz van, mint az anyaméhben, ő maga a víz, ő van ott mindenhol, nem félelmetes a halál barlangja, ibolyaszagú fehér ingében, csendesen felemelkedik a halott holdba.
Letarolt, sötét folyam. Szeverin Szeléna fölé hajol és a nyakába fal. És megérezve egymást, nedvedzik és föláll két testrész, ez a test. Vagy egy másik, a tiéd, ha vagy, úgy akkor az enyém, vagy nem is annyira másik, vagy az enyémben semmi másik, csak én, és a tiédben sem én.
Szeléna vizes haja tekergő fonadékban az arcára hull, igen! — kiált fel Szeverin, majd kiáltása egyre apad, kormányrúdja ledől, a nehéz, lusta lé ámulva lecsorog, józan tócsává zsugorodik, befoly Szeléna köldökébe; Szeverin sóhajt, elcsitul Szeléna fülében, és továbbviszi őket az unott hullám. Föléjük kerül, sós émely. Mélyén ínség van, örök temető.
Reggel Szeléna hirtelen ébred, és erősen beüti a fejét a galériamennyezetbe. A szoba kiszáradt tenger. Előkészülnek, mohog a gázbojler. És nem volt továbbra mit mondani.
Másnap szitkok, részeg tombolás. Nem tudod a lelkemet megmenteni. No future for you, no future for me. No future, no future for you.