(bevezetés) Fantasy- és horror-rajongóként mindig érdekelt, vajon milyen visszhangokat keltett a magyar irodalomban a gótikus regény, vagy a rémregény. Viszont amikor elkezdtem ezzel a kérdéssel foglalkozni, azonnal látszott, hogy nem beszélhetünk semmilyen folytonos hagyományról, csak elvétve találhatók nyomai nálunk ennek a műfajnak az irodalom történetében. A Helikon 2020/2-es posztmodern gótikának szentelt számának megjelenése azért volt számomra különösen örömteli pillanat, mert sok mozzanatot bemutatott ebből a történetből, és nagyban hozzájárult a horror és a weird fogalmainak kritikai diszkurzusba emeléséhez.[1] A Tempevölgy és a Prae magazinok kortárs spekulatív fikcióról szóló számai is nemrégiben jelentek meg,[2] szóval úgy gondolom, hogy szerencsés pillanatban jött ki egy válogatás magyar horror- és weirdnovellákból a Gabo kiadó jóvoltából, hiszen értő közönségre lelhet már nemcsak a laikus, hanem a professzionális olvasók körében is.
(a pályázati formátum kérdésköre) A Légszomj szövegei egy 2019-ben meghirdetett irodalmi pályázat alapján álltak össze, amelynek az adta az apropóját, hogy több olyan pályamű érkezett Az év magyar science fiction- és fantasynovellái pályázatra, ami inkább a horror kategóriájába sorolható, így úgy érezték a kiadónál, hogy „megérett az idő egy magyar szerzős horrorantológia összeállítására”.[3] (Érdekes lenne egyébként megvizsgálni azt, vajon mi okozhatja ezeknek a típusú írásoknak a megszaporodását a fiatal szerzőknél, de itt nem mennék bele ebbe a kérdéskörbe.) Nem a Légszomj az első példa arra, hogy a magyar horror színterén novellapályázatot hirdetnének, a Fangoria Magyarország háromszor is írt ki ilyet, s egy gyűjteményes kötet meg is jelent Böjtös Gábor szerkesztésében 2006-ban (Rémségek könyve).[4] A horrorpályázatokban mostanában messze The Black Aether közösség a legaktívabb, 2017-ben indult a Pickman Öröksége elnevezésű grafikai és irodalmi pályázatuk,[5] 2018-ban pedig a Borzongással és a Cinegore-ral közös pályázatukra nevezhettek a magyar szerzők.[6] 2019-ben indult A mítosz elszabadul,[7] 2020-ban a Grimmoire,[8] 2021-ben a Paganus.[9]
A Gabo szerkesztői „egyszeri, tematikus antológiát”[10] terveztek, erre 193 pályamunka érkezett be, melyek közül 6 biztos befutót választottak ki, s hírt adtak több revízióra érdemes kézirat gondozásáról is.[11] Mivel a végleges kötet 15 novellát tartalmaz, ezért meglepő lehet az első körben kiválasztott kisebb szövegkorpusz, a szerkesztők ezt azzal magyarázták, hogy „a pályaművek nagy része egyértelműen azt tükrözte, hogy az alkotók még keresik a horror magyar nyelvét, egyelőre inkább csak az angolszász filmekből és könyvekből próbálják átvenni az azokban olajozottan működő megoldásokat”.[12] Talán a covid-helyzeten kívül ennek is volt köszönhető, hogy a 2020-as megjelenés végül 2021-re tolódott.[13]
Maguk a szerkesztők is számot vetnek a kiválasztási folyamatban rejlő szubjektív és esetleges mozzanatokkal,[14] amit csak részben enyhítenek az anonim szövegválogatás eljárásai. Nyilván futhatnánk pár kört a pályázatokban rejlő hatalmi struktúrák vizsgálatával,[15] de egyetértek a Spekulatív Zóna blog 2017-es megállapításával, hogy „a magyar fantasztikus könyvkiadás aranykorát éljük, ahonnan lehetne még előrelépni, de elsősorban meg kell becsülnünk, ami van. Hozzáértő emberek válogatják a könyveket”.[16] Roboz Gábor kiváló munkát végzett, amikor összeállította a Légszomj végső kereteit, rendkívül izgalmas novellák kerültek a gyűjteménybe.
(szerkesztői bevezető) Imádok szerzői/szerkesztői bevezetőket olvasni, hiszen ezekből sok minden kiderül arról, hogy a sorok írója hogyan kontextualizálja és pozicionálja a terítékre kerülő szövegek tétjeit. Roboz egy komoly felütéssel indít: „Túlzás lenne azt állítani, hogy ez az antológia légüres térbe érkezik, az viszont vitán felül áll, hogy nincs magyar horror-irodalom.” (7) Ez szerinte bizonyára annak is köszönhető, hogy „nálunk eleve nem épült ki az az intézményes háttér, amely lehetővé tette volna a horror hazai kibontakozását. Míg a magyar szerzők fantasy és sci-fi könyveinek a kilencvenes években létrejött a kiadói háttere, kizárólag horrorkiadással foglalkozó könyvkiadónk soha nem volt, így az ehhez a zsánerhez köthető regények és novelláskötetek többnyire kisebb kiadóknál, esetleg magánkiadásban jelentek meg, csak ritkább esetben bukkantak fel szélesebb olvasóközönséget elérő (és ezáltal a zsánerről alkotott képünket eredményesebben formáló) kiadóknál.”[17] (8) Ezután kapunk egy áttekintést a közelmúlt ide kapcsolható írói példáiból és szellemi csomópontjaiból, de láthatólag nem érzi úgy Roboz, hogy ezek a próbálkozások már egy olyan kritikus tömeget reprezentálnának, ahonnan már azt mondhatjuk, hogy „van” magyar horror-irodalom. Ha jól értem, akkor ez azt jelentené, hogy nagyobb kiadóknál megjelenő regényekre lenne szükség, amik széles olvasóközönséghez juthatnak el. Erre az alkotói műhelyek jelenléte és a tehetséggondozás mellett is kevés esély van, valószínűleg a műfaj rossz híre miatt is, viszont ahogyan a spekulatív fikció nyomai megjelennek a kortárs magyar prózában,[18] úgy a horror és a weird elemei is be fognak szivárogni a „magasabb” irodalmi alkotásokba.
A bevezető kísérletet tesz a weird definíciójára is, ami talán kevésbé ismert fogalom a magyar olvasók számára, azonban a kötet alcímében a horrorral azonos helyiértéket képvisel: „a fantasztikum olyan alakzataként írható körül, amely nem választható le más hagyományokról: szoros kapcsolatot ápol a horrorral, de átemelhet ezt-azt egyebek mellett a sci-fi és fantasyirodalomból is”. (11)[19] Roboz szerint a weird „nyugtalanító, szokatlan, meglepő helyzeteket, lényeket és jelenségeket ábrázol,” ami illeszkedik is a kötet programjához, amennyiben olyan szövegek kerültek kiválasztásra, amelyek el tudnak kanyarodni a már meglevő hagyományoktól és képesek felülírni az előzetes elvárásainkat (12).
(tematikusság) Nagyon inspirálónak tartom Fekete I. Alfonz rövidpróza fogalmát: a „rövidprózák ablakok máshová. Kezdő- és befejező mondatuk keretei között feltárul saját, zárt világuk, ugyanakkor kíváncsivá is tudják tenni olvasóikat, hogy vajon mi lapulhat a szöveg cselekményén kívül, amit onnan nézve már nem láthatunk. Egyszerre nyújthatnak tehát megelégedettséget és ébreszthetnek vágyat még több iránt.”[20] A Légszomj 15 ilyen ablakot tár fel,[21] melyek mind a cím hívó szavára reagálnak, hiszen egy tematikus antológia esetében „egy bizonyos téma minél mélyebb megismerése, több szemszögből megvilágítása”[22] áll a középpontban. Egy interjúban Roboz úgy fogalmaz, hogy olyan szóra volt szükség, „amellyel a magától értetődő jelentésen túl el lehet indulni más irányokba is. Azt reméltem, ez beindítja a pályázók fantáziáját, és minél különbözőbb novellák születnek majd. […] a cím tényleg elég nagy játékteret biztosított a szerzőknek.”[23] Heterogén szövegkorpuszt kapunk tehát,[24] azonban mégis vannak olyan tematikus elemek és motívumok, amelyek összekapcsolják a szövegeket.[25] Kérdésként adódik viszont, hogy vajon milyen logika alapján követik egymást a szövegek, azonban Roboz ennek tisztázását az olvasókra/kritikusokra testálja.[26] Leginkább egy gráfhoz tudnám hasonlítani a kötetet, ahol az egyes novellák a csúcsok, a köztük levő élek pedig azok a tematikus elemek, amelyek összekötik a szövegeket. Az, hogy éppen hol kezdjük el bejárni ezt a gráfot, teljesen esetleges (bármelyik másik szöveggel is kezdődhetne és zárulhatna is a kötet), viszont talán izgalmasabb az élek feltérképezése abban az esetben, ha nem egymás közvetlen közelében vannak a tematikusan kapcsolódó csúcsok. Vagy akár Moskát Anita novellájának címét felhasználva hívhatnánk ezt a konstellációt „sokváltozós viszonyrendszernek” is.
(affektus és kritika) Két dolog miatt éreztem nehéz helyzetben magam, amikor elhatároztam, hogy írok a Holtsáv rovatba a kötetről. Egyrészt a horror és a weird inkább az affektusokról szól, mint a rációról, így a befogadói élményt nagyban módosítja, ha „ceruzával olvasunk”, és az egyes szövegekben megjelenő motívumokat azonnal más textusokhoz kötjük — ez az olvasási stratégia azonnal eltávolít a nyers élménytől. Másrészt tudtam, hogy nem puszta ismertetőt szeretnék írni, így amiatt aggódtam, hogy létezhet-e spoilermentes kritika: nem, mivel a szövegek hatásmechanizmusának fontos eleme a meglevő hagyományok és olvasói elvárások felülírása, nehéz róluk írni anélkül, hogy „lelőnénk a poént”. A továbbiakban tehát: SPOILER WARNING!
(a boszorkány alakja) Komor Zoltán egy tőle szokatlan[27] novellájával nyit a kötet, ahol több olyan motívum is megjelenik, ami fontos vezérfonallá szövődik a kötetben: a boszorkány alakja, a gyermekvállalással kapcsolatos félelmek vagy a holtak visszatérése. Komor fiatalasszonya egy gyermek érkezésétől várja sivár életének, szeretetlenségének a feloldását, aminek érdekében a hátborzongató embergólyát megidézni képes Fészekfejű Bábával is hajlandó lepaktálni, azonban csak a novella végén derül ki, hogy pontosan mit is jelent a banya enigmatikus „Neked kell lélegezned helyette!” (15) kitétele a szóbeli szerződésben. Jónás Zsolt Folyondárjában is egy bizarr módon viselkedő öregasszony, Hella teszi tönkre a narrátorunk független életének „újszülött időszakát”. (62) Komor főszereplője a házasság és a gyermek gúzsba kötő kényszernek bizonyulnak, azonban Jónás hőse sem élvezheti sokáig szabad felnőtt életét, hiszen nála a kötöttségek konkrét formát is öltenek: „az épületet teljesen belepte valami vadszőlőhöz hasonló futónövény. Vagy talán a kúszó jelző jobban illik rá. Tényleg olyan benyomást keltett, mintha állandóan alattomos mozgásban lenne.” (60) Szarvas Szilvia boszorkányával talán jobban szimpatizálhatunk, hiszen az ő fókuszából láthatjuk a történetet, így értelmet nyernek azok a tettek és paktumok, amelyek a kívülállók szemével nézve borzalmasak.
(gyermekvállalás) Maradjunk is az Ajka fehér, mint a hónál, hiszen a gyermekvállalás többféle formában és előjellel fordul elő a szövegben. Az anyaság első megjelenő képe az anyakoca, ami bár elvesztette egy kismalacát, de a többit képes lenne holtáig védelmezni. (136) Ehhez képest az emberi világ összetettebben viszonyul a kérdéskörhöz, s ha valamit példázhat a történet, az az a sztereotip mondás, hogy két dologért mindenre képes egy nő: hogy ne legyen gyereke (a leendő királynő), és hogy legyen gyereke (a boszorkány). Azonban a cserén alapuló paktum („fizetségül azt kérem, ami elhagyja a tested, miután megiszod az italt”, 138) kereteinek felborítása végül egy olyan szörny-gyermek (a feketevad) születéséhez vezet, akinek minden évben szüksége van egy új, meg nem született életre, hogy tovább élhessen. Remek meseátiratot[28] kapunk Szarvastól, ami Angela Carter Kínkamrájának legjobb pillanataira emlékeztet (bár jóval kevesebb benne a politika, ami nem is baj).
A Szárnya alatt a meleg is él az állatvilágból vett párhuzammal, a méhkasok bioszociális dinamikáját villantja fel. Amennyiben jól rekonstruálom a történetet, Kleinheincz Csilla narrátorát, Fannit elhagyja férje, miközben a nő hármasikrekkel terhes (123), s csak barátja Génia törődik vele. A történet kibomlása során viszont egyre inkább elbizonytalanodunk, hogy pontosan ki is Génia, tényleg barát, vagy esetleg egy hasonmás, a narrátor elméje megbomlásának egy szimptómája, aki egyrészt erőt ad, másrészt elveszi az anyai ösztönök megélésének lehetőségét. (130)
Rendkívüli erő van Gaura Ágnes novellájának címében (Hasad), hiszen egyszerre utalhat a hasra mint testrészre („hiszen neked… neked nincs is hasad!”, 225), a (fizikai) felhasadásra („mintha ő maga lett volna az anyag, amely kiszolgált, és most hasad, hasad, hogy semmi használható ne maradjon belőle”, 222), vagy a (lelki) hasadtságra („a szeme előtt hasadt szét a valóság leheletvékony fátyla”, 225). A Hasad egy weirdbe/steampunkba oltott abortusztörténet, ahol a fiatal, megesett prostituált, Daisy Moore varrónőnek szegődik az uralkodó családhoz (211), azért cserébe, hogy megoldják a „problémáját”. (212) Daisy vérével táplálja a varrott anyagot (218–219), s „minél több vért veszít, minél több selyemnek ad életet, annál közelebb kerül ahhoz, hogy elvegyék végre tőle azt az életet, amit teljes szívéből gyűlölt.” (221)
Harmath Dávid novellájának eredeti címe Kedves testvérem volt,[29] a végső változatban azonban A lámpáshalra módosult, ami szerencsésebb, hiszen egyrészt nem adja ki olyan könnyen a szöveg csattanóját, másrészt utal a mélytengeri élőlényre, ami egyszerre nyűgözi le és ijeszti meg Ábelt, a narrátor kisfiát, aki fulladásos panaszokkal küzd. (231) A traumafeldolgozás során a születésével kapcsolatos komplikációkra is fény derül (237), hogy végül egy Stephen King Halálos árnyékával rokon végkifejletet kapjon a történet.
(a holtak visszatérése) Komornál az embergólya egy halott csecsemőt bíz a főszereplő párra, akik elborzadva tapasztalják meg ahogyan a gyermek újra lélegezni kezd. Ehhez képest Papp-Zakor Ilkánál A jegenyésdi beszélő halottak kedélyes beszédének inkább népmesei–népballadai hatásait érezhetjük a borzalom helyett. A visszatérés hátterében egy ismeretlen, beteg lány szomorú története áll, akit a közösség befogad utolsó napjaira: „Meghálálom, hogy szívesen fogadtak. Én nem találom, akit szeretek, de maguknak senkit sem kell örökre elveszíteniük.” (35) A gróf elutasítása nyomán viszont a lány szavai átokká változnak. (37)
A Bróda szálló is ehhez a tematikához kapcsolódik. Farkas Balázs narrátora, Nóra védőnő volt, de mégsem tudott cselekedni, amikor egy gyermeket látott fuldokolni és meghalni. (44–45) Ez a traumatikus esemény mély nyomott hagyott a lányban, víziókkal küzd és „kiesett a mindennapok sodrásából, csaknem áttetszővé vált a világ számára”. (38) A Bróda család szállója egy lehetőség Nóra számára, hogy feldolgozza ezt a traumát: „Mi különleges szolgáltatást nyújtunk, elvégre kiemelt szerepet töltünk be az átutazók életében. Ez a szálló mindenkinek békét és nyugalmat kínál, és ez természetesen a dolgozóinknak is jár.” (40) Nem teljesen világos, hogy pontosan kik az „átutazók”, sima turisták, vagy netalán holtak lelkei, akik bizonyos kitüntetett pillanatokban elmondják történeteiket: „A gyertyafénynél egyenként mesélni kezdtek. Borzalmas történeteket túlságosan személyes, múltbéli tragédiákról”. (54) Ez a mozzanat azonnal Clive Barker Vérkönyvek című novelláját juttatta eszembe: „A holtaknak is vannak főútvonalaik. […] E csomópontoknál, ahol a holt tömegek elvegyülnek és keresztezik egymás útját, a legnagyobb a valószínűsége, hogy e tiltott főútvonalak áttörjenek és beszivárogjanak a mi világunkba.”[30] Farkasnál a Balaton lesz egy ilyen csomópont: az átutazók „egyenként sétáltak be a Balaton vizébe, amely várta őket, csendesen, háborítatlan, szürke nyugalmában”. (58) Nóra számára adott lett volna a lehetőség, hogy csatlakozzon a narratívához, azonban képtelen gondjait megosztani az átutazókkal. És ahogyan Gaura főhősnője nem tud Londonra ugyanúgy nézni, mint varrónősége előtt, a Bróda szálló főszereplője is „keserűen fedezte fel, hogy a tó, ha eddig ismerősnek tűnt is, most végképp idegenné vált számára. Egyáltalán nem is hasonlított a Balatonra”. (58)
(vízfelületek) Farkas novellája defamiliarizálja a jól ismert Balatonunkat, egy olyan hellyé alakítva, ahol az átutazók átléphetik a halál és az élet közötti határokat. Harmath Dávidnál a születés elfojtott traumája, a mélytengeri hal, a víz és a fulladásrohamok kapcsolatban állnak egymással: „Sodor a víz. Fulladunk.” (240) Körmendi Ágnes novellája is ehhez a tematikus blokkhoz köthető, bár talán ez az a novella, ami a legjobban elüt a többitől, hiszen ez az egyetlen szöveg, ami sci-fi motívumokat is felhasznál.[31] Ettől függetlenül motivikusan remekül illik a kötetbe, s kiemelkedő identitásbeli és ökokritikai szempontokat villant fel. A Pomona „bolygón él a víz; él és fertőz” (161), a „kezelők” pedig azért felelősek, hogy kapcsolatba lépjenek a víztömegekkel és megpróbálják őket együttműködésre késztetni, megszelídíteni, azonban ez azért veszélyes rájuk nézve, mert a víz kilúgozza személyiségüket. (170) A Hasad című novellánál korábban dicsértem a címválasztást, itt azonban véleményem szerint elhibázott a cím (A Bach-tenger megszelídítése), szerencsésebb lett volna a „A Fúria-tenger megszelídítése” címet adni a szövegnek, hiszen a Bach-tenger név már a megszelídített víztömegre utal, amit pont Bach zenéjének segítségével lehetett egy dühös fúriából engedelmessé tenni. (173) De vajon ez a megszelídítés az első pontja-e a bolygó természetes erőforrásai kirablásának?
Szabó Róbert Csaba novellája is egy olyan üdülőhelyen játszódik, ahol források és mofetták határozták meg az emberek mindennapjait, amíg a készletek ki nem merültek. A Nemlélegzők narrátora szintén egy Nóráéhoz fogható trauma feldolgozásával küzd, hiszen egy nyomozás alkalmával maga alá temette a föld egy bányában. (105, 109) A közösség életét még mindig vízhez kapcsolódó szertartások szervezik (115), főleg mióta kiderült, hogy a „nemlélegző” („egy új embertípus, aki különös módon alkalmazkodott a fullasztó levegőhöz”, 107) Reinhard Miklós azt híresztelte, hogy a titkos forrás vizéből és levegőjéből nyeri a különleges képességeit. (118)
(kultusz és áldozat) Több novellában is fontos szerepet kap egy kultusz kialakulása, illetve az áldozatbemutatás. A Nemlélegzőkben az üdülőváros lakosai Reinhardtól várják sorsuknak jobbra fordulását, aki egyfajta szellemi vezetőjükké, „főpapjukká” (118) válik, életüknek pedig (beavatási) szertartások szabnak kereteket. (115) A Hasad esetében egy szinte lovecrafti univerzumot láthatunk, ahol a „vének” irányítják a viktoriánus London társadalmát (211), s a megesett nők járulnak hozzá ennek a status quo-nak a fenntartásához és újratermelődéséhez. A Folyondárt szintén olvashatjuk ilyen szempontból, hiszen az öregasszony, az ingatlan tulajdonosa folyamatosan a bérlőkkel táplálja a mindent behálózó növény-szörnyet, sőt még az is felmerül, hogy a folyondár és Hella egy és ugyanaz az entitás: a narrátor számára ugyanis az utolsó oldalon „csak az maradt kérdés, hogy a növény állította elő Hellát valamiféle csaliként, ahogy bizonyos élőlények a nyelvüket prédaállatnak álcázzák, vagy Hella ember, aki maga nevelte és gondozta ezt a förtelmet.” (83) A novellát így akár Nathaniel Hawthorne Rappaccini lánya című szövegének tükrében is olvashatjuk, ahol szintén hasonlóan ambivalens kapcsolatra derül fény a címben szereplő tudós által nevelt növény és Beatrice nevű lánya között.
Seregh Gitta szövege szintén egy izgalmas szituációt tár elénk: A dolgok rendje egyrészt egy leszbikus pár és a lakóközösség közötti dinamikáról (251–252), másrészt magáról a házról szól, ami „négy éve múlt százéves”. (251) A ház megvédelmezi a benne lakókat a történelem viszontagságainak ellenében: „Ez volt az egyetlen ház, ami nem kapott találatot a háború alatt. Állítólag nem fog rajta a golyó.” (261) Sajnos a narrátornak is az önkéntes (?) áldozat szerepét szánta a helyi közösség, hogy a ház tovább állhasson, Márti önmaga helyett ajánlja fel a lányt a közösség érdekében. (273) Gréta teste és tudata összeolvad a házéval: „Látta a múltat. A régi emlékeket. Mások félelmét, éhségét. Látta, milyen ünnep volt az első alkalom, amikor az építtető önként ment le a pincébe, és kérte, hogy építsék meg így a házat. Látta a koszorút a kezében, amit a kapura tettek, hogy emlékezzenek a házért tett áldozatára. Látta a későbbi ünnepségeket, majd a koszorúkat is azoknak az ajtaján, akik vállalták, hogy a vállukra veszik a ház terheit, és akiknek a házban maradók élete fontosabb volt, mint az övék. […] Nem tudott mozogni. Az ujjai lettek a falak, az ajtók, az ablakok, azt zárt ki és engedett, akit akart.” (273–274) Hogy ezt akként értékeljük, hogy egy saját életénél és vívódásainál magasztosabb célt talált a közösség védelmezésével, vagy éppen az áldozat-lét embertelenségére helyezzük a hangsúlyt, úgy két teljesen különböző olvasatot enged meg a szöveg.
(a lakás/ház alakzata) Gaston Bachelard térpoétikája óta tudjuk mennyire fontos szerepet töltenek be a házak az identitás és a (költői) képzelet fejlődésében: „Az ember és a ház dinamikus közössége […] messze túlmutat az egyszerű geometriai formákra való hivatkozásokon. A megélt ház nem élettelen doboz. A lakott tér átlényegíti a geometriai értelemben vett teret.”[32] A gótikus és a horror irodalom is előszeretettel alkalmazza a kastélyok, házak, vagy az otthon alakzatát, azonban a leggyakrabban a bezártság, a foglyul esettség, vagy a múlt visszatérésének helyszíneként.[33] A Légszomj novellái közül sokban fordul elő szervező elvként a ház, ahogy láttuk fentebb a Bróda szállóban is, ahol a helyszín mind az „átutazók,” mind a család/személyzet számára a gyógyulás helyszínei (lehetnének), azonban a narrátor mégsem képes beszámolni a traumájáról, és ezen a koherens történeten keresztül feldolgozni azt.
A Porszemek egy olyan lakásba visz el minket, amelynek a tulajdonosa már nincs köztünk. S. Kolozsvári Zsófia narrátora egy utolsó látogatást akar tenni nemrég elhunyt nagymamája lakásában, hiszen megígérte neki, hogy halála esetén elhozza a lakásban elrejtett aranyékszereket. (281) A főszereplő kezdetben viszolyog a lakástól, ahol „metsző por- és öregségszag” (276) terjeng, olyan szavakkal írja le a helyet, mint „sötét kotorék” (281), vagy „egy halott ember elhagyatott, visszataszító odúja”. (285) Próbál persze viszonylag racionálisan tekinteni a helyzetre, még akkor is, ha olyan érzése támad, hogy van valami/valaki vele a lakásban: „szellemek nincsenek, se emberi, se teknős, se semmilyen. Én pedig egy szerencsétlen magyartanár vagyok, nem egy valóságtól elrugaszkodott irodalmi mű szereplője.” (283–284) A gyerekkori rémálmai mégis életre kelnek, amint az évtizedes porból és koszból (285) álló sötétség birtokba veszi a testét és a tudatát. Ironikus módon lehetséges, hogy pont ez a kísérteties tapasztalat vezet ahhoz, hogy újra egymásra találjanak apjával: „bekoszolta, birtokba vette, mocsokkal befonta, és megláttatta vele [apjával] azt, amit tegnap velem is: hogy milyen csodálatos dolog születhet porból és magányból”. (289)
A dolgok rendjében, vagy a Folyondárban szintén a házaké a főszerep: egyik esetben sem saját tulajdonú ingatlanról van szó, hanem albérletekről, amelyek lehetnének akár az önálló felnőtt élet elindulásának (Folyondár), vagy a szexuális identitás felvállalásának színhelyei (A dolgok rendje), azonban a főhősöket teljes testi mivoltukban használják ki (áldozzák fel) a lakhelyet bérbe adók. Egyetértek Tomasics Józseffel, amikor azt írja: „az, hogy a kísértetkastélyból budapesti albérlet lett, nem változtat a félelem mechanizmusán”.[34]
„A mai napig gyakran rémálmodom a vizsgaidőszakkal,”[35] írja blogjában Moskát Anita, akinek a novellája szintén egy olyan albérletben játszódik, ami hasonlóan fontos változást idéz elő főhősének életében, mint Seregh vagy Jónás írásaiban. Az egyetemi kurzusra emlékeztető című Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe szereplői (Juli, Iván, Cinti, Patrik) mind egyetemisták, akik a tanulás rendhagyó módjait fedezik fel: Cinti az ujjain levő sebekkel issza be a tudást a papírról, „mintha Braille-írást tapintana ki” (296); Iván „a szavak áramlásával mozgott” (308); Juli szó szerint megeszi a tananyagot, hogy „részemmé váljon, hogy felfaljam, hogy bennem szülessen meg”. (301) A szöveg egy pontján tanúi leszünk, hogy Ivánnak kifordul egy ujja a megtanulni kívánt kristályszerkezetek hatására (308), azonban a legnagyobb testi változást a dichotómiákat kutató Patrikon tapasztaljuk: „A keze tűnt fel először. Hatalmasra püffedt, és eredővé vált: ujjak elágazásai fakadtak rajta, majd az ujjak is kettéváltak, mind íznél villásan hasadtak, elágazások elágazásainak elágazásaivá, sokszoros dichotómiává. […] most vette fel a valódi formáját, amire születése óta készült, amiben kiteljesedhet. Patrik végre önmaga volt. Milyen gyönyörű.” (314) Testhorror a javából![36]
Benedek Szabolcs novellájának ősszíne a gyermekkorból ismerős tábori helyszín (Péntek 13, valaki?), ami az erdei éjszakában autózva leginkább egy Poe-novella épületére emlékezteti Novákot: „Az út menti fák között terpeszkedő, lapos tetős épület úgy festett a sötétben, akár egy szocreál Usher-ház.” (85) (Egyébként a fanyűvő alakja is emlékeztet A Morgue utcai kettős gyilkosság orangutánjára.) A gyerekkori emlékekre vissza-visszatérő Enikő elmeséli, hogy a „táborban sokat beszéltünk a fanyűvőről […]. Egy időben azzal riogattuk egymást, hogy kitaláltunk róla mindenféle vérfagyasztó történetet, és ezeket elmeséltük egymásnak takarodó után. Azt is kitaláltuk, hogy tök jó lenne ezeket a sztorikat nemcsak mesélni, hanem egyszer élőben is eljátszani.” (98) A második fanyűvős sztori tehát maga is egy állomása ennek az ismétlési (megvalósítási) folyamatnak. A történetek Enikő emlékezetének archívumából kerülnek elő: „Én emlékszem az összesre. El fogjuk játszani mindet, és akkor te is emlékezni fogsz. Ez még csak a második volt, de szerintem profibban megcsináltuk, mint az előzőt, még úgy is, hogy ehhez most kellett az autó.” (102) Kérdés marad azonban, hogy ezek a történetek tényleg a táborból erednek-e, hiszen Enikő férje, Peti nem emlékszik rájuk (102), így lehetséges, hogy mindössze Enikő képzeletében léteznek, mint gyilkossággal és szexszel fűszerezett slasher[37] forgatókönyvek.
A Túlélők egy szociális intézményben, kvázi egy árvaházban, az „átmeneti”-ben (177) játszódik, ami hasonlóan kevéssé képes otthonként működni, mint a többi novella helyszínei. Kiss Gabriella sorai felidézték bennem Ottlik Géza Iskola a határonjának vagy Nádas Péter Egy családregény végének hangulatát, szinte tapintható volt benne a félelem és a kiszolgáltatottság, annál is inkább, mivel az Ottlik–Nádas-féle másodmodern–posztmodern hagyomány felől a horror felé tapogatózott a szerző. Ahogy a nagyon fiatal, hétéves Laci rádöbben, az „átmenetit” szellemek (is) lakják, például a harmadik emeleti romos mellékhelyiségben lakó Máté (189), a szertárban lakó lány (191) vagy a pincében (talán) kísértő ismeretlen (202), akik mind a gyermekek bántalmazásának egyszerre szomorú és ijesztő mementói.
(experimentális próza) Még egy aspektusát szerettem volna kiemelni a kötetnek, mégpedig a formai kísérletezést, amit leginkább két novellában érhetünk tetten. Kleinheincz novellája leginkább a modernista tudatfolyamokra emlékeztet (talán a kevésbé radikális formáikra), elmosódnak a mondat és bekezdés határai, amire reflektál is a szöveg: „Hadarok, tudom, hogy hadarok, de el akarom még mondani az egészet”. (125) A nyelve miatt is sokkal sűrűbb a Szárnya alatt a meleg, mint a kötet többi szövege, ez az inventív narráció azonban könnyen vezethet frusztrációhoz a kevésbé türelmes olvasók esetében. A másik példa a kísérletezésre a Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe, ahol ízelítőt is kapunk a Juli által megtanulandó anyagokhoz kapcsolódó beugrókból és feladatokból (290, 300, 306–307, 311, 314). Ezekből a szemelvényekből nyilván mind nonszensz, de nagyon jól imitálják a tudományos nyelvet és fogalomhasználatot. (Hát igen, elsőre egy Erlang-eloszlás sűrűségfüggvényének, vagy egy Fourier-transzformáció levezetésének is körülbelül ennyi értelme van, mint ezeknek, de aztán rájövünk, hogy ez nem vicc, hanem számon kérendő anyag.) Ezek szerint nemcsak a matematika válhat irodalmi ihletforrássá (mint Ottliknál, Esterházynál),[38] hanem a Moskát által tanult biológia is.
(konklúzió) Az eddigi visszajelzések a kötetre általában pozitívak,[39] bár rendszerint hangsúlyozzák a szövegek nemcsak tematikus, hanem színvonalbeli heterogeneitását is, valamint megállapítják, hogy „inkább a weird áll jól a hazai szerzőknek”.[40] A magam részéről rendkívül élveztem minden novella egyedi világát, ugyanakkor a kritikámban igyekeztem feltérképezni a szövegek kapcsolatrendszerét is. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy lesz-e folytatása a Gabo részéről a kezdeményezésnek, vagy egyszeri és megismételhetetlen eseménynek bizonyul a kötet megszületése. Elégedetten teszem oda a Légszomjat Veres Attila Éjféli iskolák és Odakint sötétebbje mellé, de azért várom a folytatást.
[1] Nemes Z. Márió, Wirágh András: A halottak globálisan lovagolnak. Bevezetés a kortárs gótikus diskurzusokba, Helikon, 2020/2, 148–150.
[2] Nemrég az Alföld Online jóvoltából volt szerencsém elgondolkodni ezekről a magazinokról, amelyek sokat tettek a ’90-es évek magyar nyelvű fantasy alkotásainak kritikai kontextusba helyezéséért (és talán rehabilitációjáért), s megmutatták, hogy a kortárs magyar irodalomban milyen izgalmas konstellációk alakulhatnak ki a posztmodern próza és a spekulatív fikció alkonyzónájában. Somogyi Gyula: Spekulálunk, spekulálunk? Prae 2020/4., Tempevölgy 2020/4., http://alfoldonline.hu/2021/04/spekulalunk-spekulalunk/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[3] Indul a GABO új novellapályázata!, Gabo SFF, 2019. 10. 31., https://gabosff.blog.hu/2019/10/31/indul_a_gabo_uj_novellapalyazata (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[4] Rémségek könyve, szerk.: Böjtös Gábor, Fangoria Magyarország, Budapest, 2006.
[5] Tomasics József: Pickman öröksége — Grafikai pályázat, The Black Aether, https://www.theblackaether.com/2017/12/03/pickman/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[6] Böjtös Gábor – Tomasics József: A The Black Aether magazin és a Borzongás Horrormagazin novellapályázata, The Black Aether, https://www.theblackaether.com/2018/04/16/a-the-black-aether-magazin-es-a-borzongas-horrormagazin-novellapalyazata/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[7] Tomasics József: A mítosz elszabadul! — Cthulhu-mítosz novellapályázat, The Black Aether,,https://www.theblackaether.com/2019/02/24/a-mitosz-elszabadul-cthulhu-mitosz-novellapalyazat/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[8] Tomasics József: Grimmoire, avagy tündérporba kevert kozmicizmus, előszó a novellapályázathoz, The Black Aether, https://www.theblackaether.com/2020/04/04/grimmoire-avagy-tunderporba-kevert-kozmicizmus-eloszo-a-novellapalyazathoz/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[9] Tomasics József: Paganus, avagy pogány kultuszok, titkos társaságok és páholyok a Cthulhu-mítoszban — novellapályázat, The Black Aether, https://www.theblackaether.com/2021/01/10/paganus-avagy-pogany-kultuszok-titkos-tasasagok-es-paholyok-a-cthulhu-mitoszban-novellapalyazat/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[10] Indul a GABO új novellapályázata!,
[11] Készül az első magyar horrorantológiánk, Gabo SFF, 2020. 07. 01., https://gabosff.blog.hu/2020/07/01/a_legszomj_horrornovella-palyazat_eredmenyhirdetese (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.). Érdemes összevetni ezeket a számokat a The Black Aether, Borzongás, Cinegore pályázattal, ahol 130 pályamunkából 5 darabot tudtak azonnal kiválasztani, s további 12 szerzővel folytatták a közös munkát. Tomasics József: Novellapályázat eredményhirdetés és összefoglaló, The Black Aether, https://www.theblackaether.com/2018/11/21/novellapalyazat-eredmenyhirdetes-es-osszefoglalo/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[12] Sándor Anna: Miért nincs magyar horrorirodalom?, Könyves Magazin, 2021. 07. 08., https://konyvesmagazin.hu/nagy/legszomj_roboz_gabor_horror_interju.html (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[13] Készül az első magyar horrorantológiánk.
[14] A „válogatás minden esetben szubjektív, és olyan tényezők is befolyásolják, amiknek nincsen közük az adott novella minőségéhez (például, hogy vannak-e még más novellák erősen hasonló témával, megközelítéssel, nem épül-e több novella ugyanarra a mitológiai alapra).” Néhány gondolat a novellapályázatról, Gabo SFF, 2019. 07. 23., https://gabosff.blog.hu/2019/07/23/nehany_gondolat_a_novellapalyazatrol (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[15] Például Jae Nichelle veti fel ezeket a gondolatokat: „az írópályázatok fenntartják az irodalmi világ fennálló hatalmi struktúráit […]. De végül is ki dönti el, hogy mi a »jó?« Ki dönti el hány pályázó »nyerhet«? És ki nevezte ki azokat, akik meghozzák ezt a döntést?” Jae Nichelle: Writing Competitions — Are They Worth Entering?, Jae Nichelle Ghostwriting Services, 2021. 01. 07., https://www.jaeghosts.com/learn/writing-competitions-worth-entering (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[16] Pintér Bence: Milyen és mire jó a magyar fantasztikum intézményrendszere?, Spekulatív Zóna, 2017. 07. 25., https://spekulativzona.blogspot.com/2017/07/milyen-es-mire-jo-magyar-fantasztikum.html (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[17] Roboz a Könyvesmagazinnak adott interjújában is így fogalmaz, „a horror a nyolcvanas, érdemben inkább csak a kilencvenes évektől került be a magyar könyvkiadás érdeklődési körébe, és akkor is csak nagyon óvatosan, kevés szerzővel indult el a folyamat, leginkább a Valhalla Páholynak és a Szukitsnak köszönhetően. Az, hogy ezeknél a kiadóknál egyértelműen a sci-fi és a fantasy dominált, és a horror háttérbe szorult, szerintem a piaci igényekkel és a tulajdonosi preferenciákkal magyarázható”. Sándor Anna, Miért nincs magyar horrorirodalom?
[18] Nemes Z. Márió: Spekulatív hibridek. A magyar prózapoétika spekulatív mutációja a kétezertízes években, Prae, 2020/4, 27–40.
[19] Fekete I. Alfonz is hasonlóan ír a fogalomról a Helikonban: „a weird irodalom a fantasy, science fiction és horror különböző arányú összeolvasztásából életre hívott formátlanság, ami kisgömböcként kebelez be minden további, útjába kerülő műfajt.” Fekete I. Alfonz, New Weird, Helikon, 2020/2, 211.
[20] Fekete I. Alfonz, Betekintés a kortárs kispróza piacára I. — Világok névjegye, Próza Nostra, 2019. 05. 02., http://www.prozanostra.com/iras/betekintes-kortars-kisproza-piacara-i-vilagok-nevjegye (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[21] Sándor Anna: Simán lehetne Magyarország is horrornagyhatalom, Könyves Magazin, 2021. 07. 01., https://konyvesmagazin.hu/kritika/legszomj_gabo_horror_weird_novella.html (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[22] Néhány gondolat…
[23] Somoskői Beáta: A horror magyar árnyalatai. Interjú Roboz Gábor szerkesztővel, Kulter, 2021. 08. 27., https://www.kulter.hu/2021/08/interju-roboz-gabor-szerkesztovel (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[24] Sándor Anna, Miért nincs magyar horrorirodalom?
[25] Például „viszonylag gyakori volt a vidéki közeg, az otthon/ház/lakás mint helyszín használata, a lovecrafti hagyomány megidézése és a zsánerkeveredés jelensége is, és kevéssé meglepő módon visszatérő elem volt a szövegekben az alkoholfogyasztás.” Sándor Anna, Miért nincs magyar horrorirodalom?
[26] „Épp ez az eklektikusság nehezítette meg a novellák sorrendjének kitalálását, de hogy mi volt a szervezőelv, annak felfejtését inkább az olvasókra bízom, pláne, hogy olyan összefüggésekre is rájöhetnek, amelyekre én nem is gondoltam.” Somoskői Beáta, A horror magyar árnyalatai.
[27] Légszomj — Kortárs magyar horror- és weirdnovellák (szerk. Roboz Gábor) (2021), Cinegore, 2021. 07. 12., http://www.cinegore.net/en/2021/07/12/legszomj-kortars-magyar-horror-es-weirdnovellak-szerk-roboz-gabor-2021/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[28] Szente Ádám: A Légszomj remek indulás a magyar horrornagyhatalmi státusz felé, Roboraptor, 2021. 08. 02., https://roboraptor.24.hu/2021/08/02/legszomj-konyv-kritika/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.) és Sándor Anna: Simán lehetne…
[29] Készül az első magyar horrorantológiánk.
[30] Clive Barker: Vérkönyvek 1. Szex, halál, csillagfény, ford.: Nemes István, Lazi, Szeged, 2010, 13.
[31] Szente Ádám, A Légszomj remek indulás.
[32] Gaston Bachelard: A tér poétikája, ford.: Bereczki Péter, Kijárat, Budapest, 2011, 58.
[33] Andrew Hock Soon Ng: Women and Domestic Space in Contemporary Gothic Narratives: The House as Subject, Palgrave Macmillan, 2015, 1–2.
[34] Tomasics József: A horror hullámain hajózva — Roboz Gábor (szerk.): Légszomj, The Black Aether, 2021. 06. 20., https://www.theblackaether.com/2021/06/20/a-horror-hullamain-hajozva-roboz-gabor-szerk-legszomj/ (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[35] Moskát Anita: Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe — új novella a Légszomj antológiában, Moskát Anita írói blogja, 2021. 05. 10., http://www.moskatanita.hu/2021/05/bevezetes-sokvaltozos.html (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[36] Pintér Bence: Mitől retteg a magyar?, azonnali, 2021. 07. 14., https://azonnali.hu/cikk/20210704_mitol-retteg-a-magyar-ebbol-az-antologiabol-kiderul (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[37] Sándor Anna, Simán lehetne…
[38] Markó Anita: „A regény is A-halmaz”, Magyar Narancs, 2020. 08. 16., https://magyarnarancs.hu/sorkoz/a-regeny-is-a-halmaz-131508 (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).
[39] Somoskői Beáta, A horror magyar árnyalatai.
[40] Légszomj — A hazai horror reménységei, PCGuru, 2021. 07. 19., https://www.pcguru.hu/hirek/konyvkritika-gabo-legszomj/64344 (utolsó megtekintés: 2021. 09. 16.).