Versek

Kiskádár Tamás versei a decemberi Műútból

elmentek mind
 
elmentek mind a kutyák
most mi lesz velünk?
mentsünk-e embereket?
az is jó lehet
vagy sunnyogjunk csendben
büdös gödörben
esetleg nézzünk szét.
a madarak rendben
tudnak repülni
elhúznak szépen
a rágcsálók okosak
eltűnnek ott lenn
a csatornákban
túl nagy zaj nincsen.
és a rovarok
túlélnek mindent.
mentsünk hát embereket
még jól jöhet
a végelszámolásnál
amikor becsekkolunk
az utolsó gépre
ferihegy egyről
a messzeségbe.
a szomszéd székbe
üljön karcsú utas
 
apa
 
az utca végén volt a kocsma
pont mint a filmekben
apám levitt egyszer
reszteltmájat enni
úgy hívták 14-es italbolt
azt mondta ne figyeljek
mert csúnyán beszélnek
az emberek
de nekem nem volt csúnya semmi
körülöttünk
munkásruhás
királyok és hercegek
nadrágjukon a munka foltja
szemükben vad nevetés
gondolom hazafelé
ugrottak be egy felesre
de akkor azt se tudtam mi a feles
csak ettem boldogan
a kényeztetést
felnőttek között
szemben apámmal, aki
nem kóstolt bele
talán egy sört leküldött közben
de lassan már ez is
történelem
hogy akkor ott voltam
hogy akkor ott volt
hogy akkor ott
 
sokan
 
sokan nem fogadtak rám
pedig erős volt a két pár
és még voltak vissza lapok
 
jó, nem sokat segített
hogy fordítva gondolkodtam
jobbról volt a bal
és balról a jobb
aki épp kiment
nálam éppen bejött
aki még habozott
nálam végzett már rég
még barátkoztak, amikor
én már messze jártam
még nevettek rajtam
amikor én már sírtam rajtuk
meg magamon is
hogy miért csinálom ezt
megint
miért hagyom, hogy nevessenek
érdemtelenül
 
értem én persze
hogy ez egy egyhúros gitár
de higgyétek el
szólni fog ez, szólni fog
ha hagyjátok, és ha hagyom
úgy, ahogy én akarom