Mindenütt jó, de a legjobb otthon?

Harold Pinter 1965-ös drámájából, a Hazatérésből Ascher Tamás rendezett előadást, melyet 2021. június 26-án mutattak be a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában.
 
A műfaját tragikomédiaként határozták meg, s bár a közönség egy része nevet, ez inkább a kínos feszengésből ered, és a befogadó értetlenségéről, tehetetlenségéről árulkodik, sem mint önfeledt szórakozásáról, ugyanis aminek a tanúi vagyunk, az minden abszurditása ellenére megdöbbentően, megrázóan tragikus.
 
A családtagok sokszor meg sem hallják a másikat, elbeszélnek egymás mellett. Az elvesztett ifjúsága miatt megkeseredett, korával, körülményeivel és rokonaival egyaránt hadban álló apa, Max (Gáspár Tibor), öccse, a sofőrként dolgozó, agglegény Sam (Harsányi Attila), középső fia, a behízelgő modorú, az erőszakban és mások megalázásában élvezetet lelő Lenny (Görög László) és a legfiatalabb fiú, az ökölvívó karrierről álmodozó Joey (Simon Zoltán), valójában az együttélés csapdájába esett, szeretetlenségben vergődő emberek, akik nem tudnak — vagy talán nem is akarnak — szembenézni sem önmagukkal, sem egymással. A nyelv, amin értenek, amit folyékonyan beszélnek, a brutalitás nyelve. Mindenkinek megvan a maga helye a közös téren belül (kinek egy fotel, kinek a konyha), még sincs lehetőség a visszahúzódásra, osztozkodni kell, közösek a feladatok, a titkok és a bűnök is. A félhomályba vesző, az évtizedek alatt lelakott, minden melegséget nélkülöző otthonba beleolvadnak a szereplők; a díszlet fakó tónusai és összevissza textúrái köszönnek vissza a jelmezeken (díszlet: Khell Zsolt; jelmez: Szlávik Juli / Szakács Györgyi). Kivételt képez a férfiak világába berobbanó egyetlen nő, a hat év távollét után hazatérő legidősebb gyermek, Teddy (Fandl Ferenc) felesége, Ruth (Szirbik Bernadett), aki a semleges színű ballonkabátot és fürdőköntöst püspöklila ruhára cseréli.
 
A családon belüli érzelmi és hatalmi viszonyok, kapcsolati dinamikák a címbéli hazatéréssel bontakoznak ki. Teddy hiába teremtett magának szép, tartalmas, kielégítő életet Amerikában, ahol filozófiaprofesszorként dolgozik és három gyermeket nevel, Angliába visszatérve egyértelművé válik, mennyire vágyik az apja jóváhagyására, elismerésére, s legfőképpen szeretetére, amelynek érdekében képes még a házastársát is feláldozni. A Hazatérés egyik témájának, nagy kérdésének kétségtelenül azt tartom, hogy vajon az emlékek megszépülését az idő múlásának vagy azoknak az élethazugságoknak tulajdoníthatjuk-e, amelyeket magunknak teremtünk, hogy el tudjuk viselni az életünket?
 
A párbeszédekből és a süket fülekre találó monológokból egy verbálisan és fizikailag egyaránt bántalmazó apa és egy legjobb esetben is ellentmondásos anya képe rajzolódik ki. Ezt a mintát viszi magával a három fiúgyermek, ez határozza meg, hogyan viszonyulnak a másik nemhez. Jessie hol csodálatos feleségként és édesanyaként, a család gerinceként tűnik fel, hol romlott, visszataszító némberként; ami rá igaz, vonatkoztatható a többi nőre is — vagy szent, vagy kurva, sőt az is lehetséges, hogy egyszer ez, máskor amaz. Ebbe a közegbe csöppen bele Ruth, aki fotómodellből lett Teddy felesége és gyermekeinek anyja, egyben az egyetem társasági életének közkedvelt alakja, vagyis benne is összemosódnak a gondoskodó, anyai és a kihívó, szexuálisan túlfűtött tulajdonságok, jellemvonások. Már a puszta jelenléte provokáció. Mindenkiből kivált valamit, reagálnak rá, nem tudnak elmenni mellette szó nélkül. Ruth pedig mindig azt a szerepet ölti magára, amit elvárnak tőle, olyan színben tűnik fel, amilyenben látni akarják: megérkezésekor tartózkodó, elegáns hölgy, ám később könnyedén átvált az incselkedésre, nem csak a férfiak prostituálják, ő is áruba bocsátja magát. Nem másoknak kiszolgáltatott, védtelen áldozat, hanem a helyzetet jól felmérő, önös érdekeivel számoló „üzletasszony”, aki pontosan tudja, kire, mikor, milyen hatást gyakorol, és kezében tartja az irányítást. Szirbik Bernadett képes arra, hogy még a legcsábítóbb pillanataiban is megőrizze a ridegségét, azokban a jelenetekben is felülemelkedjen a férfitársaságon, amikor a legsebezhetőbbnek gondoljuk.
 
A legmegfoghatatlanabb személyiség mégis Teddy; a családja felé megalapozatlan jóindulattal forduló férfi Fandl Ferenc ábrázolásában mindössze az események tétova szemlélője. Kivándorlás és értelmiségi karrier ide vagy oda, újra belegabalyodik az otthon fojtogató kötelékeibe, nincsenek meg az eszközei, sem az akarata, az ereje, hogy megóvja azt, ami az övé, a többiek különösebb erőfeszítés nélkül gyűrik le. Simon Zoltán nagyra nőtt gyerekként jeleníti meg Joeyt, aki Ruth bűvkörébe kerülve csak magának akarja a nőt, s az erotikán túl felfedezi benne a kötődés lehetőségét, az életéből teljességgel hiányzó gyengédséget is. A színdarabot domináló Maxet és Lennyt eljátszani hálás feladat — Gáspár Tibor és Görög László a tőlük megszokott színvonalat hozzák. A családfő a régmúlt hamis dicsőségét zengi unalomig, miközben dörzsölt bűnöző fia egyre inkább átveszi tőle a stafétabotot. Valódi játszma — amelynek tétje van, és kimenetelét nem lehet előre megjósolni —, közte és Ruth között zajlik. Harsányi Attila izgalmas választás a valós koránál jóval idősebb nagybácsi szerepére, higgadt, mértéktartó játékát jó nézni.
 
Az előadás feszültsége inkább az alapanyagból ered — a karaktereket, konfliktusokat leíró szavak szintjén mutatkozik meg —, kevésbé a rendezésből. A színészek mintha tartanák a távolságot, ezzel fokozva az elidegenítő hatást, s teret engedve a homályosnak, a bizonytalannak, a félmondatok, hallgatások, szünetek mögött kétértelműséget, többletjelentést sejtetve. Az alkotók ezáltal is munkára fognak bennünket, ha ők vissza is húzódnak, mi nem tehetjük meg ugyanezt.
 
Bár annyiféle ok létezik a színházlátogatásra, ahány előadás és néző van, mégis azt mondhatjuk, a Hazatérés a művészet legelemibb, leglényegesebb funkcióit tölti be: megrázza valóságunk alapjait, kérdéseket tesz fel, ám azokat nem feltétlenül válaszolja meg, ugyanis egy lelki folyamat elindítása sokszor fontosabb, mint annak lezárása.
 
 
MAX: GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas, Érdemes művész
LENNY: GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
SAM: HARSÁNYI ATTILA Jászai-díjas
TEDDY: FANDL FERENC
JOEY: SIMON ZOLTÁN
RUTH: SZIRBIK BERNADETT
 
Fordította: HAMVAI KORNÉL
 
Díszlet: KHELL ZSOLT Jászai-díjas
Jelmez: SZLÁVIK JULI / SZAKÁCS GYÖRGYI Kossuth- és Jászai-díjas
Dramaturg: LŐRINCZY ATTILA
Zene: KOVÁCS MÁRTON
Ügyelő: EGYÜD TÜNDE
Súgó: FEKETE ZSOLT
Rendezőasszisztens: PERÉNYI LUCA
 
Rendező: ASCHER TAMÁS Kossuth-díjas, Érdemes művész