Az orosz könyvpiac egyik leggyorsabban növekvő szegmense a képregénykiadás. Az ország legnagyobb könyvvására, a Non/fiction 2019-ben külön szekciót nyitott a képregényeknek. Tavaly tizenöt kiadó mutatkozott be itt, melyek szinte egy időben kezdték el kiadni a külföldi és hazai műveket, a szuperhősös képregényeket, a mangát, de a komolyabb témákat boncolgató grafikus regényeket is. A jelenlegi oroszországi alkotókra a kísérletező attitűd a jellemző: művészetükben különböző iskolák és irányzatok keverednek. Korai lenne még orosz képregényes sajátosságokról beszélni, de egyre több izgalmas grafikus regény jelenik meg, ami azzal kecsegtet, hogy hamarosan beköszönthet az orosz képregény aranykora. A Kikötői Hírek Oroszországból érkező utolsó két része a helyi képregénykultúrára fókuszál. Most az orosz képregény fejlődését mutatjuk be, míg a következő rész az utóbbi tíz év kínálatából nyújt majd ízelítőt.
Alekszej Pavlovszkij korszakolása alapján az orosz képregény fejlődésének három fő szakasza van:
A barbár korszak (1980-1990)
A fesztivál korszak (2002-2012)
A modern korszak (2012-től)
Ez a felosztás jól strukturált képet ad a szovjet/orosz képregény fejlődéséről, ugyanakkor azt sugallja, hogy orosz nyelvű képregényről csak 1980 óta beszélhetünk. A szovjet képregénykultúra ugyan a peresztrojka hajnalán indult fejlődésnek, az orosz képregény kezdete mégis korábbra datálható. Egyrészt mert képregényes újságok már korábban is léteztek a Szovjetunióban, még ha csak időszakos, gyerekeknek szánt kiadványok formájában is (ilyen volt a «Чиж и Еж» a «Сверчок», vagy a «Веселые картинки»). Másrészt pedig a szovjet képregénynek van egy rendkívül izgalmas előzménye, amelyet szintén érdemes elhelyezni a Pavlovszkij által kínált idővonalon. Ezt talán „Az idegenbe szakadt korszaknak” (1935-1945) nevezhetnénk.
1930-ban Jugoszláviában létrejött egy „belgrádi művészkörként” elhíresült képregényes műhely, amelyet Jurij Lobacsov (művésznevén George Strip) vezetett, akit az „orosz képregény atyjaként” emlegetnek. Olyan emigráns művészek tartoztak ide, mint Konsztantyin Kuznyecov, Alekszej Ranhner, Szergej Szolovjov, Ivan Sensin, vagy Nyikolaj Navojev, akik előszeretettel népszerűsítették az orosz irodalmat, és dömpingszerűen jelentettek meg képregényes adaptációkat. Feldolgozták többek között Puskin: Pikk dáma, Ruszlán és Ljudmila, Tolsztoj: Feltámadás, Hadzsi Murat, és Gogol Revizor, Tarasz Bulba című műveit, de európai klasszikusokat is (például Cervantes: Don Quijote, Victor Hugo: A nyomorultak), illetve valós történelmi személyekről (így Sztyenka Razin, Nagy Péter vagy Tarakanova hercegné) és eseményekről szóló új történeteket is készítettek. A „belgrádi művészkör” több mint 150 grafikus regényt készített szűk egy évtized alatt, melyeket több európai országba is „exportáltak”, az orosz közönséghez azonban csak 80 év késéssel jutottak el. 2017-ben jelent meg Szentpéterváron az „Orosz képregény 1935-1945 Jugoszláv Királyság” című hatalmas kiadvány. A szerkesztők célja nem csak az volt, hogy hazavigyék az idegenbe szakadt képregényeket, hanem olyan válogatáskötetet akartak létrehozni, amely az orosz kultúra tankönyveként is szolgálhat. Kétezer oldalnyi jugoszláv gyártású képregényből 17 művet választottak ki és rendeztek kötetbe úgy, hogy azok végigvezessék az olvasót az orosz történelem összes fontos korszakán, kezdve a Kijevi Rusztól egészen a 20. századi Pétervárig.
Ez a nagyszerű kötet egy unikális megoldással az orosz képregény egyik fontosabb előzményét, a plakátművészetet is megidézi: a borítót széthajtogatva óriási, színes posztert kapunk. Ezen túl a szerkesztők még egy meglepetést elrejtettek a könyvben: a régi grafikus regények közé „becsúsztattak” tíz lapot, amelyeken a könyv egyik alkotójának, Konsztantyin Kuznyecovnak az élete rajzolódik ki egy új képregényben. 2020-ban elkészült a második kötet is, ebbe négy képregény került. A szerkesztők további két kiadványt terveznek még ebben a témában. A jugoszláviai orosz képregénygyártás egyébként rendkívül tragikusan és hirtelen szűnt meg. A 2. világháború kezdetekor és a német megszállás alatt töretlenül jelentek még meg az ilyen jellegű művek, de 1944 októberében, a Vörös hadsereg bevonulásával a fehér emigráns oroszok menekülésre kényszerültek. A szocialista Jugoszláviában a képregénykiadás nem folytatódhatott, mert a képregényt kapitalista műfajnak tartották, az orosz grafikusok pedig szétszóródtak a nagyvilágban. Ezzel az orosz képregényművészet jó időre megszakadt.
1988-ban éledt fel csak újra, amikor fiatal szovjet grafikusok egy csoportja csütörtökönként képregényeket kezdett publikálni a Vecsernyjaja Moszkva («Вечерняя Москва») című napilapban. Létrejött a legendás Kom stúdió Aszkold Akisinnal, Alekszej Iorssal, Aklin Velitovval, Mihail Zaszlavszkijjal, Szergej Kapranovval és sok más grafikussal. Az ő munkáiknak köszönhető, hogy a Szovjetunióban végre elkezdtek érdeklődni a képregények iránt, megszűnt a velük szembeni korábbi ellenérzés. A szovjet képregényfóbiát Kornyej Csukovszkij, az akkori gyerekirodalom legismertebb és legmeghatározóbb szerzője generálta. Csukovszkij – akinek meséin milliók nőttek fel – erőteljes hangú cikkekben kritizálta az amerikai képregényeket, elsősorban a Disney kiadványait és a szuperhősös történeteket. Bírálatában a szovjet mese gyöngédségével és líraiságával állította szembe a vulgárisnak és irodalomellenesnek titulált amerikai képregényt. A Kom stúdióra hárult a feladat, hogy bevezessék az orosz olvasókat e művek különleges grafikai világába. Ez az első és utolsó szovjet képregényes nemzedék teremtette meg az orosz képregénykultúrát – szerepüket ennek okán olyan világhírű alkotókhoz lehet mérni, mint Robert Crumb, Frank Miller, Art Spiegelman vagy Tezuka Oszamu. Különböző műfajú és témájú füzeteket jelentettek meg – például a horror témájú „Nekropoliszt” («Некрополис», 1990), a sci-fi történeteket tartalmazó „Az újraélesztőt” («Реаниматор», 1992), a háborús tematikájú „Áttörést” («Прорыв, 1990), vagy az orosz meséket feldolgozó „Ószerest” («Офеня», 1991).
Erről a „vad korszakról” (1980-1992) képregény is született. Aszkold Akisinnek 2013-ban „Az én képregény-életrajzom” («Моя комикс-биография») címmel jelent meg egy grafikus regénye, amely tulajdonképpen nem csak a művész, hanem az orosz képregény sorsát is bemutatja.
Az orosz képregényes kultúrában a 2000-es években történt egy igazi áttörés. 2002-ben szerveztek egy kiállítást, amely egy évente megszervezett moszkvai nemzetközi képregényfesztivállá nőtte ki magát, ez a KomMisszija («КомМиссия»). Ezt követte 2007-ben a szentpétervári Boomfeszt, amelyből aztán kinőtt egy könyvkiadó is (Бумкнига). 2012-ben jött létre az első úgynevezett Képregénykönyvtár Szentpéterváron, ami a gyakorlatban egy képregényeknek szentelt különtermet jelent. 2017-ben nyílt hasonló Moszkvában is – a Vizuális művészetek és képregények terme. A képregénykutatás Oroszországban egyelőre a konferenciák köré összpontosul. Ebből is kettő van, egy pétervári («Изотекст») és egy moszkvai («Наука о комиксах»). 2010-ben megjelent egy tanulmánykötet „Orosz képregény” (Русский комикс) címmel, amely az oroszországi képregénykultúra értelmezésére tett első, még rendkívül kezdetleges kísérlet. Az orosz képregényről eddig egyetlen átfogó monográfia készült, ezt José Alaniz amerikai szlavista írta „Komiks: Comic Art in Russia” címmel. A jugoszláv korszakról Belgrádban jelent meg egy könyv – az „Orosz klasszikus képekben” («Русская классика в картинках»). Valószínűleg még jó 10‑15 évre van szükség ahhoz, hogy a képregényes kutatások felélénküljenek Oroszországban.
Irodalom:
A. Akisin: Moja komiksz-biografija. Szentpétervár: Bumknyiga, 2013.
D. Basztrakov: Russzkij komiksz 1935-1945 Korolevsztvo Jugoszlavija. 1.kötet. Nyizsnyij Novgorod: Csornaja Szotnya, 2017.
D. Basztrakov: Russzkij komiksz 1935-1945 Korolevsztvo Jugoszlavija. 2.kötet. Nyizsnyij Novgorod: Csornaja Szotnya, 2020.
I. Antanaszijevics: Russzkaja klasszika v kartyinkah. Belgrád: Univerzityet u Beogradu, 2015.
J. Alaniz: Komiks: Comic Art in Russia. Jackson, MI: University Press of Missisipi, 2010.
Ju.Alekszandrova, A. Barzaha (szerk.): Russzkij komiksz. Moszkva: NLO, 2010.
Sz. Kapranov (szerk.): Proriv. Moszkva: Interbuk, 1990.
Sz. Kapranov (szerk.): Reanimator. Moszkva: Fotofilm, 1992.
Sz. Kapranov (szerk.): Ofenya. Moszkva: Fotofilm, 1991.