Vártam, hogy akar-e még mondani valamit, aztán kis hallgatás után kissé sután visszatértem a kislányára.
— Most már biztosan beszél, meg… eszik, meg minden.
— Igen, persze. — Szórakozottan nézett rám. — Figyelj csak, Nick; elmondom, hogy mit mondtam, amikor megszületett. Érdekel?
— Persze hogy érdekel.
— Ebből majd látni fogod, hogy hogy vagyok… a dolgokkal. Még egyórás se volt a kicsi, és isten tudja, Tom merre járt. Amikor felébredtem az altatásból, teljesen elhagyatottnak éreztem magam, és mindjárt megkérdeztem a nővértől, hogy fiú-e vagy lány. Megmondta, hogy lány, én pedig elfordítottam a fejem a párnán, és elsírtam magam. — Jól van — mondtam —, örülök, hogy kislány lett. És remélem, hogy buta lesz… egy lánynak az a legjobb ebben a mai világban, ha buta. Ha szép, és butuska.
(F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby, fordította Bart István, Európa Könyvkiadó, 2013, 26-27.)