Versek

Peer Krisztián versei a decemberi Műútból

Utolsó fröccsök a forraltbor-szezon előtt
 
Fényekről beszél a barátod a telefonban, hosszan,
melegről, csodálatos energiamezőkről, nagy megoldásokról,
ötször szakadtok félbe:
a vonaton, hogy mindjárt visszahívod,
a körúton, mert nincs kedve versenyezni a villamossal,
amikor lement a nap, és haza kellett indulnod a kutyákkal,
akik hálásak lehetnek a barátodnak,
amikor a húgod visszahív,
és amikor lemerülsz,
plusz be is gyújtasz egy füst alatt.
Te már az ayahuascázáshoz gyáva vagy és öreg:
szívgyógyszer, gyomorgyógyszer —
jó ez, ha így marad.
Kizárnád a drámát az életedből
az alkotás kedvéért.
Altatódal egy holt nyelven.
 
Én azt kérném Mamacitától,
ne kelljen bort innom ahhoz, hogy daloljak.
A barátom túl akart járni Mamacita eszén,
azt kérte, a vakfoltját mutassa meg.
De Mamacita kedves,
fényekkel töltötte meg az ürességet, miután megmutatta.
 
Amikor verset kezdtem írni,
mert gyorsabbnak tűnt, mint a tudomány,
és egy közkedvelt csajnak meg akartam mutatni,
hogy ilyet én is tudok,
az volt a közmegegyezés,
hogy a szerző halott.
A raphez már ezért nyúltunk. A rapben az hatott,
hogy én, én, én, az én faszom, létezésem a nagyobb.
Én vagyok az úr, kiszólhatok a versből,
megszerelni az épp elsiratott kapcsolatot.
Most ezeket a régi verseket szerelgetem,
nem én választottam alkatot.
Van, amit már nem értek, vagy jobban értek,
vagy az segít érteni, ha betépve újraélem a pillanatot.
Mint aki legelkeseredettebben
egy halottat szeret. Tehát ő is halott.
 
A társasági lét
 
Nem lep meg a vacogás,
amibe a lábrázás váltott,
visszaülök inkább.
Emberpróbáló idő.
Unatkozna ennyire a hideg,
ha nem végeztethetné mással az izommunkát?
 
Nem azért ad kimenőt az élet, hogy azt is átaludjuk!
Paralizál a fontosságtudat.
Az asztal feletti rész még bőven ismerőst kutat,
mikor az asztal alatti már retteg attól,
hogy újra csak output, és e per egy,
mert felismertek ismeretlenek.
 
Pedig itt hagytak végre, jeléül annak,
hogy túlkészültem, rossz passzban vagyok.
Itt hagytak.
Induláskor ezek nem ismernek
sem istent sem embert.
Itt felejtették a hangulatcsinálót.
Csak vacogás ne lenne,
távolság, fölösleges kiadások.
Én voltam itt elsőnek. Hiba volt
Semmi baj, amíg van hova menni.
Kiadtam a tagjaimnak a parancsot,
lemaradtatok az utolsó körről.
Nem várok senkire,
adj kölcsön taxira!
Tört viszi a töretlent,
ma már nem melegszem fel.
 
Tavasz
 
Elhanyagolt külső, ami semmit nem takar.
Csontszáraz földlabdák:
hagymásainknak több esélye lett volna a fagyban.
Hiába van tavasz, nincs az a tavasz,
amitől újra kergetni kezdik egymást a nedvek.
Pedig kitört a pinceablak,
meg kell halni, mindennek meg kell halni —
fekszik a férfi ruhástól az ágyon és nagyjából boldog.
Valahogy odatették és úgy maradt,
a mozdulatot megelőzi,
és legyőzi az ellenérv.
Gyertya a magasban: koppanjon a csepp —
de földet egy sem ér.
Sok fagyott forradalomból
hófehér gyökeret növeszt.
Lehetne nézni egy életen át.
Dehát itt a tavasz, megmozdul az ágy.