A rend lelkesedése

Bethlenfalvy Gergely verse a novemberi Műútból

A porzsákban talált haj- és más szőrszálak
akár a sebvarrat selyemcérnája húzzák össze
a szürke pamacsokat. Köztük levelek takarásában
bogártetem, madártoll, apró gally, fűcsomó gyökerei,
köztük az anyaföld zsíros rögei, s a parkettára szitáló
homok halk percegése. A természet nem rend, rend
legfeljebb egy szobában lehet. A gyerekkéz, mely
nyirkos nyomot hagyott a porszívócsövön, idegesen
madzag után kutat, hogy egy meglazult tejfogra kötve
véget vessen a szájüregben uralkodó káosznak.
A sárguló fogak, aljukon a megalvadt vér
lemezkéivel, az évek során borítékba gyűlnek,
majd egy újabb és újabb egyenes vonalakat
húzó akaratnak engedelmeskedve méretük
szerint egy hurkapálca szálkás félkörívére ragadva
felsorakoznak, és soha el nem mozdulnak —
épp ahogy az ínyhúsban gyökeret verő csontfogak
foglalják el végleges helyüket egy orvosi lámpa
ünnepi fényében.
Szorosan egymást követik, elöl az apja,
utolérhetetlen, akár a rend. Nem meglepő,
ha a két kerékpáron suhanó alak mögött
dobpergésként sorakozó épületek kontúrja
az egymást ismétlő porcelántiszta fogak
fegyelmére emlékeztet. Nem avatkoznak
közbe, csak a hűvös hézagok. A fal egyenesét
szakaszokra törő bútorok. A sarkoknál leszállnak,
s az apja a bukósisakszíj alól kitüremkedő borostás
tokával újra és újra ellenőrzi a hézagokat,
miközben maga is a szabályt alkotó szekvenciák
részévé válik. Alapos ergonómiai vizsgálatokat
végez, megalkotja a tartózkodás rendjét.
Apró hátizsákjában mindenhová magával
hurcolja az ipari engedélyt, míg a gyártósor
ontani nem kezdi a bútorokkal és hűvös
hézagokkal tagolt falakat.
A munka rendjét a pulzálás, a gyárépület
üvegablakain beömlő fényben jól kivehető
porszemek pulzálása adja. A törekvés
minden nap megújult, így bár kezdetben
papírból olvastuk, lassan fejből tudtuk
beszélgetéseinket. Megerősítettük egymást.
Az állandóság egyszerűbbé tette egy új szokás
kialakulását. Magunkra zártuk a spalettákat,
s hónunk alá szorított könyvekkel ültünk le zabálni.
Dagadó vitorláikkal üresen hagyják el a kikötőt a hajók.
Leülepedik a por, értelmüket vesztik
a fényben érzékelhető apró eltérések.