Szkárosi Endrét, a Mészöly Miklós Egyesület ügyvezető alelnökét Kelemen Pál kérdezte Mészöly irodalmi és szellemi hagyatékáról, valamint a kultuszápolás lehetőségeiről és szükségességéről az író közelgő 100. születésnapjának alkalmából.
Kelemen Pál: Beszélgetésünknek kettős apropója van. Az egyik az, hogy július elején gyors egymásutánban két rendezvényt is tartott az Egyesület. A másik az, hogy 2021-ben ünnepeljük Mészöly Miklós 100. születésnapját. Milyen jellegű rendezvények voltak a júliusi események, és van-e közük a centenáriumi készülődéshez?
Szkárosi Endre: Természetesen mindkét eseménynek van köze a közeledő emlékévhez. Az első, a Mészöly életében — Szekszárd és a Városmajor utca mellett — legfontosabb helyszínt jelentő Kisorosziban rendszeresített, A hely szelleme című rendezvénysorozatunk 7. darabja, egyrészt a mészölyi szellemiségnek a félig-meddig magánkommunikációkban felvillanó aspektusait, másrészt a sziget-térségnek (konkrétan a Szentendrei-szigetnek és környékének) magán- és közegzisztenciális folytonosságát, s egyben változásait járta körül — meglepő érdeklődés mellett. A második, a Petőfi Irodalmi Múzeumba allokált, de videócseten Szegeden és Nyíregyházán át Marosvásárhelyig kiterjesztett munkaértekezlet, amelyen elsősorban Mészöly-díjat nyert íróbarátainkat szólítottuk meg, és amely a centenáriumi év lehetséges céljait tárgyalta, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok kiosztását kezdte meg. A két eseményről egyébként tudósított a litera.hu is egy írásos beszámoló (Gregor Lilla: „Ő a fehér papírt szerette”, 2020. 08. 30.), valamint egy podcast (Mészöly, Kisoroszi, a víz és a homok régen és ma, 2020. 07. 24.) formájában.
KP: De kezdjük mégiscsak az elején: mióta dolgozol a Mészöly Miklós Egyesület elnökségi tagjaként? Melyek voltak azóta a legfontosabb feladatok és kihívások, amelyeket el kellett végezni, illetve amelyekkel szembesült a vezetőség vagy szembesültél személy szerint Te?
SzE: 2012 januárjában, a mindig az író születésnapjához időzített szekszárdi Mészöly-napon részesültem Mészöly-díjban, melyet 2011-ben megjelent, Egy másik ember című „eszmélkedéstörténeti emlékiratom”-ért (Orpheusz, 2011) kaptam. Ekkor kerültem szorosabb kapcsolatba a Mészöly-hagyatékot gondozó Egyesülettel, és figyeltem fel arra, milyen irgalmatlanul nagy, többnyire kihasználatlan szellemi és szervezeti potenciál van a Mészöly-örökség kezelésében. Miután Mészöly munkássága a 20. század második felének talán legmeghatározóbb írói életművét hozta létre, amely az új magyar irodalom alakulásában és további kibontakozásában is döntő szerepet játszott, a legtágasabb nyelvi, történeti, poétikai kontextusainak a felmérése, elemzése és továbbgondolása a mai magyar irodalom egészére nézve meghatározó jelentőségű lehet. Ezért egyrészt az Egyesületnek az ígéretes indulás évei után kissé szétesett szervezeti életét kellett „rendbe tenni”, felfuttatni, a működés fenntartható folyamatait kidolgozni és képviselni, továbbá fokozni a Mészöly-hagyomány aktív jelenlétét, és támogatni annak különböző újraértéseit az irodalmi élet gyakorlatában. Ezekben az összefüggésekben rengeteg dolog történt: például a legkiválóbb Mészöly-kutatók bevonásával elindítottuk a Miklós-nap körüli Mészöly-konferenciákat a Petőfi Irodalmi Múzeumban, szekszárdi barátainkkal — Szekszárd Város és a Pad Egyesület támogatásával — pedig útnak indítottuk a Szekszárdi Magasiskola Íróakadémiát és Írótábort. Erre azért vagyok különösen büszke, mert remek infrastruktúrával, ugyanakkor a legkiválóbb írók, költők, irodalomtörténészek, szerkesztők és irodalomszervezők bevonásával az íróképzés-túltermelés közepette is valóban „iskolát teremtettünk”. Olyan ifjú írók indultak itt útnak, mint Harag Anita, Vonnák Diána, a kiemelkedően tehetséges — de mostanában sajnos ritkábban jelentkező Jobb Boróka —, továbbá Rédl Zóra, Halász Rita és mások. Nagy munkával létrehoztuk a meszolymiklos.hu honlapot, amelyen végre összefutnak az életművel kapcsolatos információk, adatsorok, szereplők és kutatások. Kisorosziban is gondunk volt a hetvenes–nyolcvanas évek nagy, Mészöly körüli irodalmi rajzásának újragondolására A hely szelleme című, egy tavaszi és egy őszi alkalommal megrendezett szimpozion keretében. Mindezekben kollégáim mellett főleg több évtizedes irodalom- és kultúraszervezői tapasztalataimra és kapcsolatteremtő képességeimre támaszkodhattam. Meg persze — és alapvetően — a mészölyi hagyaték irgalmatlan súlyára és kivételes (nem feltétlenül hivatalos) elismertségére, továbbá a mészölyi magatartásminta nem szűnő vonzására.
KP: Változott az utóbbi időben az Egyesület profilja és/vagy tevékenységi köre? Vannak egyelőre meg nem valósult terveid vagy álmaid az Egyesülettel kapcsolatban, amelyekről nem szívesen mondanál le?
SzE: Nem, a profilunk és ebből fakadó tevékenységünk ugyanaz: a Mészöly-hagyaték gondozása, és ennek szellemében a Mészöly-kultusz ápolása, amelyet viszont a Mészöly után kibontakozott, kortárs magyar irodalom kontextusainak vizsgálatával, olykor ébresztésével teszünk. Vagyis az egészet esélynek tekintjük a komplex irodalmi–szellemi autonómia megvédésére és fejlesztésére, valamint társadalmi hatékonyságának újraélesztésére. Nem álom, hanem terv a Mészöly-centenárium méltó megünneplése, lehetőleg állami emlékév keretében. Az ünneplés nem üres és formális ceremónia-sorozatot, hanem folyamatos, kemény munkát jelent: a közelmúlt és a mai magyar irodalom állandó és változó kérdéseinek, működési modelljeinek, poétikáinak és szakmai–közéleti felelősségvállalásának vizsgálatát és megismertetését.
KP: Miből tartja fenn magát az Egyesület? Kik támogatják és milyen eszközökkel? Kik és milyen státuszban látják el az alapvető egyesületi feladatokat?
SzE: Az Egyesületet Polcz Alaine rendkívül gondos és okos, egyben módszeres előkészítő munkája hívta életre nem sokkal Mészöly halála után. Olyan segítőtársai voltak, mint Dornbach Alajos ügyvéd, volt országgyűlési képviselő vagy Pócs Margit Szekszárd Város Önkormányzatánál, a jól ismert és sokoldalú irodalomtörténész, Szörényi László, aki ma az Egyesület elnöke, vagy a néhai Fogarasi Miklós. Alaine gondoskodott arról is, hogy nem nagy, de érdemi tőkével induljon az Egyesület tevékenysége, amely — ha fel nem éljük — a hosszú távú működés garanciája lehet. Azt, hogy ne éljük fel, a folyamatos szakmai tevékenységekhez kapcsolódó bevételek és a jogdíjak biztosíthatják, persze megfelelő gazdálkodás mellett. Minél állandóbb és intenzívebb egy Egyesület tevékenysége, annál jobban képes bizonyos — természetesen kicsi — bevételeket generálni, a mi esetünkben a megfelelő kultuszápolás és hagyatékgondozás esetén a jogdíjak is jobban csordogálnak, mintha csak ülnénk ölbe tett kézzel. Ez az aktivizmus segít bennünket abban is, hogy egyes projektjeinkhez pályázati támogatást is találjunk, elsősorban természetesen az NKA-ét. Egyesületünk elnöke Szörényi László, tiszteletbeli elnöke Jankovics József, én ügyvezető alelnök vagyok. Van egy háromtagú elnökségünk: Nagy Boglárka, aki a Jelenkor Kiadónál a Mészöly-életmű kiadását gondozza, Ódor János, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója (s egyébként a Mészöly-hagyaték tárgyi része itt, az Irodalom Háza — Mészöly Miklós Múzeumban található), valamint az Egyesület egyik alapító tagja, Baranyai László író. Munkánkat megkönnyíti és lelkesíti, hogy az utóbbi időben olyan kiváló fiatal írók, kutatók és irodalomszervezők kapcsolódtak be munkánkba, mint Szolláth Dávid, Márjánovics Diána, H. Nagy Boglárka vagy Vásári Melinda, akik új lendületet adtak munkánknak, különös tekintettel a centenáriumi évre. Velük, de már korábban is kialakult egy jól működő, eseményenként összehívható csapat, amelynek magját a Mészöly-díjas írók adják (lásd az említett honlapot), vagy az olyan régi barátok — és kiemelkedő írók —, mint Kukorelly Endre vagy Tóth Krisztina, és ne feledkezzünk meg a kiváló fotóriporterekről, T. Balogh Lászlóról és Teknős Miklósról sem. További nyereség, hogy Szekszárd városa, vagyis az Önkormányzat, valamint a már említett Pad Egyesületben tömörülő barátaink régóta tevékeny részesei sikereinknek, amiként a Kisorosziban több éve folyó rendezvénysorozat is a községi Önkormányzat, a mindenkori polgármester és Futaki (Horog) József helytörténész támogatásával lehet eredményes. A mészölyi életmű zseniális megnyilatkozása korunk egyik kulcskérdésének, az ún. glokalitásnak, vagyis az egyetemes összefüggéseiben látott helyi jelleg megélésének, megőrzésének és alakításának. Ebben a hagyaték-hagyományban az említettek mellett kiemelkedő jelentőséggel bír Pécs is, az írót elindító „pannon” város, amely mindig egyfajta aktív szellemi menedéket jelentett Mészöly számára. Pécs városa, a Jelenkor folyóirat, a Thomka Beáta által alapított irodalomtudományi doktori műhely és más fontos szellemi pontok bizonyosan a főszereplők között lesznek a centenáriumi évben.
KP: Hogyan látod az egyesületi forma helyzetét a mai Magyarországon? Van szerepe az egyesületeknek, főleg a kulturális egyesületeknek a társadalmi élet szervezésében? Lehetne több vagy kevesebb? Külföldi (közép- és nyugat-európai) viszonylatban hogyan látod a magyar egyesületi élet jelentőségét? Össze lehet hasonlítani a környező országok helyzetével a magyar helyzetet?
SzE: Mindennek van árnyoldala, így a szervezeti élet különböző formáinak is. Az egyesületi forma árnyoldala a „fogjuk meg, és vigye, aki tudja, én most kivételesen nem érek rá” szemlélet kényelme, az ebből fakadó impotenciál és szétesés-közeliség. Nagy előnye viszont ugyane tőről fakad: ha sikerül inspirálni, mozgósítani előbb a közelállókat, később a szimpatizánsokat, sőt akár a szakmabelieket is, akkor hihetetlen szinergiák szabadulhatnak fel. Az egyesületi forma mellett az alapítványi működés, a társasági vállalkozási formák lehetnek még működésképesek: előbbi, ha jó kézben van, hatékonyabb tud lenni, mint a minimum tíz taggal és sok formai kritériummal bíbelődő egyesület, viszont kevesebbet képes meríteni a szubjektív energiákból. A külföldi működési modellekre szinte semmi rálátásom nincs, de ott úgyis mások a társadalom kulturális mechanizmusai, a társadalmi részvétel formái és morálja. Az egyesületi formában az öntevékenység a fontos: az ilyen civil részvételi formák sok kulturális érték elsüllyedésétől mentik meg a jelen általában egydimenziós kulturális emlékezetét.
KP: Mikor mondanád azt, hogy sikeresen működik a Mészöly Miklós Egyesület? Mennyi és milyen rendezvény, kiadvány, mekkora elért célközönség, milyen eredmények volnának azok, amelyekkel elégedett volnál?
SzE: Akkor működik sikeresen, ha hatékony. Ha folyamatosan működik, és munkájának kisebb-nagyobb eredményei jelen tudnak lenni a társadalmi–kulturális tér változó méretű szegleteiben. Nehéz volna mindezt számszerűsíteni — persze lehet konkrétumokat mondani: mindez publikációkban, vitákban, eseményekben, kiadványokban, kutatási eredményekben, a változatos részvételi formákban ölt majd testet. A Mészöly-emlékév sok lehetőséget kínál, s hogy ezek közül mi valósul meg, az nemcsak rajtunk, hanem a közreműködő szervezeteken és személyeken is múlik. Igazán elégedett azzal lennék, ha a Mészöly-életműnek és folyományainak mélyreható felidézésével újra tudnánk fogalmazni általában véve irodalom és társadalom viszonyát, konkrétan pedig a társadalmi felelősségvállalás irodalmi alkotótevékenységben rejlő és az irodalmi élet kínálta formáit. Úgy gondolom, Mészöly Miklós szuverén alakja és felelős szerepvállalása még sokáig kitűnő példával szolgálhat ezen a téren. Ha felidézzük Mészöly szuverén kívülállását mind a hatalmi intézmények konstrukcióján, mind a hatalommal több-kevesebb kompromisszumban élő „baráti” irányokon — miközben látjuk, hogy a részvétel lehetséges formái iránt mindenkor nyitott maradt, sőt maga is kezdeményezte ezt olykor (lásd az eredeti Mozgó Világ folyóirattal való szoros együttműködését egyfelől, másfelől a Magyar Tallózó megalázóba forduló sorsát a Magvetőnél) —, akkor észleljük, hogy az író irodalmi és társadalmi felelősségvállalása csakis a szuverenitás szinte kínos megőrzésével párosulhat. Ennek érdekében az érvényesülés kényelmesebb és rövid távon néha ígéretes formáiról sokszor le kell mondani.
KP: Térjünk vissza a centenáriumhoz. Milyen eseményekkel, rendezvényekkel, kiadványokkal, szereplésekkel készül az Egyesület a centenáriumi évre? Kik lesznek, lehetnek benne a legfontosabb partnerei?
SzE: Erről korai volna még konkrétumokat mondani. Ami azonban már most biztosnak látszik, az az, hogy több, már előkészületben levő könyv lát jövőre napvilágot: részben szövegközlések az író életművéből, részben róla szóló monográfiák és kritikai értelmezések. Határozottan tervezünk egy nagy tudományos konferenciát, amelynek helyszíne és egyik fő aktora az ELKH BTK Irodalomtudományi Intézete lesz, de a legszélesebb kőrű szakmai együttműködésre alapozva valósul majd meg. Mintegy a centenáriumi év „előestéjeként” természetesen idén decemberben is megrendezzük a Miklós-napi konferenciát a PIM-ben, le fog zajlani jövő januárban a szokásos Mészöly-nap, Szekszárd Város, a Pad és a Mészöly Miklós Egyesület együttműködésének eredményeként megnyílik Mészöly egykori „kalyibájának” helyén egy piciny alkotóház a Porkoláb-völgyben. Egészen bizonyos, hogy vidéken, valamint a határon túli magyar nyelvi terekben, azaz szomszédságunkban — és remélhetőleg Európa távolabbi pontjain — is lesznek rendezvények, megjelennek kiadványok. Rendkívül izgalmas és szerteágazó együttműködésekre számítunk.
KP: Mondhatjuk azt, hogy az Egyesület elsődleges célja a kultuszápolás? Mi ennek a társadalmi funkciója? Egyértelműen hasznos dolog a kultusz? Inkább akadálya vagy inkább elősegítője a kritikai viszonyulásnak? Van-e egyáltalán helye és működhet-e egy digitalizálódó, virtualizálódó, hibridizálódó társadalomban?
SzE: Attól függ, mit értünk kultuszon. A szó egyszerű, köznapi jelentésében a hagyaték, az örökség ápolása és időnkénti felmutatása, de mindig azzal a céllal, hogy otthonosabbá tegye a jelent, fokozza a múlttal nem elmúló értékek aktivitását a jövő érdekében. Ez társadalmilag nemcsak hasznos, de tulajdonképpen nélkülözhetetlen tevékenység. Igaz, hogy vannak furcsa kultuszok is, de kultikus értékkel csak az bírhat, ami alkalmas rá. A hamis, vagyis a nem értékalapú kultuszok rövid idő alatt szétporladnak. És az sem mindegy, milyen térben működik a kultusz. Egy egyszerű példával élve: egy falunak ápolnia, kultiválnia kell azokat a fontos szereplőket, akik és amelyek náluk éltek, és rajtuk keresztül az általuk teremtett vagy képviselt értékeket — még ha csak lokális jelentőséggel bírnak is! A lokális értékek aztán különböző módokon válhatnak (vagy éppen nem válhatnak) általános, akár egyetemes értékekké. A társadalmi tér technológiai és kulturális változásai meglátásom szerint nem állnak ellentétben a kultikus tevékenységgel, épp ellenkezőleg, a különböző új csatornák és közegek segíthetik az adott kultusz alapját képező értékek közvetítését és további kibontakozását. Ezek a változások egyszerre adnak eszközöket és újszerű nyelvet–beszédmódot a kultuszt ápolni s a kulturális emlékezetet a jelenre (azaz a jövőre) irányítani kívánók kezébe.
KP: Egy kultusz megteremtése és életben tartása olyan kulturális gyakorlat, amelyben az író életműve hangsúlyosan nem különül el az író személyiségétől és életrajzi alakjától.
SzE: Valóban. Ám az életmű tárgyi megvalósulásai: a könyvek, a filmek, az alkotások is a valódi élet, a mindig adott problematikus társadalmi és történeti tér objektivált interpretációi, s az interpretáció a szerző személyiségéből, érzékenységéből, gondolkodásából, nem mellesleg életéből is fakad. Nincs személyiség nélkül működő mű — a fogékony, esetleg értő olvasás, hallgatás, befogadás éppen ezekből az objektivációkból képezi le és kelti életre magában a lélektani–társadalmi–történelmi teret, persze nem illusztrációként, összefoglaló leírásként, hanem az egyén eseti, konkrét életére időt és teret áthidaló, metafizikus távlatot nyitó értelmezésként.
KP: Be tudsz számolni személyes találkozásokról és élményekről is Mészöly Miklóssal kapcsolatban? Mi volt az, ami belőle Téged különösen megragadott?
SzE: Köszönöm a kérdést, de ez most nem fontos. Bizonyos fokig — bár nem teljes terjedelmében — megírtam ezt is az Egy másik emberben, és írok még róla annak készülő folytatásában is, amelynek munkacíme: A másik egy.
KP: Véleményed szerint milyen hatással voltak Mészöly írásai és Mészöly személyisége a szélesebb olvasóközönségre vagy a közéletre 1989 előtt? Változott-e ez a rendszerváltás után? És változik-e most, amikor a social media és az általános digitalizálás radikálisan átalakítja az olvasói szokásokat és a közéletet, sőt megváltoztatja az irodalom társadalmi funkcióját is?
SzE: Ez bonyolult kérdés, a hatás időben és térben változott, így mindig konkrét egyedi esetekben és összefüggésekben lehet tetten érni. Hogy most milyen irányú változás tanúi vagyunk? Erre talán a centenárium után érdemes visszatérni. Annyi azonban így is biztosnak látszik, hogy az érdemi hatás a politikailag megfogalmazható változásokon túl mutatkozhat meg.
KP: Mit gondolsz, mi az, ami Mészöly írásművészetéből és Mészöly személyiségéből fontos lehet ma, 2020-ban a magyar társadalom, kultúra, közélet vagy akár politika számára? Mit érdemes esetleg eltanulni tőle vagy utánacsinálni?
SzE: Ennek megválaszolásához van szükség az emlékév minél alaposabb és nagyobb ívű megvalósítására. Most csak hívószavakat sorolok, némileg ötletszerűen: a nyelvi gondolkodás tere, a poétikai tér formálása, az irodalomtörténeti és a politikai–társadalmi keretek értelmezése és a rajtuk való szellemi túllépés, a jelenben benne formálódó jövő felismerése és kibontakoztatása művekben, írópedagógiában, kritikai gondolkodásban és nem utolsósorban a magatartás autonómiájában. Ha egyetlen szókapcsolattal szeretném kifejezni azt, amire ma szükségünk van, és amit Mészölytől mind írásművészetben, mind írói magatartásban elsajátíthatnánk, akkor kiváló tanulmánykötetét segítségül hívva azt mondanám: A tágasság iskolája.