1 | Bonctan
Bemetszi a bőrfelszínt, gondolatai élével
eret keres, miben az érzés még szirupos, ásványkincsekben gazdag
szökésvonal, ahol a vérkeringés összeomlását követő eliszaposodás
még nem ért véget; zárványokat keres, találkozóhelyeket, ahol a testen belüli,
de nyílt létezésnek még tétje
és hatalma van.
2 | Bonctan
Nyitottnak kell lenni, tudja, ez az imperatívusz
minden vérzékenynek a végítélettel azonos.
A végesből, az emberi formából a végtelenbe-érkezést jelenti, mikor is a tér
a nyitást követően megtöbbszöröződik,
a szövet kitágul és lassúd ereszkedésbe kezd, alákap
a napszél, és az érzések szangvinikus tánca körbelengi
a merev formát, amit ez az alvadó pára végső soron megszáll,
ápol és felold.
3 | Megfelelő kórkép
A beteg test saját környezetével válik hasonlatossá,
mikor a külvilág entitásaihoz folyamodik segítségért.
Aminthogy a lepedő szövete felissza a váladékot, egy új,
eddig ismeretlen szövetség köttetik a terméketlen tisztaság
és az elemi burjánzás között.
Az undor, erre a természetellenes folyamatra való sajátságosan
emberi válasz olyan,
melyet mások is éreznek a terpeszkedő kifejezések láttán:
az azonosulás ígéretének teljes holdfogyatkozása.
Célja világos, mert nem remeghet a kéz,
mikor a megfelelő kórkép kiválasztására kerül sor.
Versek
Söveges Dávid versei a legutóbbi Műútból