vonalak és hasábok

Róna Virág verse a novemberi Műútból

„minden hullám és minden mozdulás.”
(József Attila: A Dunánál)

 
vonalak és hasábok fölött
felhők száguldanak szürkén
tornyok tűhegyeit elsodorják
nem botlik meg az ég
 
én a szélre ülök
vonalak és hasábok közé
hol autókat hajt az út
a Dunával versenyez
minden határt lebontva járja
át a rakpart köveit a rezgés
 
itt elfelejthetem a szilárd testeket
amiket csak én meg az az óriás
pupilla lát ahonnan minden gomolyog
szédülésig ráz kifúj a világ szélére
de nincsenek már hídba ugrók
s ha lennének is: villamos zörejben
és madársikolyban élnének tovább
 
épp most ér ide az a farönk
amin eddig éltem de
lehorgonyzott hajókba akad:
aki a sodrásnak ellenáll
végül átszűri magán szálkáit
egyenként adja a folyamnak
 
mormoghatod mindenki imáját:
hogy mint egy kád vizet engedjék le
vonalak és hasábok közül
s hogy te ott maradj
a leülepedett piszokkal
mezítlábasan egyhelybenálló
sodráscsiszoltként
magányod akkor beteljesedik
mégis
minden a te kezedért nyúl