Kikötői Hírek — angol (2021. október 27.)

Hudácskó Brigitta: Kikötői Hírek — angol (2021. október 27.)

Amikor 2020 őszén David Sedaris amerikai esszéista megjelentette a The Best of Me [Eddigi legjobbjaim] című váltogatáskötetét az elmúlt három évtized általa legjobbnak ítélt írásaiból, a hír egyszerre töltött el örömteli várakozással és hitetlenkedő szörnyülködéssel. Mióta ugyanis először olvastam a Me Talk Pretty One Day [Majd egy nap beszélek én szépen] című, 2000-ben megjelent önéletrajzi esszégyűjteményét (amely igazi ismertséget hozott Sedarisnak), mindegyik utána következő kötetről azt gondoltam, hogy az képtelen lesz majd túlszárnyalni a Me Talk Pretty One Day zsenialitását, maró humorát és emberségét, mégis mindegyiknek sikerült. A The Best of Me pedig magyarázatot ad arra, hogy is lehetséges mindez.


David Sedaris életútja a banális és a rendkívüli legszerencsésebb keveréke: 1956-ban született New York államban, hat testvér közül másodikként, majd gyerekkorának nagy részét az észak-karolinai Raleigh-ben töltötte. Egyetemi tanulmányait többször félbehagyta majd újrakezdte, végül 1983-ban diplomázott egy chicagói művészeti egyetemen. Húszas évei során a vizuális művészetek és az amfetaminfogyasztás foglalkoztatták, mindkét területen mérsékelt sikereket ért el. Később alkalmi munkákból élt, többek között a New York-i Macy’s nagyáruház legendás karácsonyi részlegén dolgozott manóként a Mikulás mellett, ami meg is hozta számára az áttörést: bár nem manóként futott be jelentős karriert, az áruházbeli tapasztalatairól írt rádióesszéje, a „Santaland Diaries” [Mikulásföldi napló] olyan sikeresnek bizonyult, hogy a New York Times is megemlékezett róla. Sedaris ezután havi rendszerességgel lépett fel a rádiós legenda, Ira Glass műsorában a leghíresebb amerikai közszolgálati rádiócsatornán, az NPR-on, a Little, Brown, and Company pedig két kötetre szóló szerződést kínált neki. (Egyébként a „Santaland Diaries” esszét is tartalmazó későbbi kötet, a Holidays On Ice az egyetlen olyan könyv, amely magyarul is megjelent a szerzőtől, Karácsony jéggel címen.) További rádiós és könyves sikerek után Sedaris Franciaországba, majd pedig az Egyesült Királyságba költözött, valamint egy időre Japánba, amikor is úgy látta, egyedül így tud leszokni a dohányzásról. Idővel lemondott minden alkohol- és szerfüggőségéről, hogy azokat egyéb obszesszív tevékenységekkel helyettesítse (melyek jelenleg a szemétszedés és a gyaloglás), eladott több mint 12 millió könyvet, és évente legalább 6 hónapot utazik, hogy világszerte felolvasásokat tartson és író-olvasó találkozókon vegyen részt, az ott szerzett élményeket pedig beforgatja az éppen készülő kötetekbe és New Yorker-esszékbe.

David Sedaris (Harald Krichel fotója)

Sedaris receptje első ránézésre nem tűnik kiemelkedőnek: esszéi javarészéhez furcsa, de nem szélsőségesen bizarr családja, kissé zűrzavaros fiatalkora, párkapcsolata és úti élményei szolgáltatják a témát a kezdetek óta. Kivétel nélkül minden kötetében olvashatunk a szerző láncdohányos anyjáról, meglehetősen excentrikus apjáról, öt testvérével való viszonyáról, partnerével, Hugh-val évtizedek óta tartó kapcsolatáról és azokról a humoros, bizarr, vagy megindító interakciókról, amelyek az olvasók és Sedaris között zajlanak; ezen a téren semmi nem változott a Me Talk Pretty One Day óta. Adam Sean Greer, a New York Times kritikusa azonban tavaly mégis Sedaris eddigi legjobb könyvének minősítette a The Best of Me-t, azzal együtt is, hogy Greer (és maga Sedaris) saját bevallása szerint sem tökéletes válogatás az antológia. A tökéletesség helyett azonban azt kiválóan megmutatja, mi az, amit Sedarisban a legjobban lehet szeretni: azt az empátiát, amellyel korai köteteiben mások furcsaságai és gyarlósága felé fordult, és amelyet mostanra már saját magára is sikerült kiterjesztenie.

David Sedaris a The Best of Me előszavát azzal a megállapítással kezdi, miszerint ő nem az az ember, aki úgy jár-kel a világban, hogy különösebben odáig lenne saját magáért. Ez nyilvánvaló is minden kötetéből: Sedaris legnagyobb tehetsége abban rejlik, hogy a legvalószínűtlenebb alakok iránt képes részvétet ébreszteni az olvasóban, miközben valahogy saját gyarlóságát mindig rosszabb színben tünteti fel, mint bármit, amit mások elkövethetnek vele szemben. 2007-ben jelent meg például a „The Man in the Hut” [A kunyhólakó] című esszéje, amelyben egy idős francia szomszédjáról, Jackie-ről ír. Jackie és a szerző ugyanabban a kis normandiai faluban laktak egészen addig, míg Jackie egy időre börtönbe nem került, gyaníthatóan pedofil bűncselekmények miatt. Hazatérése után a falu várható módon kiveti magából Jackie-t, miközben a szerző azon morfondírozik, milyen jót tenne franciatudásának, ha ő maga is börtönbe kerülne, hiszen így rákényszerülne arra, hogy használja a nyelvet, amit a börtönön kívüli életében túl kényelmesen el tud kerülni. Sedaris nem moralizál és nem tör pálcát, még Jackie fölött sem, aki sokkal inkább tűnik együgyű öregembernek, mint olyan szörnyetegnek, akit a története alapján valószínűleg elképzelnénk. Az egyetlen ember, aki igazán nevetségessé válik ebben a történetben, az talán maga Sedaris, aki azért cseveg továbbra is Jackie-vel, mert a vele való kapcsolattartáshoz éppen elegendő a limitált franciatudása.

Ezzel szemben a 2013-as „Now We Are Five” [Most már öten vagyunk] című, szintén a New Yorkerben megjelent (és a The Best of Me-be is beválogatott) esszéje, míg nyilvánvalóan magán hordozza a Sedarisra jellemző önironikus jegyeket, már nem csak a mások botlásai és gyarlóságai iránt képes empátiát éreztetni. Tiffany húga öngyilkosságán, valamint sokszor hányattatott családi kapcsolataikon keresztül a szerző megengedi magának, hogy eljusson arra a konklúzióra: a családja, minden különcsége – és ezekből pedig van bőven – ellenére az egyetlen klub, ahová valaha is tartozni akar. Miközben idős apjával és testvéreivel egy tengerparti nyaralás során megpróbálnak megbékélni a ténnyel, mennyire kevéssé ismerték Tiffanyt (aki végrendeletében azt is megtiltotta, hogy bármely családtagja részt vegyen a temetésén), Sedaris hirtelen ötlettől vezérelve megveszi azt a tengerparti nyaralót, amelyre a családja évtizedek óta vágyott, a Tiffany életéről és haláláról szóló találgatások helyét pedig átveszi az arról szóló versengés, hogy ki tud vulgárisabb nevet találni az új háznak. Bár ebből az esszéből sem hiányzik a szokásos humor, Sedaris végre saját magával szemben is képes olyan nagyvonalú lenni, mint amilyen másokkal mindig is volt: olyan kicsinyes, értetlen és végtelenül megértő, amilyen az ember csak a legközelebbi családtagjaival lehet. Egy másik esszében kedvenc tokiói butikjáról értekezik, amelyben elmondása szerint minden ruha úgy fest, mintha brutális gyilkosságok áldozatairól húzták volna le őket („The Perfect Fit” [Tökéletesen passzol]), egy harmadikban pedig arról a több évtizeden és két kontinensen átívelő kutatómunkáról olvashatunk, amelyet annak szentelt, hogy Valentin-napi ajándékként beszerezhessen egy kitömött baglyot partnere, Hugh számára – de csak miután Hugh kénytelen volt számára megvenni egy 18. századi anatómiai modellt az emberi torok felépítéséről, ugyanebből az alkalomból („Understanding Understanding Owls;” [Megérteni a baglyok megértését]).

Az eddigi legjobb írások gyűjteménye azonban csak a visszatekintés egy részét képezi Sedaris számára: 2017-ben jelent meg a Theft by Finding [Ki mit talál, azé], egy 1977 és 2002 között írott naplóbejegyzéseiből szerkesztett válogatás, 2021 őszén pedig ennek folytatása, a 2003 és 2020 közötti bejegyzésekből gyűjtött A Carnival of Snackery [Nassolda-karnevál] is megjelenik. A naplóbejegyzések jó része lehet ismerős az elkötelezett Sedaris-olvasóknak, hiszen legtöbbször az ezekben lejegyzett anekdoták, megfigyelések, találkozások szolgáltak a későbbi esszék témájául. Ugyanakkor a naplókban folyamatában is látható az, ami a The Best of Me-ből egyértelművé válik: hogy az évek során hogyan fordul Sedaris figyelme az egyre kisebb és kisebb dolgok felé, mindig visszatérve a számára legfontosabb témához, a családhoz; illetve hogyan válik olyan íróvá, aki, ha nincs is túlságosan oda magáért, már nem csak nevetni tud saját magán.

Irodalom:
David Sedaris: A Carnival of Snackery: Dairies (2003–2020), New York, Little, Brown, and Company, 2021.
David Sedaris: Karácsony jéggel, Budapest. Konkrét Könyvek, 2004.
David Sedaris: Me Talk Pretty One Day, New York, Little, Brown, and Company, 2000.
David Sedaris: The Best of Me, New York, Little, Brown, and Company, 2020.
David Sedaris: Theft by Finding: Dairies (1977–2002), New York, Little, Brown, and Company, 2017.