Fulladásos fellélegzés

Klajkó Dániel kritikája Halász Rita: Mély levegő című könyvéről (Jelenkor kiadó) a legutóbbi Műútból.

Az írás, az írói mesterség tanulhatóságával kapcsolatban felmerülhetnek kétségek, ugyanakkor hazánkban is egyre népszerűbbek a kreatívírás-kurzusok vagy a különböző írószemináriumok, és ami még bizonyos, hogy Kukorelly Endre pokoli jó szépírótanár lehet. Három remek fiatal szerző (Bakos Gyöngyi, Halász Rita és Harag Anita) is az ő szemináriumán tűnt fel írásaival, majd a Független Mentorhálózat keretein belül a kortárs irodalom neves szerzői, irodalmárai csiszolták tovább a tehetségeket. Mára mindhárman elmondhatják magukról, hogy az első kötetmegjelenésük után járnak. Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötete 2020-ban a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat is elnyerte, és a szerző számos egyéb kitüntetésben, ösztöndíjban is részesült. Halász Rita Mély levegőjét pedig felfokozott várakozás övezte az irodalmi szcénában, hiszen az Alföld, a Jelenkor, a Tiszatáj lapszámaiban publikált novellák, részletek egy már kiérlelt, jól működő, sajátos hangú prózavilágot, s egy kész író képét tükrözték.

Halász Rita prózájával először a FISZ-tábor egy szöveggondozó foglalkozásán találkoztam. Mély nyomot hagyott. Ha igazan őszinte akarok lenni, irigyeltem a mondatait, már akkor, abból az egy részletből. Annyira természetesek voltak, semmi görcs, az írni akarás szándéka nem érződött rajtuk, mintha a mondatok maguktól kerültek volna a papírra, ahogy felolvasta őket. Feszesek voltak, akárcsak az a popsi, amiről szó volt a részletben. Most pedig kézbe vehettem az első kötetet, végigrágtam, többször is. Irigykedek-e még? Igen. Halász Rita stílusa továbbra is magával ragadó. Németh Gábor találóan, Halász egyedi és egységes hangját kiemelve mutatta be a szerzőt a Litera oldalán: „Sokaknak több kötet kell, hogy igazán a saját hangjukra találjanak, ő a kezdettől másokéval összetéveszthetetlen írásokat publikál, mintha az első könyveit a fiókban rejtegetné.”1 A Mély levegő egyik nagy kvalitása éppen az egységes megszólalásban keresendő. A nyelvezet természetessége; a mondatok pulzáló ritmusa — ahogy halad rajta a szem — továbbra is egy remek írói praxist sejtet. A homogén, végletekig húzott nyelv, a „jeges szubjektivitás”,2 az olykor humorosan fájdalmas elbeszélői hang pedig egy jelentős problémát emel fikciós világának középpontjába: az abúzust, a családon belüli erőszakot és kilépési kísérletet egy dominancián alapuló párkapcsolatból.

Ugyanakkor a Mély levegő minden pozitívuma ellenére sem tudok egyetérteni Kőrizs Imre decemberi, a Magyar Narancs irodalmi sikerlistájához fűzött megjegyzésével, miszerint „Halász Rita könyve jobb, mint a helyezése: ott a helye a három előbbi fikciós próza között”.3 Egy igazán nagy problémám van a regénnyel, ami az eddigi kritikai szólamoknál negatívabb tónust kölcsönöz jelen írásnak, hogy a Mély levegő túl kevés teret ad az olvasó értelmezési szándékának, túlmagyaráz. Ha metaforikusan akarnám megfogalmazni, és ehhez a szöveg motívumkészletét is felhasználni, akkor azt mondanám, míg a kötet narrátora, Vera a történet végére levegőhöz jut és fellélegzik, addig az olvasó egy kicsit belefullad.

Az eddigi recepcióban elő-előkerült, illetve a szerzővel készült interjúkban vagy a Margó Irodalmi Fesztivál bemutatóján is taglalták a kötet egy kirívó pretextusát, a borítóját. Ezen Samantha French Breakthrough II című képe látható, melyen egy nő épp a vízfelszínre bukik levegőért vagy a levegővétel után merül a víz alá. E kétértelműség a kötet narratívájával együtt egy olyan szemantikai mezőt alkot, amely szintén a történet elbeszélője, Vera helyzetének kettősségére figyelmeztet: ő is épp egy bántalmazó kapcsolatból igyekszik kilábalni, levegőhöz jutni, de úgy is értelmezhetjük e kilépési kísérletet, hogy a férj, Péter elhagyásával, a válással egy még nehezebb, a szétcsúszással fenyegető egzisztenciális időszak következik be Vera életében. (A regény végeztével az első olvasat tűnik a kielégítőnek.) Hiába illeszkedik e túlságosan is szuggesztív vizuális elem pontosan a textus jelentéshorizontjához, és működik szemantikai sorvezetőként, az én esztétikai ízlésemnek vagy olvasói elvárásomnak ez túlontúl kijelöli, milyen irányba mozdítsa interpretációs étvágyát. E neuralgikus pont, mármint a túlbeszélés és az értelmezési lehetőségek túlhangsúlyozása, a narrátor, Vera szólamaiban is tetten érhető.

Szignifikáns eleme a Mély levegőnek a történetmondás, hiszen az elbeszélő gyakran mesél a két gyerekének, és maga a narratíva egésze is felfogható egy anya hosszú „meséjének”. Az egyik ilyen alkalomkor, A kis hableány elbeszélésekor is könnyen konzisztens kapcsolat állapítható meg a mese és Vera élethelyzetével, hiszen elnyomott félként kényszerül egy ideig e párkapcsolatba, de ezt a kapcsolódási pontot felesleges még Verának egy megjegyzéssel az olvasó tudtára adnia: „A kis hableány elvette a varázsitalt, szólni sem szólhatott, mert se beszélni, se énekelni nem tudott többé. Anya, folytasd! Miért sírsz, anya? Mert hülye! Annyira hülye. Anya, ne beszélj csúnyán! Butaságot csinált. Nem volna szabad lemondania a hangjáról. Nem ismeri a királyfit, csak megtetszett neki. Ne sírj, anya, a végén őt választja a királyfi, láttam a tévében. Akkor sem volna szabad lemondania a hangjáról.” (84) Egy másik szöveghely, ahol szintén ebbe a hibába esik a Mély levegő, amikor a pszichológus elmagyarázza a narrátornak, hogy férje, Péter az erőszakosságra való hajlamot, a dominancián alapuló interperszonális viszonyt az otthoni mintából teszi sajátjává. Pedig a könyv egyik erőssége, hogy Vera családjában nagyon részletesen mutatja be, milyen szülői mintákat lehet átvenni. Gondolok itt akár az elbeszélő családi hátterére, ott is történt egy válás, illetve Vera édesanyja is kis hableányként élt férjével. Az olyan túlmagyarázások is zavarónak hatnak, mint a narratíva legelején, ahol a takarítás és a rendrakás mint az egzisztenciális bizonytalanság leküzdése tételeződik, de ezt is még aláhúzza magyarázatával az elbeszélő: „Nyavalygok, hogy nem kellett volna eljönni, innen egy óra az óvoda, nincs pénzem, nincs munkám, a lakás ragad a kosztól. Itt biztonságban vagy, válaszolja. Csak rendet kell tenni és kitakarítani. Azt viszont már nem lehet rendbe hozni. Az csak illúzió.” (7)

A Mély levegő narratívája, egy olvasati opcióként, úgy is szemlélhető mint egy önbizalmat, magabiztosságot vesztett anya kísérlete az önmagunkba vetett hit újrafelfedezésére. Vera egy olyan párkapcsolatból menekül, ahol Péter dominanciája érvényesül közös életük minden szegmensében. Szépen jeleníti meg a kötet, hogy ez az uralmi pozíció hogyan is működik a feleség szemszögéből. Az egyik legsikerültebb szöveghely, amely többször is visszatér, a nyelvi kioktatás: „Ha továbbra is így esik a hó, nem tudunk felmenni a hegyre. A hó hullik, csak a proli pestiek mondják, hogy esik. Péter hangja visszhangzik a fejemben.” (5) Szintén remek jelenet, amikor Vera nem hallgat férjére, és nem megy át a piroson a nagyobbik gyerekkel, erre a hatalmi pozícióján esett csorbaként tekint Péter. És a valódi fizikai erőszakot taglaló részeket még csak nem is említettem. Vera életében az irányító szerepkört mindig is a férje töltötte be, és egyben korlátozta is őt. Ez csak erősíti azt a jelentésmezőt, hogy a szövegtérre úgy tekintsünk, mint visszahódítási kísérletre, melyben az elbeszélő is újra cselekvő személyként tud funkcionálni, ő is irányító szerepkört tud betölteni. Idekapcsolható a kötetben akcentuált légzés- és úszásmotívum is. Nem véletlen, hogy a Mély levegő a biztosan, a kiszámíthatóan vezető apa képével indítja a regényt: „[…] lassú tempóban haladunk. Szeretem, ahogy vezet, egyenletes ritmus, nincsenek hirtelen mozdulatok”. (5)

A férjtől való elköltözés után, az eddigi irányító, fix orientációs pontot képviselő személy mellett Vera édesapja újra vezetőként tűnik fel egy pillanatra. Ehhez társítható a narrátor rossz és határozatlan orientációs képessége. Ennek a bizonytalan képességnek a szerves énképbe épülése Péternek is köszönhető: „Koncentrálni kell. Merőlegesek és párhuzamosok, házak, utcák, nem bonyolult. Minden eszközöm megvan, hogy eljussak a célig. Á pontból bébe, semmi egyéb, a köztük lévő teret kell bejárni. Egy utcát előre, jobbra be, a másodiknál balra. Öt perc az egész… Idegen utcanév. Nem tudom, hol vagyok, nem emlékszem, hogy bekanyarodtam vagy egyenesen jöttem. Nézem a térképet, magamban hallom Péter hangját, mit bénázol már, te szerencsétlen. Sosem tudtam tájékozódni. Ha Péter megkért, nézzem az utat, eltévedtünk.” (42) A férj határozott, vezetői kvalitásait tovább erősítik azok a szöveghelyek, melyek az ezermester oldalát firtatják, vagy amikor valami nem jut eszébe Verának, és ezt azzal nyugtázza, „hogy Péter biztos tudná”. (44) Az ebből következő nyomás, az egzisztenciális lehetőségek elnehezülése, a házasságból történő kilépés és az egyedüli gyereknevelés realizációjaként is értelmezhetjük az elbeszélő levegővételi nehézségét: „Próbálok nagy levegőt venni, nem sikerül. A mellkasomon ül valaki, Inkább két kézzel tenyerel.” (59) Vagy: „Hosszú, mély levegővétel kellene, egyenletesen, könnyedén feltölteni a mellkasomat.” (66) (Az elakadó levegő szemantikáját egyébként még bővíti Vera szüleinek a kapcsolata, mely szintén fojtogató légkörű.)

A szöveg egy későbbi pontján a megoldás, vagyis a magabiztos, cselekvő én visszanyerése helyett megjelenik a menekülés, másképpen: a levegővételt helyettesítő cselekvés, a kokainozás. Márk, aki a kokaint megismerteti a narrátorral, a szex miatt kerül az életébe, és egy elodázási lehetőségként tételeződik, ami késlelteti Verának a magabiztos, független önképének a visszanyerését. Miközben, természetesen, amikor a nő azt kérdezgeti tőle, hogy szereti-e a férfi, akkor az is az önképre vonatkozó megerősítési kísérletként szemlélhető. Az úszás motívuma úgy bővíti tovább ezt az olvasatot, hogy az anya által javasolt cselekvés, az úszás a haladás, az előrejutás ideáját kelti. A kritika egy korábbi részénél már említettem, hogy a szöveg zárlata a kilábalás, a levegőhöz jutás, a megmenekülés lehetőségét tematizálja. Ezt éppen az úszás mechanikájának a részletes leírása, a valahonnan valahová tartó mozgás képzete adja: „[…] lélegezz könnyedén, orron be, szájon ki, jobb láb előre, bal láb előre, jobb, bal, lazíts a csípődön, engedd bele a tested, suhanj, vállakat le, a tenyeredet fordítsd befelé, hogy kisebb legyen az ellenállás, mintha úsznál. Egyenletes ritmusban haladok.” (196)

Talán úgy tűnhet, pálcát törtem Halász Rita első prózakötete fölött, de ez koránt sincsen így. Az általam problematikusnak titulált értelmezési lehetőségek korlátozása, a túlbeszélés szövegjellemzője mellett számos kvalitása említhető a műnek. A Mély levegő kiemelkedő részének tartom az egyedülálló anya és a gyerekek nehézségeit taglaló szöveghelyeket: „Gyónom a mindenható Istennek és neked, lelkiatyám, hogy legutóbbi gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el. Meg akartam ütni a gyerekeimet. A fejüket megfogni és beleverni a falba.” (24) Nagyon izgalmas, ahogy a regény a család és legfőképpen Vera valláshoz fűződő kapcsolatát tárgyalja: ahogyan a házasság szentsége viszonyul a megcsaláshoz, a váláshoz, a bűnhöz; ahogyan az átalakított imaszövegek a textus részei lesznek; vagy a remek bírósági tárgyaláson vizionált különös ítélőszék. Kapcsolatot lehet felfedezni a házassági kötelékből való kilépés és az identitásra való rákérdezés között: „Lehetséges ez? Kivel éltem eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?” (56) Ez pedig ott más környezetben, de hasonló kérdésekkel, Simone de Beauvoir és Elena Ferrante egyes szöveghelyeit idézheti fel. A remek stílust pedig már a kezdésben agyondicsértem, azonban amíg Vera az egyre terheltebb egzisztenciális légkörben, addig az olvasó a szűkös interpretációs lehetőségek között érzi magát levegő nélkül.

 

1 Németh Gábor: A szenvtelenség szenvedélye, Litera, 2017. december 17., elérhető ITT. 

2 Uo.

3 Kőrizs Imre: A gyógyulás csalóka jelei, Magyar Narancs, 2020. 32. évf. 49. sz. Halász Rita regénye egyébként a hetedik helyet foglalta el a listán. Olyan prózakötetek szerepeltek előtte, mint Kis Tibor Noé Beláthatatlan táj című regénye, Jenei László Bódultakja és Jászberényi Sándor Varjúkirály című elbeszéléskötete.