— A halál a szépség anyja — mondta Henry.
— És mi a szépség?
— Rettenet.
— Úgy van — mondta Julian. — A szépség ritkán szelíd vagy vigasztaló. Éppen ellenkezőleg. Az igazi szépség mindig nyugtalanító.
Camillára néztem, akinek arca ragyogott a napfényben, és az Iliásznak arra a sorára gondoltam, amit annyira szeretek, Pallasz Athénéről meg a borzalmas szem csillogásáról.
— És ha a szépség rettenet — kérdezte Julian —, akkor a vágy micsoda? Úgy hisszük, sok vágyunk van, de valójában csak egyetlenegy. Mi az?
— Élni — mondta Camilla.
— Örökké élni — mondta Bunny, tenyerébe támasztott állal. A teáskanna fütyülni kezdett.
(Donna Tartt: A titkos történet, fordította Greskovits Endre, Park Könyvkiadó, Budapest, 2015, 41.)